A Madrid legnagyobb legendájának is felfordult a gyomra Mourinho csapatától

2011.04.18. 14:05 bede

Amikor elindítottuk ezt a szurkolói blogot, egy pillanatig sem gondoltuk volna, hogy a Real Madrid akkora pofont fog kapni a sorstól, mint kapott most hétfőn. Bármennyire törjül a fejünket, nem emlékszünk arra, hogy egy focicsapatot a saját élő legendája alázzon meg brutálisan.

Pedig a madridi Marca hétfői kiadásában Alfredo di Stefano pontosan ezt tette. Az idős egykori játékos és edző, akit Madridban nemcsak a klub, hanem az egész világtörténelem legjobb focistájának tartanak, nagyon csúnyán nekiment a Real Madrid szombati produkciójának.

"A Barcelona fölénye nyilvánvaló volt, láthatta az egész világ. A Barça focizik és táncol, a Madrid meg csak jön-megy a labda után. Mi végig bezárkózva játszottunk egy olyan csapat ellen, amely 90 percen át uralta a középpályát."

Hiába az 1:1-es végeredmény, Don Alfredo,- ahogy Madridban hívják, vagy legalábbis hívták eddig - nagyon elégedetlen. "A Madrid végig szenvedett, és nem tudott már középpályán úgy letámadni és labdát szerezni, ahogy kellett volna. Egyértelmű, hogy a Barcelona a jobb csapat, és csak a kontrákban bízni egyszerűen nem elegendő fegyver ellenük. A Madrid személyiség nélküli csapat volt."

Mindennek a tetejébe pedig az argentin származású di Stefano külön megvédte honfitársát, Lionel Messit, akinek a pályáról kirúgott labdáján lovagol két napja egész Madrid. "Ő a legjobb a világon, elképesztő focista. Ráadásul a professzionalizmus mintapéldája, akinek egyszerűen nincs párja a világon."

72 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://barcamadrid.blog.hu/api/trackback/id/tr482836683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakazertmertcsak 2011.04.18. 14:27:28

Pontos forrás megjelölés? Mert én valahogy ilyet nem találtam sehol.

robot_ 2011.04.18. 14:32:28

én meg leszarom.
Di Stefano egy oregember, bekaphatja. Szarok ra hoyg ki tartja legelndanak meg ki nem... En akkor is tarthatom egy oregembernek, termeszetesen a multjat meg eredmenyeit en is kulon kezelem, de ne makogjon mar bele a mai dolgokba. Ha meg mar megis, mint ahogy kár, akkor mondja el a velemenyet, h Mourinho-val szemben o hogyan csinálta volna. De csak ugy leugatni....

@csakazertmertcsak:
Jogos ez is.. Mert en meg mondjuk most olvastam hogy Cruyff meg Popper Gárdióóól együtt fajtalankodtak a meccs után, és hogy Cruyff ketééokádta az iroasztalát a Barca aznapi jatékátol. :)

aranyköpés 2011.04.18. 14:37:59

MU szurkolóként mondom szégyen amit a Madrid művel. A világ eddigi legsikeresebb csapata ahol 100 Millió euro értékű játékososk szaladgálnak, 7 védővel, hazai pályán bekkel, mikor egyetlen esélye volt a bajnoki címre, ha 5 pontra csökkenti a hátrányát a Barcaval szemben. Ezek tudatában nem volt rajtuk teher, felszabadultan játszhattak volna, támadó felfogásban. Abban bízni egy ilyen meccsen, hogy kontrákból megnyerik butaság volt. Állami pénzen összevásárolt, lelketlen, nagyképű, majom csapat. Abban bízni állandóan, hogy lesz majd egy büntető, vagyunk kapunk néhány jogtalan szabadot a 16-os környékén, persze azt is be kell rúgni. Már nem tudom, hogy lejthetne jobban a pálya a Madridnak, ellene ítélték a legkevesebb tizit, és ők kapták a legtöbbet... Pepe már nem tud úgy odarúgni, hogy végre kapjon egy sárgát! Bezzeg siránkozni, a másokat ocsárolni az megy, ahelyett, hogy magukba szállnának. Ennél még a tavalyi Madrid is jobb volt Pellegrinivel, több pont, több rúgott gól...
A Barcat most úgysem tudják megfogni, ahhoz a B-nek ki kell öregednie, motivációt kell veszíteni és egy sokkal jobb Madriad kell!!!

csakazertmertcsak 2011.04.18. 14:39:18

@bede: Hát de a Hétfői Marca-ba még mindig nem találom...

baloo112 2011.04.18. 14:41:04

Sztem a Barca jateka is gazos volt. A madirdnak esze agaban sem volt tamadni,. A Barcanak paszolgatott, ök sem akartak tamadni, nagyon latszott rajtuk h az x-er mennek, meg a vezetesukon is elegge meglepödtek szerintem...

bede 2011.04.18. 14:41:26

@csakazertmertcsak: Akkor csak kitaláltam. A hétfői Marcát hol vetted, az újságosnál a Cibelesen?

narancs66 2011.04.18. 14:44:36

Jól beszélt a di Stefano és te is a szívemből szóltál Aranyköpés.

