Már megint összeesküdtek Mourinho ellen

2011.04.30. 21:12 bede

Nincs igazság ezen a földön. José Mourinho a világ legdrágább keretével az utóbbi négy hazai meccséből egy döntetlent és három vereséget tudott csak elérni. Hogy miért? Teljesen egyértelmű: globális összeesküvésről van szó.

Globális összeesküvésről, melynek részesei az UEFA és a spanyol szövetség, amelyek úgy táncolnak, ahogy a Barcelona fújja, és egyébként is csak az a céljuk, hogy keresztbe tegyenek ennek a kispadra született zseninek. A szombati Real Madrid-Zaragoza után ezt most már azoknak is el kell ismerniük, akik eddig azt képzelték, hogy talán a portugál edzőnek és játékosainak is szerepük van a Madrid csúfos bukásában.

A bizonyítékok sora végtelen, úgyhogy koncentráljunk csak a legegyértelműbbekre:

- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy az utóbbi hetek folyamatos botrányai miatt idegösszeroppanást szenvedő Casillas lepkézik.
- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy Ricardo Carvalho magasról téve a meccsre, ész nélkül felrúg egy zaragozai játékost a saját tizenhatosán belül.
- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy a bíró ezért tizenegyest és sárgalapot ad.
- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy Carvalho hátulról leránt egy ellentámadást vezető zaragozai játékost.
- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy ezért a bíró pofátlan módon szabadrúgást ítél, felmutatja a második sárgát a portugálnak, és így ki is állítja.
- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy amikor a Zaragoza két emberrel kontrát indít, a Madrid azon három játékosa, akinek nem derogál visszafutni védekezni, mind ugyanarra a támadóra ront.
- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy a bíró 7 percet hosszabbít egy olyan meccsen, ahol az ég világon semmilyen különleges dolog nem történt.
- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, Mourinho tartalékosan küldi ki a csapatát, aztán későn és rosszul cserél.
- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy a Barcelona komolyan veszi a saját bajnokiját.

Nagyon jól mondta ez a zseni valamelyik sajtótájékoztóján: ez a világ egészen egyszerűen undorító.

99 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://barcamadrid.blog.hu/api/trackback/id/tr672867797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ringlósztár 2011.04.30. 21:42:49

ooops, azért azt nem mondanám, hogy komolyan veszik: RSO 2 - 1 FCB.

Neel Armstrong 2011.04.30. 21:48:14

Bede geci, ez már csak ilyen vicces megszólítás, hiszen te is olyan tréfás gyerek vegy.

Hogy tovább fokozzam a humort, óvatosan és halkan megkérdezem, hogy miért nem baszod szájba az apádat.

Vagy ha ez nem jön össze, akkor talán szopd le anyádat a ravatalon.

Persze ez csak vicc, hiszen te érted a viccet, turbólibsi.

Nincs harag, igaz?:)

licsipancsi hites hajszakértő 2011.04.30. 21:52:32

A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet majd arról is, hogy Murinyós-Dilinyós Józsit jövőre ki fogják b@szni a fővárosból. Szó mi szó, meg fogja érdemelni.

Nem baj, majd azt is ránk fogja. Megszoktuk.

y0 2011.04.30. 21:54:46

gyerünk antibarcások, realfanok, nyomjátok... szánalmasabbak vagytok, mint murinnyó ;)

És??? 2011.04.30. 21:57:15

Bede bazmeg ennyi.Mondott valamit a gratuláción kívül MOU a Zaragoza meccs után?Hozzá teszem volt egy 11amit nem kaptunk meg plussz a sárgák amik elmaradtak.De ettől függetlenül grat a Zaragozának!!Ja Sociedad-barca :2-1

LogenHUN 2011.04.30. 22:03:09

Ez az utolsó bizonyíték a Barca meccs után megmosolyogtatott. :D

Hirariko 2011.04.30. 22:04:18

És???: nézd meg jobban azt a szitut, az a védő labdát ért. Amúgy kellemes meglepetés volt látni hogy kikapott a Real és a Barca is, bár Barcanal örültem volna ha Pep beállítja állitólagos Messi utódot :D

gorilla vs bear 2011.04.30. 22:10:02

A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy a Barcelona komolyan veszi a saját bajnokiját.