Ringlósztár 2011.04.18. 14:52:26

Azon nem kicsit lepődtem meg, hogy az idióta Murinho úgy látta, amíg 11 emberrel játszottak, partiban voltak.
Vajon ez miből jött ki neki, a 30-70 arányú labdabirtoklásból?

csakazertmertcsak 2011.04.18. 14:56:04

@Ringlósztár: Amíg egy helyben passzolgatsz, addig nem túl reprezentatív képet mutat a labdabirtoklás.

Styxx 2011.04.18. 14:56:36

@bede:
Google Url shorterer használata nem menő?
Pl az első linked így nézne ki:
goo.gl/U9up4

SzJ1982 2011.04.18. 15:34:37

Ez van. Ki mondhatja, hogy nincs igaza? Másrészt meg, Del Bosque kipaterolása óta semmit nem ér a Real. Ezt jól mutatja, hogy Raúlt is kidobták.
Teszem hozzá, 12éves korom óta vagyok Real-szurkoló, épp Raúl miatt. De ami idestova 10 éve folyik a klubnál, attól már nekem is felfordul a gyomrom.

Kentetsu 2011.04.18. 15:35:11

@csakazertmertcsak: Az lehet, viszont ha valaki egy helyben passzolgat, akkor el lehet venni tőle a labdát és megpróbálni támadni. Na ez a rész nem volt belekalkulálva a Madrid játékába.. Mourinhot Ronaldo Hisztis Kislánnyal együtt el kell küldeni a f@szba !

hpeti72 2011.04.18. 15:35:42

Az szerintem nem foci, amikor 20 alkalommal hátul a felezővonalnál passzolsz majd az ellenfél 16-os vonaláig előrepassz,nincs helyzet,nem játszható meg senki elől, ezért jön a visszapassz majd kezdődik minden előröl.
Ezt a cirkuszban kell mutogatni nem a pályán.
Kosárlabdában ezt a Harlem globetrotters művelte a vakok szórakoztatására.
Az biztos hogy a labdával mindent tudnak,kis területen csiki-csuki az oké de a többi élvezhetetlen.

robot_ 2011.04.18. 15:37:27

@SzJ1982:
hat lehet hogy tiz eve folyik valami a klubbnal, de basszus... azert 7 honapnal kapjon mar tobb idot a Mourinho. Nem hiszem el hogy ha sikerul neki valamit csinalni ebben a kurva eletben az ugye mázli, ha meg nem csinal azonnal Barca-verő brigádot egy csomó, többségében tökfiatal suhancból, akkor meg "naugyeMúrinnyó"...
türelem és kész.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.04.18. 15:41:22

@hpeti72: Teljesen egyetértek, csak azt kérdezem meg, hogy szerinted mi a megfelelő, élvezhető, szép futball egy 7-8 játékossal védekező csapat ellen?

robot_ 2011.04.18. 15:43:12

@Kentetsu: OK, bazzeg, de akkor ki lesz a kovetkezo 6 honapra a Real kispadjan? Csak azert kerdezem igy, mert akkor ugy igazsagos, hogy az se kapjon tobb idot. Ha nem nyer azonnal BL-t fel even belul, fuggetlenul attol hogy osszel van-e BL, akkor mehet az is a f@szba.. ez igy nem jo. Meg a Barcasok is megmondjak h evekig tarto kemeny munka es osszeszokas van a jatekuk mogott es a Madridbol ez hianyzik.
CR7 masodik szezonjat tolti a klubbnal es maris megdontott jopar rekordot. Mourinho osszel kezdett dolgozni, es meg nincs nyar, es odavitt egy csomo uj arcot. nem kell senkit elkuldeni. varni kell. enynit csinalt a barca is. vart evtizedeket miota J.C. megkezdte aldasos tevekenyseget.

csakazertmertcsak 2011.04.18. 15:45:02

@Kentetsu: Én úgy láttam, mikor kellett el is vették =) ( így, vagy úgy )

robot_ 2011.04.18. 15:55:22

@mistinguett:
hat értem mire celzol, de szerintem ha az elvezhetot nezzuk, akkor a 99-es MU játéka szebb, élvezhetőbb volt, messziről jött a labda, magasról jött, és gyorsan. Jól kezelték le. Egyszerűen a Barcelona nem ebben jó, és a helyükben én ugyanazt csináltam volna mint amit csináltak. Más kérdés hogy ettől ez még nem lesz szép, és eredendően a Madrid van kényszerpályán, mert megteszi a szükséges minimális erőfeszítést hogy ne kapjon gólt. Ez végülis az egyik alapcél, és a Barca annyira erős támadásban, hoyg ehhez ennyi ember kell, de nem lehet valakit kárhoztatni, mert nem hagyja hogy gólt kapjon. Enniy erővel tényleg a Barca-n is meg lehetne keresni hogy miert nem jatszik levegoben. :)

Nocomment 2011.04.18. 16:21:59

Összességében ez egy gyenge meccs volt, és ebben a Real a hibás. Persze a végén még így is nyerhettek volna, annyira béna a Barca védelme Puyol és Abidal nélkül. Esetleg ha Özil több időt kap a többi meccsen, akkor látványosabb lesz a játék.

joszif 2011.04.18. 16:22:09

Jah hát azért 10 emberrel elég nehéz ám támadó focit játszani úgy hogy ne kapj egyből gólt ha nem sikerül jól a támadás. Kicsit gondolkozni is kéne!
A Barcának a támadásait meg csak így lehet megállítani.
Az ilyesfajta védelmet még élvezet is nézni, nem olyan mint a magyar válogatott védelme amin akkor mennek át mikor akarnak.

joszif 2011.04.18. 16:27:10

@joszif: Továbbá a labdabirtoklás ezen a meccsen ló....t sem számít, mert azért volt olyan rohadt sokat a labda a barcanál mert nem tudták átvinni a védelmen és folyamatosan körbe körbe rugdosták minden ötlet nélkül.

joszif 2011.04.18. 16:28:42

@Nocomment: meg ha Adebayor is több időt kap, látványosan javult tőle a játék.