Ha-ha, ekkora öngólt.

gorilla vs bear 2011.04.30. 22:10:37

- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy a Barcelona komolyan veszi a saját bajnokiját.

Ha-ha, ekkora öngólt.

gajus 2011.04.30. 22:11:34

A két vereség jelentősége között az a különbség, hogy a Barcelona vezet 8 ponttal.

vorpex 2011.04.30. 22:11:48

Bede, Bede!

Az arcoskodást nem kellett volna elkezdeni a Barca meccs előtt. Ebbe a pofonba belenéztél.

Egyébként te az vagy ennek a blognak, mint Morinho a Realnak. :) Már ami a bicskanyitogató stílust, valamint a féligazságokat illeti. De hát ez is egy olyan apróság, ami miatt ide járok olvasni és a Realnak drukkolok. :)

Üdv.

Hitman73 2011.04.30. 22:15:04

@gorilla vs bear: :) Hát ez igen csak szívás.. Mit is vett komolyan a kertitörpe válogatott? Mert mintha ők is kikaptak volna :))))))

Hitman73 2011.04.30. 22:16:10

@vorpex: Igen, üdítőek ezek a beégések :) Meg a félművelt írásai.. Jókat derülök rajta.. Különösen, mert az ilyenkor feltett kérdéseket nem nagyon válaszolja meg :)

Pret76 2011.04.30. 22:19:00

a barcelonai győzelem sem jött össze, de végülis teljesen mindegy...
4 fordulóval a vége előtt maradt a 8 pont "Neel Armstrong" nicknevű kolléga pedig azért visszavehetne egy picit...

Hirariko 2011.04.30. 22:22:53

Azért néha meglátszik melyik az a szurkolói tábor amelyik csürhékből áll legfőképpen...Hogy miért? Ez egyszerű, talán mert az összes Bede postnál jönnek és nyomják a hülyeségeiket a Real drukkerek, miért van az hogy a Realos postoknál nincs 1 habzószájú lommentekő se, vagy legalábbis kevesebb mint ezeknél? Szerintem ezen el lehetne gondolkozni:)

Hitman73 2011.04.30. 22:24:53

@Hirariko: Talán mert a tisztelt kolléga, mérsékelten foglalkozik a tényekkel.. Erre még nem nagyon gondoltál.. ? Amúgy meg kinek habzik a szája.. Most ráadásul még csúnyán be is nézte a dolgot.. Azért ezen már csak ér röhögni nem? :)

Hirariko 2011.04.30. 22:26:36

Talán ha valaki nyíltabban foglalkozik a párharcal és nem áll meg a meccsek között, attól még nem foglalkozik mérsékelten a tényekkel, sőt én örülnék, ha nem csak Bede csinálná így, bár nem hiszem, hogy Hugo Sanchez nem szokott tényektől független dolgokat felhozni.

Hitman73 2011.04.30. 22:29:33

@Hirariko: Valszleg nem. Modjuk Bede itt förcsögött, hogy Pepe aztán, így, meg úgy..Azt azért nem említette, hogy előtte egy Barca játékos is ugyanígy odarúgott, meg azt is, hogy Messi szándékosan kezezett a sárgája után, ami ugye piros, meg azt is, hogy a bíró nyíltan Messi fan.. Szóval bocsánat, de Ő fröcsög a legjobban, a lehető legelfogultabb módon... Azért ne várja, hogy virágot vigyünk neki :)

Applepie 2011.04.30. 22:29:42

Ne tessék káromkodni nem illik!

Amúgy meg az köhög aki a végén köhög

Pret76 2011.04.30. 22:34:43

A bajnokavatás így csúszik egy picit. ennyi történt... :)
Egyébként Milito szabályos(nak tűnő) gólját vették el, de Guardiola ezért nem fog nekimenni az UEFA-nak, a spanyol bírói karnak vagy a bwin-nek (mint "mezszponzor")

smartdrive 2011.04.30. 22:34:45

"A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy a Barcelona komolyan veszi a saját bajnokiját."

:DD

kéne egy nick 2011.04.30. 22:34:58

Mondjuk Kaká buktatása legalább annyira 11-es volt, mint Carvalho sárgás mutatványa.
(Ami persze Carvalho lerántását nem menti, az faszság volt, semmi szükség nem volt rá.)

Csak azt valahogy nem adták meg mégsem.

Ezt valahogy elfelejtette megírni ez a Bede gyerek.

Az meg nagyon amatőr hiba, hogy a Barca 1-0-ás vezetésénél megírjuk, hogy ők győznek, mert ők komolyan veszik.
Mondhatnánk, autofelláció.

Hirariko 2011.04.30. 22:36:39

Hitman valószínűleg mivel ez 1 elfogult blog, és 1 barcas(Bede) és 1 realos(hugo sanchez) írnak, ezért valószínű, hogy elvárható hogy Bede a Realos szabálytalanságokról, stiklikről ír és így hugo sanchezre várna az a feladat, hogy írjon a Barcas stiklikről és szabálytalanságokról, szóval nem értem hol a baj, az kéne még hogy 1 elfogult blogon majd a barca fan blogger leoltja abban a csapatban lévő embereket akiknek szurkol.

Hitman73 2011.04.30. 22:38:44

@kéne egy nick: Nem újságíró, ahogy a stílusából is le tudod venni, hanem blogger, bár nem nagy különbség.. Bár én csak a szünetben kapcsoltam oda, de megnéztem volna Hegyi "csak a Barca" Iván fejét a meccs végén.. Lehet, hogy már leugrott a Lánchídról :) A szünetben még azt mondta, hogy csak idő kérdése, mikor lesz 4:1.... Hát kb az újságíró is ennyit ér :D

RBR 2011.04.30. 22:39:48

bede gyerek,korai volt az arcoskodás.vissza nyalt a fagyi

Hitman73 2011.04.30. 22:39:55

@Hirariko: Nincs ezzel gond, csak ezt most csúnyán beszopta.. Hegyi Ivánnak hitt. Az RSO meg másképp gondolta. Ennyi. Ezért most mi oltjuk őt :)

És??? 2011.04.30. 22:40:43

@Hirariko: Persze biztos megnézem,bár ettől függetlenül grat a Zaragozának ahogy írtam is.Csürhék mindkét oldalon vannak,Bede meg imádja ha csúnyán beszélünk vele,erre gerjed szerintem.

Hitman73 2011.04.30. 22:44:15

Én momentán nem voltam trágár vele.. Csak megemlítettem, hogy benézte :)

Hitman73 2011.04.30. 22:49:04

@És???: Nem soha. Remek diplomata vagyok. Úgy tudom elküldeni a búsba az embereket, hogy szinte várják, hogy elindulhassanak :)

lókakukk 2011.04.30. 22:50:59

Én a focihoz nem értek, csak azt szeretném kérdezni ,a Feltámadott Alves szentté avatása mikor lesz? A viágtörténelem legnagyobb csodáját tv-nézők százmilliói láthatták,
amikor Alves egy perc alatt feltámadt. Volt persze olyan,akinek ez három nap után sikerült, persze sokkal kisebb
inzultus után.

RBR 2011.04.30. 22:52:48

Egyébként elszomorodtam a Tisztelt Hegyi Iván úr félidei nyilatkozatán,konkrétan labdabirtoklás fényezés 77%-23%.De emberek ebből kb. 67% gurigázás saját térfélen.Ha ez a látványos foci akkor köszi de inkább a sakk!!!

Hitman73 2011.04.30. 22:52:58

@lókakukk: Hát mondjuk ha ott Pepe megrúgja, még a döntőben sem játszik, az biztos. Nem kell fénykép, meg visszajátszás, hogy nem érte el, mert ha eléri, nem nagyon szalad tovább. Márpedig most sincs semmi baja...

kéne egy nick 2011.04.30. 22:53:33

@Hitman73:
Ő magát újságírónak gondolja, és az Index is újságíróként fizeti.
Más kérdés, hogy szerintem sem az.

Hegyi Iván meg a legnagyobb fasz, aki a nyomtatott sportsajtóban megnyilvánult az elmúlt 30 évben.

(Azért az Indexen vannak vele pariban páran, mondjuk Ághassi Attila, Joó Gábor pedig még veri is magasan.)

És??? 2011.04.30. 22:54:48

@Hitman73::)Tisztelet.Azért néha jól esik ,csak nem kell túlzásba esni.