Helyes Írás 2011.04.18. 16:31:28

Ha az öreg most vette észre, hogy a Barcelona mindenkinél, így a Realnál is jobban játssza a focit, az egy kicsit gáz. Ez a Real viszont alighanem minden más csapatnál jobb most Európában (talán a MU lehet hasonló erejű). Ezért a Barca-Real a csúcsfoci. És ennek megfelelő is volt a két csapat mérkőzése. Motiváltak voltak az edzők, a játékosok, nagy volt az iram, és rendkívül érdekes volt a felállás. Legalább olyan mértékben volt sakkparti, mint foci. Én nagyon élveztem. A következő három mérkőzés ennél még jobb lehet, mert a bajnokság gyakorlatilag már korábban eldőlt. Itt most kísérletezett Mourinho és a bírókra akart nyomást gyakorolni - mert ő is jól tudja, hogy a Barca készebb csapat.

Nem is értem mit lehet ezen a focin fitymálni. Aki úgy látta, hogy gyenge meccs volt és a csapatok megelégedtek a döntetlennel, az nem tudom, szereti-e, élvezi-e a játékot? A végén majdnem egymásnak mentek a csapatok, és a Barcelona játékosai voltak dühösek és idegesek. Ebből kellene kiindulni, ez jelzi, hogy Mourinho valamit megtalált. A Real hátraszorította a Barca fantasztikus összjátékát a pálya közepére és a saját térfelére, emiatt nagyon ritkán tudtak helyzetet kialakítani. A kontrákból viszont, ahogy a Barca fáradt, egyre veszélyesebben támadtak vissza a madridiak. Ha tovább tartott volna a mérkőzés, tíz emberrel is ők nyernek. Egyetlen komoly probléma a Real játékában az volt, hogy a hatékony védekezés miatt ki kellett venni középről a támadásszervező játékost. Ha Özil vagy Kaka tudná azt amit Pepe, akkor egyértelműen jobbak lettek volna. Lehet, hogy valamelyiküket erre készíti. Kíváncsian várom a következő mérkőzést. Lesz-e minderre Gardiolának válasza?

narancs66 2011.04.18. 16:32:22

K Robot, szerinted "tökfiatal suhanc" pl a Casillas, Carvalho vagy a Xabi Alonso?

samot 2011.04.18. 16:36:01

Sajnos szégyen ez a Real!Nem csodàlom,hogy a Di Stafano kiakadt!Ilyen még nem fordult elö a Madrid történelmében,hogy otthon a védekezés a föszerep!Sajnos az egész keret egy nulla!C.R. ide vagy oda!Összevàsàrolnak mindenkit,de csapat az nincs!

hulk 2011.04.18. 16:41:15

Azért nem lett sima ez a mérkőzése is, mert Villa hetek óta gödörben van, rajta a két kupa is elmehet.

A másik meg, madridban, mínusz nyolc pontnál, hét védővel, több afrikai ország éves költségvetésével, csak a kontrában bízni. Jaj.

Nem láttam még ennyire védekező taktikával csak a rombolásra koncentráló realt és nem is nagyon szeretnék. Ezt a szart lehet, hogy el lehet adni mondjuk milánóban, de madridban biztosan nem.

antifideszklub 2011.04.18. 16:49:47

@hpeti72: valszeg a szezononkénti 100 gól is ebből születik:-)

robot_ 2011.04.18. 16:49:53

@narancs66:
Szia,
nem, inkabb Özil-re, Khedira-ra, Di Mariara gondoltam, de Marcelo is fiatal szerintem, meg Benzema is. Szoval inkabb rajuk.

fepe 2011.04.18. 16:54:32

Na mondjuk számomra sem tiszta hogy szegény "legenda" mégis mit szeretett volna. Mert hogy amikor ő a toppon volt akkor ez még nem is az a sportág volt ami most az is biztos. Így nézve tehát könnyen okoskodik. (Szerintem a Barca U-16 cserekapusa gyorsabban futja a 100m-t mint anno ez a legenda fénykorában, de lehet persze hogy tévedek...)
De tényleg... mit kellett volna tenni? Kitámadni és kikapni 5-0-ra?!

smartdrive 2011.04.18. 17:00:16

@Ringlósztár: amíg 10 emberrel játszottak, 0:0 volt. viszont amint kiállítottak tőlük valakit, egyből kaptak egy gólt :D

narancs66 2011.04.18. 17:05:16

Szia Özil 23, Khedira 24 éves német válogatottak, Di Maria 23 éves és ha jól tudom argentin válogatott, Benzema 24 éves francia válogatott és megvette őket a Real és az első csapatban játszanak. Lehet mondani, hogy nem oda valók, de akkor az szarta el aki megvette őket. Abban teljesen egyet értünk, hogy egy edzőnek idő kell. De az nem elfogatható, hogy egy Real otthon kontrára alapozzon. A Realtól minden körülmények között és azonnal eredményes és látványos játékot vár el a közönsége.

szeszkópé 2011.04.18. 17:11:10

Di Stefano véleményét a helyén kell kezelni. Az öreg egy más korban volt sztár, amikor a taktikának közel sem volt akkora jelentősége, mint manapság.