Hitman73 2011.04.30. 22:54:55

@RBR: Hegyi Iván azóta valószínűleg leitta magát :) Azt mondta, hogy ez gigafantasztikusmekkoraász dolog, amit a Barca csinált.. Hát nem tom, nekem nem jött át.. És azt is mondta, hogy csak idő kérdése, hogy mikor rúgnak még kettőt.. Lehet, hogy azóta is ezt az időt várja.. Ha nem vigyáz, olyan bölcs és zöld lesz, mint Yoda :)

Hitman73 2011.04.30. 22:57:45

@kéne egy nick: Az még nem baj, hogy a nyomtatott sajtóban ott van, az nem nagy baj, mert a jelentősége lassan elenyésző. Az, hogy az S1-en sem tud normálisan megnyilvánulni, az már jobban zavar. Én szeretek Barca meccset nézni,de amikor meglátom, mindig hányingerem támad, és elkapcsolok...

Hitman73 2011.04.30. 23:00:02

@kéne egy nick: A nyomtatott sajtóban van az a fogalom, hogy szerkesztő, meg rovat szerkesztő. Na ezekből a blogokból ez nagyon hiányzik.. Én lehúztam néhány évet ilyen hálátlan pozícióban.. Nem egy élmény, de a nagy marhaságokat másképp nem tudod kiszűrni...

És??? 2011.04.30. 23:01:51

@Hitman73: Ez igaz bár a S1 ki tud normálisan megnyilvánlni.A Várhidi féle mágnestábla na az sokkolt annak idején.

Hitman73 2011.04.30. 23:04:03

@És???: Ja meg Bognár Gyuri, amikor Vidi meccset szakért.. Na az még különösen szórakoztató.. Amikor kijelenti, hogy Polonkai, Farkas, meg Sándor gigacsászár játékosos.. Az mondjuk nem zavarja, hogy az első kettő úgy fordul, mint a Titanic, Sándornak meg minden tizedik meccse sikerül.. De igazad van Kócos is elmagyarázta az egyik olasz meccs szünetében, hogy mit csinál rosszul a Milan :)

És??? 2011.04.30. 23:06:53

@Hitman73: Bizony ,csoda kis csapatot gyűjtöttek össze, a csatornánál.

Hitman73 2011.04.30. 23:09:01

@És???: A Kis Knézy a Dunán? :) Az meg Fradi meccsben erős :)

Hitman73 2011.04.30. 23:11:20

Egyszóval nagyon kevés a jó blogger, ahogy a jó újságíró is. A két blog pedig kész stilisztikai atomvillanás.. Nem is ezért olvasom, csak érdekel, hogy ki mennyire elfogult. Meg persze a remek kommentek miatt...

És??? 2011.04.30. 23:13:41

@Hitman73: Mindig kicsi marad,a fater "a jó estét jó szurkolással"már meghozta a meccs hangulatot.

És??? 2011.04.30. 23:20:27

Na kellet szóba hoznod, eurosporton nyomja a kerékpárversenyen.:)

kéne egy nick 2011.04.30. 23:27:36

@És???:
Az öreg Knézynél jobban nem utáltam riportert.
Faszságokat beszélt, és nem ismerte be soha, ha tévedett.

Azt meg kifejezetten utáltam, hogy mindig szurkolt valamelyik csapatnak. Vagy ha nem ment a magyaroknak, akkor szidta a csapatot.
Ritka paraszt riporter volt.

GGG77 2011.04.30. 23:44:00

"A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy a Barcelona komolyan veszi a saját bajnokiját."

Nyilván ezért kapott ki a Socieadadtól. :)

Bede, nem az a baj, hogy barcas vagy, hanem az, hogy akkora az arcod, ha a csapatodról van szó, hogy talicskával kell tolnod.

kéne egy nick 2011.04.30. 23:53:01

@GGG77:
Minden más esetben is akkora az arca.
Bárcsak a tudása lenne akkora.

zolna 2011.04.30. 23:56:31

Igen a gáz az,h a Real nem vette komolyan a bajnokiját és úgy kapott ki(ahogy az író is utal rá) ellenben a Barca komolyan vette a bajnokiját és úgy kapott ki (ahogy az író írja is)!! Igen ezt hívják öngólnak, legközelebb talán megvárhatná a kedves író a Barca meccs végét és utána lehetne fennhangon ugatni!

holor 2011.05.01. 00:10:49

@Neel Armstrong: hát ehhez a hozzászóláshoz csak gratulálni lehet

MEDVE1978 2011.05.01. 00:21:04

Hát a Barca sem vette komolyan, mert kikapott...