Ha a játékosállományt és az összeszokottságot nézzük, akkor jelenleg a Barcánál nincs jobb csapat a világon. Ha őket valaki téthelyzetben meg akarja szorongatni, akkor nem mehet fejjel a falnak (ahogy azt di Stefáno szeretné). Talán Mourinho az egyetlen olyan edző, akinek jó taktikával többször is sikerült kiegyensúlyoznia a Barca óriási fölényét az elmúlt években (Chelsea, Inter). Lehet, hogy nem szép játékkal, de sikerült, ez tény. Mutasson di Stefano még egy olyan edzőt, aki úgy tud eredményes lenni a Barca ellen, hogy közben még szépen is játszik a cspata. Ha tud ilyet, miért nem igazolja le a Madridhoz?

robot_ 2011.04.18. 17:16:34

@narancs66:
Ok, de amiket irsz mind egy idobe esnek majdnem. Megjött ugye Mourinho, es megvette ezeket a - szerintem tovabbra is - fiatal jatekosokat, es ugyanannyi ideje vannk itt mint ő, és a csapathoz kell az összeszokás alapvetően, nem pedig az edzőhöz. Benzema hiába volt itt előtte évben is, ez még nem sok ráadásul sokat volt padon/sérült. Azt sem hiszem h a Brémából idejön pl Özil es 6 honap alatt azt hozza amit majd max tud adni a csapatnak. CR-nak is szarabb volt a tavalyi éve, pedig neki ez mar a Sporting utan a masodik nagycsapata. Igenis meg kell szokni sztem. Mindegy, az Internel is kellett masfel ev mire ertelmes csapatot csinalt beloluk, pedig rutinosabb jatekosai voltak. En csak azt mondom hogy nem vagyok meglepve hoyg nem lett ebbol Barca verés, de teny hogy ha valahol hat akkor most es itt kellett volna talan megfogni a Barcat, ha itt se, akkor en innentől zakókra, max otthon egy vérszegéyn X-re szamitok. Szeirntem meg minimum egy ev kell, masreszt egyetertek egy korabbi hozzaszolassal: ki csinalta volna ennél sokkal jobban a Barca ellen? (az Arsenal meccsrol most ne beszeljunk, arrol megvan a velemenyem...)

Kentetsu 2011.04.18. 17:24:31

@csakazertmertcsak: na ja ... inkább úgy :)@robot_: Ok BAZZEG ( engedelmeddel átvettem modorodat ), mondjuk nem kellett volna elküldeni Pellegrinit az általad vázolt egyszerű okok miatt... Mourinhonak lehetne időt adni, ha nem minden meccs után azt hallanánk tőle, hogy ez miatt nem ment a játék, meg az miatt nem ment a játék és a bírók és távolság és a sok meccs, brühühü... C ronaldó meg lehet rekordokat dönt, de sportemberből nullára vizsgázik nap, mint nap ... szóval lehet hangoskodni, de elb@szták ezt kérem szépen !

szanalmas 2011.04.18. 17:24:58

Mi a fasz bajotok van, 5:0 után az 1:1 jó eredmény, azt nem tudom, hogy Stefán bácsi miért nem az 5:0 után akadt ki.
Ráadásul a volt a Madridnak néhány ziccere is, a kapu előtt veszélyesek voltak. Egy Barcelona ellen senki nem tud látványosan futballozni, max. ha iszonyatosan szar napot fognak ki.
A labdaszerzés meg nem úgy megy egy ilyen csapat ellen, hogy az öltözőben megmondják, hogy szerezzetek labdát, hellóka. Ha jobban letámadják a védőket a kis ördögfattya Iniestáéknak van helyük kavarni, az meg régen rossz.
Ez ellen a játék ellen ez volt a legjobb ellenszer.

The AVE 2011.04.18. 17:27:07

El kell venni a Barcától a labdát, aztán nem visszaadni. Ja, h ez nehéz? Ööö, hát akkor mégiscsak tudnak vmit ezek a vörös-kékek. De a Real még csak letámadást se csinált, Pique gyalogtempóban vihette át a labdát a felezőn, oda sem léptek hozzá. Hadd hozza, majd elrontja és nyomunk egy gyors kontrát - gondolták a fehérek. De azért egy Realnak erre építeni egy hazai meccset, amin csak és kizárólag a győzelem elfogadható, az bizony elég problémás. És nem is működött. A kupameccsen bejöhet, 0-0 vagy 1-1, hosszabítás, aztán tizenegyesek. Abban úgyis nagy gyakorlata van a Madridnak...