Egyébként semmi bajom velük, de két ember miatt szívből kívánom a Realnak, hogy se a bajnokságot ne nyerjék meg, se a BL-t. Az egyik az állandóan túlértékelt, arrogáns és bunkó Mourinho, a másik az a piperkőc Christiano Ronaldo. Ja, előbbi viszonylag jó edző, utóbbi pedig jó focista. Milyen szuper lenne, ha emellett nem lennének olyan jellemhibáik, amelyek köpedelemmé teszik őket.

Mindenesetre remélem, hogy Mourinho csillaga hamar leáldozik, nekem nagyon nem tetszik ez az egész meccsen át bekkelek, aztán 100%-osan helyzetet kihasználok.
Lehet rinyálni, de a Barca stílus látványosabb és szórakoztatóbb.

zolna 2011.05.01. 00:38:33

@MEDVE1978: tényleg szórakoztatóbb,h a leghátsó emberek adogatnak és alig indulok előre. A Barcában ott van a beképzelt Valdes, a beképzelt és színész Busquets, az újabban színész Pedro, a könyöklős, köpködős, a labdát direkt a nézők közé bikázos Messi, Mascherano aki nem kevésbé "hentes" mint Pepe és néha Xavi is odatezi magát a nyilatkozataival, az elnökötökről nem is beszélve, aki mint tudjuk megjósolta a kupadöntő eredményét.

Pret76 2011.05.01. 00:38:44

Azért Casillas-t picit sajnálom... A világ egyik (ha nem a) legjobb kapusa és erre ilyen gólt kap...
Hogy melyik a jobb cspat ebben a bajnokságban / szezonban?
Eddig négy meccs...
Barcelona - Real 5:0
Real - Barcelona 1:1
Barcelona - Real 0:1
Real - Barcelona 0:2

Tehát négy meccsen sikerült egy akciógólt szerezni Roninak...
Ennyi...

kéne egy nick 2011.05.01. 00:38:56

@MEDVE1978:
CRonaldo jellemhibáira térj már ki bővebben.

(Egyébként h nélkül, Cristiano. H-val csrisztiánunak ejtenék.)

Amúgy meg ki nem szarja le magasról, hogy neked mi nem tetszik, ha eredményes? Szerinted Mourinho ad a véleményedre?
Márpedig a kupa megnyerése azt mutatja, hogy eredményes.

A látványos és szórakoztató nem mindig eredményes.
A brazilok pl. látványos és szórakoztató focit játszanak, és úgy beszopták a VB-n is, hogy fájt nézni.

És az eredményesség számít. Abban van a pénz.

Gyikarc 2011.05.01. 00:42:08

Lehet irni barki barmit akar. Mourinho akkor is egy zseni. 3 kulonbozo csapattal nyert bajnoksagot es Bajnokok Ligajat. Ki csinalta eddig ezt elotte meg?

C Ronaldo nelkul meg szurkolnek is a Realnak.

kéne egy nick 2011.05.01. 00:48:02

@Gyikarc:
Melyik az a 3 csapat, amelyikkel BL-t nyert?

CR meg egy kurva jó játékos.
És mostanában már jóval kevesebbet is hisztizik, mint mondjuk a MU-s korszakában.

Gyikarc 2011.05.01. 00:51:04

Porto, Inter

Sorry, azt hittem a Chelsea-vel is megvolt, de nem... Ettol fuggetlenul utana lehet csinalni.

Gyikarc 2011.05.01. 00:53:40

@kéne egy nick:

En CR-nak a jatekat a MU-ben lattam parszor, a hisztizos, szineszkedos enjenek hala orokre megutaltatta magat velem. Azota nem kovetem a jatekossagat.

Allitolag kruva jo jatekos, bar ahol legutobb lattam jatszani, mint pl. EB, ott semmit nem mutatott. Nekem marad egy hisztis semmi, egesz addig amig mast nem latok tole. Ismetlem, NEKEM marad az.

kéne egy nick 2011.05.01. 01:06:47

@Gyikarc:
Látnod kellett volna a Realban mostanában, pl. a Barca ellen is.