robot_ 2011.04.18. 17:32:43

@Kentetsu:
Hat en nem tudom, a bazzeg, az felkialtoszokent szerepelt akarhogy is van ragozva, szoval nem kerek elnezest, mert nem szemelyeskedtem, de vettem a lapot, csak nalam a mondando a lenyeg, a stilus kulonosebben nem zavar.
Tehat, azt en is ugy gondolom hogy Pellegrini nem kapott eleg idot, ez tiszta sor. A masik hogy az egesz egy kapkodasra hasonlit. Mindenkitol azonnal varnak mindent, pedig ott a szemuk elott, hogy a siker kulcsa a sok ido, es nyilvan az az alatt elvegzett munka+ osszeszokas. Hogy ne kelljen felnezned hogy tudd hol a masik. Ez nem lesz meg sose a MAdridban mig evente rugnak ki edzoket, az meg fura h eddig minden madridi edzo panaszkodott a vezetesre, hogy a penz a cel, es hulyesegekre kenyszeritik oket. Nem lehet hogy ebben van valami? Amugy eddig 3 alkalommal volt egyaltalan miert magyarazkodni idén. Azert nem rossz egy uj edzotol...
Szerintem nem szerepel rosszl a Madrid az idényben azt a 3 meccset kivéve. CR meg szerintem kurvasokat fejlodott mentalitasban, es sokkal diplomatikusabb lett mint volt korabban.

robot_ 2011.04.18. 17:35:40

@The AVE:
Jó. hát ugyanez visszafele is igaz volt:
Fogni kell al abdát es akciogolt pattintani a "madridi kiscsapatnak". De a kocsogok vedekeznek. Ja? Ugy mar nem megy? Hat megse annyira nagy sztarok ezek a voros-kékek mint az reklamozza az egesz vilag kb?

narancs66 2011.04.18. 17:39:08

Szia Igen, fiatalok szerintem is, de nem kezdők. A Realtól mindenki eredményes és látványos játékot vár el. Mourinho mindent megnyert az Interrel, de azt a játékot a Real közönsége nem fogja elfogadni. Capellot egy bajnoki cím után rúgták ki. A Barca most nagyon jó, nem igazán tudom mit lehet kezdeni ellenük. A Zidane féle Realt se nagyon lehetett megverni. De egy Realtól vagy épp a Barcátől elfogadhatatlan, hogy csak kontrára vagy egy jó szabadra alapozzon.

robot_ 2011.04.18. 17:39:33

@The AVE:
ertsd jol:
a Real tenyleg vedekezett, de szerinted nem kellett volna nekik? mondjuk... illene csak minden masodik megindulasra odafigyelni, a tobbit meg hagyni?
Szoval szerintem le kellene allni azzal, hogy a vedekezes nem a foci resze. Hagy vedekezzen a Madrid ha tamadhat a Barca, meg a labdabirtoklasra megy. Mert akkor azzal nyilvan ezt akarja. Ha a masiknal van a labda akkor a BArca is visszarendezodik, mint minden normalis eszu csapat. Sokat volt a Barcanal a labda, ezert sokat vedekezett a Madrid. Idaig rendben is van, de ez csak fél erény. Onnantol hoyg megvana labda, meg csinalni kell valamit vele, es aki oszinte az bevallja hogy a Barca jatszott mar ennel sokkal jobban is... ok se voltak valami nagyszamok, 10 ember ellen se, ez az igazsag.

The AVE 2011.04.18. 17:41:40

@robot_:
2 lényeges különbség, amiket fentebb is írtam: a Madrid győzelmi kényszerben volt és hazai pályán játszott. Nem tűrhette volna, h így passzolgasson a Barca.

robot_ 2011.04.18. 17:45:46

@narancs66:
Igen, az igaz hoyg nem kezdok, de szerintem eppen ez jelenti azt hogy egy év jar nekik es nem 5.
Amugy meg ez egy ordogi kör, nem?
Hiszen ha belegondolunk, eppen azert kell a masik csapat labdatartasat kivedekezni, mert azok osszeszokottabbak. Nagyobb iramot engedhetnek meg maguknak a labdavesztes kára nelkul mert midnenki tudja h ki hol van. Ezt meg csak hasonlo rutinos osszeszokott csapat tudja nyujtani. Szoval Mourinho mondhat akarmit, a lenyeg vegul mindig ilyen mondatokra fordulhatna le hogy "ne hagyd hogy elvegyék.." ezek meg mar egyeni teljesitmenyeken mulnak. Én csak abbol gondoltam hogy ez majd elmuhat talan, mert pl Ronaldo javult sokat jatekban is es fejbenis, es pl Özil a Werdeben jobban villogot, bar most mar itt is akadt egyket jo meccse, es en meg emlekszem h brazil Ronaldo hogy etette a kozeppalyat is meg a vedelmet is Real-os mezben es ezek az arcok mar ott voltak, akik most a BArca magjat jelentik. Csak azota eltelt jopar ev. Ehhez kellene elég ész a Madrid vezetésében, hogy higgadtan bebukni meg legalabb 3-5 évet a mostanin kivul, csendben edzeni, meg hagyni osszekovacsolodni a csapatot, aztan lesz 5 ev megint mig senki nem veri meg a MAdridot. Ezt csinalta a Barca is.
Csak sajnos a Madrid vezeteseben nicns ennyi esz.

The AVE 2011.04.18. 17:47:37

@robot_: Szó sincs róla, h a védekezés nem a foci része. De a védekezéshez tartozik a labda megszerzése is, az meg nagyon nem ment a Reálnak. A Barca nem rendeződik vissza, hanem a labda elvesztése után azonnal visszatámad még az ellenfél térfelén, akik ettől elkezdenek kapkodni és nagy százalékban elszórják a labdát és kezdődhet az egész elölről. Fordított esetben a Barca védők a kapust bevonva tisztára játsszák a labdát.

Abban igazad van, játszott már ennél sokkal jobban is a Barca, az utóbbi időben már nem annyira jönnek a sima, sokgólos győzelmek.

robot_ 2011.04.18. 17:47:57

@The AVE: hat igen, de ez 2 olyan dolog hogy nem igazan lehetett mit csinalni. Szerintem az latszott hogy haza sose passzoltak Casillas-hoz, es 1 vagy max 2 erintesen belul elore iranyba jatszottak a labdat, es volt olyan 9-12 utemvaltasuk is, amikor valaki nagygőzzel elindult a kapu felé, labdával, vagy felé tartott a labda, a szögleteket is komolyan vették. Sztem igyekeztek ők a hazai nezok elott, csak egyenlore ennyi van bennuk.

robot_ 2011.04.18. 17:56:07

@The AVE:
Igen .. az elszórással/megtartással gondok voltak, de szerintem a Real magahoz kepest sok labdat szerzett, a Barca meg - szintén csak magához képest - sokat adott el. Persze amig tartottak asokaig tartott, es sok volt a passz, de eladott labdajuk/ ellenfel altal megszerzett labdajuk is tobb volt.
Amugy Barca hatul nem azokbol all akikbol kellene/szokott. Lehet ezert szarabbak mint máskor.

narancs66 2011.04.18. 18:03:31

Igen, ördögi kör, mert egy ilyen csapatnál nincs türelem, nincs idő építkezni. CR extraklasszis játékos, de szerintem még nem eléggé csapatember. Özil egyre jobb. A brazil Ronaldo meg egy csoda volt. Egyet értünk a Madrid vezetése a hunyó. Néha úgy érzi az ember, hogy össze vissza vásárolnak. Nekem Mourinhoban, a stílusán kívül, az nem tetszik, hogy mindig másban keresi a hibát. A bírók kedveznek a Barcanak, a szövetség a Barcanak kedvezően csinálja versenynaptárt, az ellenfelek nem teljes gázzal játszanak a Barca ellen stb.

robot_ 2011.04.18. 18:09:35

@narancs66: Mourinhho szerintem egy kurvajol gondolkodo ember, aki gyors, adaptiv, de irgalmatlanul kenyeskedo, es sziniesen beszel... szerintem valami olyasmi ez hogy Guardiola is megengedhetne ilyen stilust, mert a munkaja nem az hogy szimpatikus legyen, es a munkajat jol vegzi o is. CSak minek legyen paraszt.
A Barcanak valo kedvezesben egyet ertek Mourinhoval, csak hozza kell tenni, hogy ha nem a BArca az ellenfel, akkor a szovetseg/birok spanyolorszag osszes letezo csapataval szemben a Madridnak kedveznek, csak ezt nem veszi eszre, mert az mar nem kenyelmes, tehat errol meg ennyit.

victor vacendak 2011.04.18. 18:25:31

10 emberrel melyik csapat táncol?

narancs66 2011.04.18. 18:27:42

Moueinho egy nagyon nagy tudású ember, de a stílusa nem tetszik. Vagy 15-18 éve Barca drukker vagyok, emiatt sose kedveltem a Madridod. Mióta Mourinho ott van nagyon nem kedvelem. :-) Szerintem nem igaz, hogy a Barcanak kedveznek. Nem néztem utána, de szerintem a Real több büntetőt lőhet.

vagabund 2011.04.18. 18:43:44

A Barca egy rossz napot fogott ki és rosszul játszott, ennek ellenére könnyedén hozhatták volna a meccset. De ők lepődtek meg a legjobban, hogy a Real feladta a bajnokságot, feladta a játékot ezen a meccsen. Csak védekezni és kontrákra játszani kb. 100.000 hazai néző előtt, hát, nem jelent erős csapatot. Egy Királyi Gárdától nem szép, hogy otthon a legjobb játékosuk egy romboló, labdaszerző védekező középpályás. Egy angol középcsapattól ez rendben van, de a világ egyik legjobb csapatától??? A szurkolók nem erre vágynak, mint ahogy a brazil szurkoló sem tudja elfogadni ezt a stílust a saját válogatottjától - nem véletlenül.
Szerdán jobbak lesznek Xaviék, jobban koncentrálnak, hozzák a saját játékukat, náluk lesz a laszti. Egyébként a labdatartás lényege, hogy addig sincs veszélyben a saját kapujuk...Akinél a labda, csak az rúghat gólt.
Final four, van még három meccs, a legfontosabb (Guardiola szerint) a bajnokság már szinte megvan, a döntetlen jó eredmény Madridban, a kupameccsen mindent megtesznek majd, de ha kikapnak, akkor sincs tragédia. Szeretnek focizni, a vereség is a játék része. A BL. két meccses, egy újabb döntetlen jó eredmény lenne Madridban ismét, és a NOU CAMP-ban eldőlhet a továbbjutás.
Remélem szerencsét hozok a Barca-nak, mert ott leszek a BL visszavágón, nem mondom meg, kinek szurkolok...:-) A legutóbb is jó kabalának bizonyultam az El classicon...5-0-ra nyertünk egy történelmi meccsen...