Kb. ő volt az egyetlen, aki hajtott a legutóbbi meccsen.
Az ember változik, bizonyos dolgait kinövi, CR akkor még gyerek volt, most múlt 26 éves. Akkoriban tele volt a kurvázásaival a bulvársajtó, mostanában nincs.
Van egy gyereke, van egy stabil csaja, elvan...

És hát 31 góllal jelenleg társgólkirály Messivel. Azért az is valami.

A válogatottban tényleg nem alkot nagyot, de ott pl. Figónak sem ment igazán. Meg Dzsudzsáknak se, aki sokszor a hátán viszi a PSV-t.

Mourinho szerintem is jó edző egyébként, bár ő is egy hisztibéka.

MEDVE1978 2011.05.01. 01:15:15

@zolna:
Nem vagyok Barca drukker.
Ja, lehet. Még akkor is egy fokkal intelligensebb a Real jelenlegi játékánál.

MEDVE1978 2011.05.01. 01:18:30

@kéne egy nick:

Ez faszság. Egy sportágat nem az eredményessége miatt néznek az emberek, a focit se amiatt. Én a németek játékát is mindig rühelltem (no nem a mostaniakét, hanem a klasszik favágókét, akik a felmegyünk a pályára, bekkelünk, szarráfutjuk és szétrúgjuk az ellenfelet, nyerünk - irányvonalat követték).

Mourinho egyenesen kontraproduktív a focira nézve, egy nagy átok. Nézhetetlen szarrá teszi a meccseket.

MEDVE1978 2011.05.01. 01:21:11

@kéne egy nick:
JA, el is felejtettem. Ronaldotól képtelen vagyok elfelejteni azt, amikor talán a 6-8 évvel ezelőtti EB-n feldobta magát az angolok ellen, síró fejjel rinyálva vonszolta magát a játékvezetőhöz, aki ezt követően kiállította Rooneyt. Aztán ez a mocsadék kikacsintgatott a cserepadra, milyen fasza gyerek voltam pillantással...
Na, abban a pillanatban írta le magát örökre.

badben 2011.05.01. 04:38:54

A Real Madrid elleni globalis osszeskuvestol teljesen fuggetlenul, a szerdai Real-Barca meccs hatasara minimm 10 evre megutaltam a Barcelonat a jatekosai altal muatatott gusztustalan, nagykepu es aroganas viselkedes es jatekstilus miatt.
Es igen, Mourinho meg mindig a vilag egyik legjobb edzoje es mesterien ert ahhoz, h a hanzatos nyilatkozataival elterelje a jatekosairol a figyelmet es levegye a vallukrol a sajto altal gerjesztett terhet.
Ellenben nemi zugfirkasszal a balkanrol aki meg a sajat blogjaban sem tudja elerni, h ne kuldjek el a kurva anyjaba.

RBR 2011.05.01. 06:43:26

@Gyikarc: ha nem követed a játékosságát,nehéhéz lesz más véleményt alkotnod róla.az idei szezonban egyébként valóban sokkall érettebb játékos lett.

RBR 2011.05.01. 07:20:33

@MEDVE1978.Valóban nem volt sportszerű akkor,ott,de h ezért nem nézed azóta a játékát hát magadat bünteted.

poronyt 2011.05.01. 07:31:57

nem kell szidni szgeny bede gyereket...
elég baj, hogy egész életében saját magával kell élnie...:-)

Koori 2011.05.01. 07:46:59

Ti ott "elol", barcelonaiak es madridiak vagytok? Tok jol beszeltek (irtok) magyarul...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.05.01. 07:49:09

Bede: Miért nem a Barcelona tegnapi mecssével foglalkozol?

samot 2011.05.01. 07:57:23

Megy a matek az oldalon!A semmiért!Azon szerencsések közé tartozom,akik a tegnapi 2 zakot "selytették"a fogadoirodàk bànatàra!:)Ti meg csak marjàtok itt(reàl-barca)egymàst!Az egész egy nagy szivatàs eleitöl a végéig,csak senki se veszi észre!Jo mulatàst!