Bloberf 2011.04.18. 18:49:02

Naja! Csak egy kicsit pillantcsunk be a focitörténelembe!!! A Barca évtizedeken keresztül semmit nem tudott csinálni a Real ellen. Az Inter majd húsz éven keresztül csak vásárolt és vásárolt edzöket alkalmazott és rúgott ki és csak nem jött semmi. A Milannak is volt kb egy tizéves ugyanilyen idöszaka. Nézzük csak az Arsenalt, Chelseat.
Szerintem most a Real semmit nem tud csinálni! Nincs olyan játékos aki Messivel és Xavival mérhetö. Majd ha a Barca gyengülni fog akkor jön megint a Real.

MiKeyRuLeS 2011.04.18. 18:51:40

'Mindennek a tetejébe pedig az argentin származású di Stefano külön megvédte honfitársát, Lionel Messit, akinek a pályáról kirúgott labdáján lovagol két napja egész Madrid. "Ő a legjobb a világon, elképesztő focista. Ráadásul a professzionalizmus mintapéldája, akinek egyszerűen nincs párja a világon."'

Ezzel nem védte meg, a törpe tuskót, hanem teljesen másról beszélt.

Bloberf 2011.04.18. 18:58:51

A nagy probléma ezen a szinten az is, hogy itt már a sok pénznek sincs különösebb jelentösége mert a néhány igazán világklasszis olyan csapatokban játszik ahol már nem egy létkérdés eladni egy játékost. Hacsak a játékos nem maga akar menni

Bloberf 2011.04.18. 19:03:32

@MiKeyRuLeS: Nem tudom de van egy olyan érzésem, hogy átkozottul igazad van *mosoly*. azért a "törpe tuskó" kifejezés miatt tiltakozást nyujtottam be. Pont!

karikaV43 2011.04.18. 19:08:11

Szerintem Madridban az a gáz,hogy nincs csapat egység,az edző fejedelem csapatainak sosem volt saját stílusa,egyik csapata sem játszott támadó,szerethető focit.A Barcának kurvára kedveznek a sorsolással.Honnan tudnák melyik csapat meddig jut nemzetközi szinten.A kapott 11-esek száma azért sokat elárul.Pepe most is két sima sárgát megúszott,még is Alvest kellett volna kiállítani egy elég kamu szerű 11-es miatt.Az öreg di Stefanonak abba igaza van,hogy a Real a támadó foci abszolút nagykövete kellene legyen nem a catanaccio-é.Mú csak ezt ismeri a fociból,meg kell nézni Fergusont ezer éve ott ül egy padon és a csapata folyamatosan magas szintet képvisel.Pellegrini Madridja sokkal jobban focizott ennél.

Bloberf 2011.04.18. 19:08:59

Az, hogy a Barca most a vlág legjobb csapata aznagyon úgy néz ki, hogy nem vitás. De, hogy a Real a második legjobb? Lehet, hogy igy van de milyen elért eredmény alapján bizonyitható?

Bloberf 2011.04.18. 19:13:35

Karika! Ezen a szinten nem a jó foci hanem az elért eredmény számit.

szanalmas 2011.04.18. 19:15:40

@vagabund:

Ez mekkora poén volt már, a szurkolók vágyai, mint taktikai elem! :D
Még szerencse, hogy a szurkolók mindkét oldalon ugyanarra vágynak és kioltja egymást az ellentétes irányú vágyakozás.

hatdiplomás 2011.04.18. 19:26:49

@Bloberf:
Ez igazabol szerintem nem bizonyithato.
Talan olyasmikbol lehet inkabb mondani ilyesmit, hogy pl a Bilbaot megvertek 3-0 -ra az otthonukban, meg a BL csoportjukban hozott eredmenyek alapjan.
Nem rossz csapat a Real, csak mindenki a Barcahoz hasonlitja, pedig egyet ertek veled: Most semmit nem tud csinalni a Barcaval, de az is igaz amit elotte irtal. A Barca 50 evig alig tudott felmutatni valamit, a Real meg az utobbi 13 evben nyert 3 BL-t meg X bajnoksagot, csak most nagyoon nagy a kulonbseg a Barca javara. Ez meg igy is lesz mondjuk 3-4 evig sztem, ahogy elnezem.

robot_ 2011.04.18. 19:33:06

@Bloberf:
vagy pl azert mert péééppéé verték a Tottenham-et, meg a bajnokságban is igen le van roluk is szakadva a 3., es a Barca mogott is csak most az utobbi 1 honapban maradtak le igazan, Januarig egesz jol tartottak magukat.
Meg hát... ugy az ember erzi is. Nem rossz csapat a Real. Csak nem a Barcahoz kell merni most tenyleg, meg masreszt kicsit divat is overszídni most őket. (:
Di Stefano, meg Cruyff se fogja fel, hogy azert mondanak ilyeneket mert a realrol beszelnek. A Real-tol elvaras hoyg gyozzon. Ezert nem is ertik sokan h a Bernabeu-ban szinte rosszabb jatszani mint masoknak otthon. A katalanok sokat adnak a Camp Nou-ban batoritast, meg erot a jatekosoknak, sztem a Bernabeu-ban inkabb elvarasokkal meg lelki teherrel lehet szamolni.
Mindegy. Sztem nem lehet bizonyitani h a Real a masodik legjobb csapat, de cafolni sem hiszem h lehetne.