JohnGotti 2011.05.01. 08:43:31

@Neel Armstrong: A Holdon nyaltad be ezt a szánalmasan gyökér stilust?8 ponttal megy a Barca,és örüljön a Madrid ha 8 alatt megussza a jövőheti BL visszavágót..no offense

narancs66 2011.05.01. 09:00:09

Armstrong te egy szánalmas tahó vagy.

Senkifia 2011.05.01. 09:07:40

@LogenHUN: tény,hogy enyhe öngól(vagy nem enyhe). De amint azt egy előttem szóló kiemelte: a két vereség közti különbség az,hogy a Barca 8 ponttal vezet. Tehát a meccs tétje annyi volt(így a keddi visszavágó előtt,apropó essen át a fején a barca,vagy pihenjen),hogy ha a Barca nyer, akkor már a következő bajnoki mecsén mondhatta volna magáénak a kupát. Így erre még várni kell. És ugye ahhoz,hogy a real behozza a 8 pontot lemaradását, küne nyerjen zsinorban 3 meccset,ami ilyen játékosokkal nem is annyira elképzelhetetlen),viszont ugyanakkor a Barca meg el kell veszítsen 3 meccset.... ami már nagyon kérdésees. Szóval tény,hogy picit elszórakozta a Barca a meccsét,esetleg rá is foghatja a 8 pont előnyre,plusz a keddi visszavágra. A realnak mi az érve,amiért elszórakozta?

Senkifia 2011.05.01. 09:10:37

végre úgy néz ki,hogy a murinnyó által edzett "összeszokott" csapat kezd kikelni az edzők istene,murinnyó ellen. reméljük elmegy a búsba a realtól,és végre újra futballozni kezd a real ,és nem kell szánalmas szerencsétlenkedő védekezéseket nézni a meccseiken....

Spabo Nero 2011.05.01. 09:58:25

@lókakukk: LOL! ALVES feltámadása és szenté avatása... Hatalmas! :)

Senkifia 2011.05.01. 10:00:54

@Senkifia: ja és arról nem beszélve(persze nem összeesküvés,csak hiba),hogy a bíró a Barcának 1-1nél nem adta meg Milito gólját,pedig szó nem volt lesről. És ugye ha megadják,picit más lett volna a leányzó fekvése...

Silbermann 2011.05.01. 10:34:08

Az összeesküvők közül kimaradt az UNICEF. A BL meccs után őket is megemlítette.

És??? 2011.05.01. 10:35:13

@Senkifia: Nincs semmi érve a Realnak. Vannak ilyen meccsek ahol semmi nem jön össze ebbe a bajnokságban 3ra is emlékszem.De ez a foci.A zaragoza meg nagyot küzdött. A Barca gondolom tudott az eredményröl ezért volt az túlzott nyugalom ami aztán vereséghez vezetett.

NeBassz 2011.05.01. 11:10:04

a mostani reálos játék nekem is az idegeimre megy, de aki azt mondja, h a barsza játéka szép... hát annak baj van a szemével. mert a 80-20%os labdabirtoklást tényleg úgy érik el, h hátul adogatnak, altatnak, semmi extra. az, h a studióban a "szakemberek" meg végig a barszások faszát szopnák ezért, az meg külön dühítő...

Bazzz Aldrin 2011.05.01. 11:10:08

Szeretnék majd egy közelit Bede köcsög fejéről, amint a MU szénné alázza ezt a kertitörpékből álló liliputi színházat.

Van ugye a futball és van a Teatro Barcelona, amelynek a színielőadásait az UEFA cionistái a hatalom eszközeivel támogatnak, és amelynek rossz ízlésű elmebetegek (Magyarországon!) pedig annak ellenére tapsolnak, hogy csöpp közük sincs Katalóniához.