phenom 2011.04.18. 21:08:20

El kell fogadni, hogy ez a Barcelona korszakos csapat, ami nem 10 hónap alatt lett olyan amilyen. Ha valaki 1 évnyi munka után minden fronton legyőzné őket, akkor az azt jelentené, hogy mégsem olyan jó a Barca. Futball evolúciós szempontból is érdemes figyelni a rivalizálást, tekintve, hogy a katalánok új szintre emelték a pressinget, erre jöhet egyfajta antitézisként a Real-féle kontrajáték. Ez utóbbihoz rögtön két megjegyzés is szükséges: az első, hogy a kontrákra épülő stílus nem egyenlő a defenzív futballal; a második pedig, hogy a Madrid már évtizedek óta (de kettő bizonyosan) a legnagyobb sikereit kontrákra alapozta (a katalán hatalomátvétel előtt a spanyol válogatott is ezt játszotta, akkoriban téma is volt, hogy lehet-e nagy válogatott tornát nyerni kontrákkal).

Amidazophen 2011.04.18. 23:07:57

Tisztázzuk: én Espanyol drukker vagyok 35 éve. De nagyon tisztelem a Barcát - ha mással játszik!

Nem tudom, észrevete e valaki (és nem csak ezen a meccsen) az alapvető különbséget Messi és cr7 között. Mig az előbbi mindig, a labdarúgás, a társak és a közönség iránti kellő alázattal játszik a pályán és viselkedik azon kivül is, addig cr7 - bár szintén zseniális futballista - valójában egy túlméretezett celeb, akárcsak csapatának szinte minden tagja. A Barcában Iniesta és Xavi szó nélkül el tudta viselni, hogy nem egyiküké lett az aranylabda (gyönyörű és felejthetetlenül felemelő pillanat lett volna az egész sport történelmében, ha az átvételkor Messi néhány szó kiséretében átadja valamelyiknek a trófeát - de hát érthető, hogy miért nem tette), egy pillanatig sem "égették" őt. Ez forrasztotta egybe a katalánokat.

A Realban "nevek" játszanak vagy mészárolnak (lásd Pepe), ők hódolatot várnak a közönségüktől - és az ellenfelüktől is. Ezt Mourinho is tudja, de a Barcával szemben neki is komplexusai vannak.

Örömmel üdvözlöm a Barca újabb bajnokságát, de azért titkon remélem, az őszi 1-5 miatt odavág az Espanyol nekik még az idén.

Bloberf 2011.04.19. 05:35:12

@robot_: Ez természetes! Ha igazán jól fog menni a Realnak öröm lesz nekik a Bernabéu-ban játszani. Persze, hogy nagyok az elvárások az lenne a furcsa ha nem igy lenne. A múlt és a rengeteg beleölt pénz kötelez. A Tottenham??? Arról tényleg nehéz eldönteni jó csapat e vagy nem? Tiz emberrel, nem.
Igen, a Barca most jó az önbizalom a csúcson a közönség tudja a játékosok tudják, hogy gyözni fognak. Mi kell még az ünnephez?

Bloberf 2011.04.19. 05:39:48

@hatdiplomás: ùgy néz ki egyetértünk. Természetesen egy Real nem hasonlitható máshoz csak a Barcához. Mert azért ha néha botladozik is azért mégiscsak egy gigant.

hpeti72 2011.04.19. 07:29:47

@antifideszklub: Abból születik,hogy vannak olyan szar csapatok a spanyol ligában(BL-ben) akiknek 3-6 gól is tudnak így rugni.Persze a Real is kapott egy ötöst elismerem.Viszont már kinőttem abból és nem vagyok olyan öreg,hogy érdekeljen az ilyen öncélú labdatartás,az hogy az első 25 percben eldől a meccs és tili-toli van.Inkább nézek olyan meccset ahol az utolsó pillanatban születik a győztes gól vagy valami említésre méltó esemény.

Barca-Madrid

Az év futballeseménye, oda-vissza és még kétszer egymás ellen a világ két legjobb csapata. Vigyázat! Szándékosan elfogult írásokat tartalmaz!

Friss topikok

  • haszán: @gömbgilisz legalább kétgólos real-győzelem lesz holnap (2011.08.13. 22:51) Iker a négy meccs madridi MVP-je
  • robot_: @grayman89: fuj bazmeg, elolvastam vegig az ömlengésed... bazmeg... egyszeruen a vilag egy jobb h... (2011.05.07. 14:53) Alvessel nem nagyon törődtek a társai
  • flea: @nlght84: tehát ha jól értem, te azt állítod, hogy a lesszabály célja a bejátszott terület, illetv... (2011.05.05. 16:05) Végre mi játszunk fehérrel
  • Pampák Bikája: @Guss Grissom: mutogatni való kis pöcs fagy fiacskám. Zsidózni persze nem itt kell, hanem a te csa... (2011.05.05. 15:10) Mourinho már megint csalni fog
  • karikaV43: Mi lenne ha a realisták saját blogjukba trollkodnának.Elég volna gratulálni és ennyi,mit bíróztok ... (2011.05.04. 21:15) Rutinmunka

Linkblog

Archívum

süti beállítások módosítása