Szerencsére ez egy szabad ország, és mindenki úgy csinál hülyét magából, ahogy neki tetszik. Ezen a blogon különösen nagy számban fordulnak elő piros-kék mezes bohócok és elmeroggyantak, ami kiváló szórakozás.:)

karikaV43 2011.05.01. 11:12:02

Azért műringyó ténykedése el gondolkodtató.Még,hogy mekkora edző,a portói Bl serleg még oké bár ott is kapott az össze esküdtektől bírói segítséget,de a tavalyi interes az mi a fasz volt,az elődöntőben a Barca vissza kapta övrebröt,3-4 gól előnyt kapott az inter és ő dumál csal Bl-ről a Guardiolának.Gusztustalan féreg.
Az is érdekes,hogy a Real játékosai az előző szezonokban nem voltak ilyen favágók még akkor sem ha tönkre lettek verve,akkor miért nem volt kiállítás mondjuk a 2:6-on,az a stílustalanság amit képvisel az olaszoknak jó,ott tényleg mindegy hogy nyersz,egy Real Madridnak meg nem,Barcásként mondom inkább legyen jövőre bajnok a Real csak ez a portugál ál zseni takarodjon el onnan.A Zidane féle játékot még én is szerettem,ez az alattomos,rugdalós játék
senkinek nem hiányzik.
Pepe védőinek meg csak annyit,hogy az az ember már akkor sárgát érdemel ha kilép az öltözőből.

NeBassz 2011.05.01. 11:22:09

a barsza és a reál ellentét túlmutat a focin: ez katalónia és spanyolország ellentéte. ezért mondjuk nem értem, h a katalán gyűlölködés miért ragad át magyar barszásokra, ha egyszer semmi közük hozzá.

karikaV43 2011.05.01. 11:25:40

@Bazzz Aldrin: és nem csak piros-kék mert te is golyós vagy nem kicsit.A Barca játékát azért dicsérik mert úgy el tudják tenni a labdát,hogy az ellenfél a közelébe sem ér.Aki nem focizott sosem az nem értheti,te csak néző vagy,próbáld meg csinálni,egyik csapat sem tudja,komoly labda biztonság és gyorsaság kell hozzá.
Egy csapatnak sem láttam kiírva,hogy a labdát tilos elvenni.A 70-30 arányú labda birtoklás lényege,hogy 90 percből 27-ig van az ellenfélnél,az igényel maximális koncentrációt,míg az ellenfél 63 percig kénytelen figyelni ami lényegesen fárasztóbb.Ráadásul nem fizikálisan őrlődnek fel hanem mentálisan elfáradnak,ezért szoktak több gólt rúgni a félidők és a meccsek végén.Tegnap el szórakozták a meccset és a menekülő Sociedad ügyesen ki is használta.Ebbe az idénybe sajnos 1-0 után nem az első meccs amit így kiadnak a kezükből.A 2011-es játékuk egyéb iránt igen gyenge,szerintem belefáradtak
az egy síkú játékba és az ellen felek is egyre felkészültebbek belőlük.A következő szezonra kénytelenek lesznek valamit újítani mert ebből elég látványos vissza esés lesz.
A MU hívőknek figyelmébe ajánlanám a 2009-es döntőt aminek ők voltak az esélyesei még számomra is.A mostani egy sokkal gyengébb United és a másik része a visszavágókat még nem játszották le.
A döntő párosítása szerda éjfélre lesz meg addig még egyik csapat sem jutott tovább.

Bazzz Aldrin 2011.05.01. 11:30:52

@karikaV43:

Folytasd csak, de felhívom a figyelmed, hogy a kórházak ügyeletén kaphatsz enyhítő tablettát.:)

Senkifia 2011.05.01. 11:57:47

@NeBassz: ...van,aki csak simán nem állja a real nagy arcát ,és azért fikázza :) vagy éppen murinnyóét. és le se sz.rja a katalán-spanyol ellentéteket :)

Senkifia 2011.05.01. 12:02:36

@És???: ...költői kérdés volt... természetesen a barcának sem kifogás a nyolc pont... bár lehet taktikázás,hogy még a döntetlennél sem hajtottak kellőképp,lévén a keddi visszavágó a reallal. Aztán a 2-1nél meg már hiába,mert nem volt idejük kiegyenlíteni.
A realnak se kell érv...csak szeretem a real-fanokat ahogy ellenpéldának hozza a real-vereséghez a barcelonáét...aki ugye nyugodtan lesz.rhatja,egy darabig,mert a kupa veszélyeztetettségéig van még három elveszíteni való meccs,részükről,illetve három megnyert a realtól....és jelen pillanatban mindkettő vágyálomnak tűnik.Illetve nagyon kevés rá az esély. Bár a labda kerek, és ez a foci :)

Senkifia 2011.05.01. 12:04:03

@És???: az a gól, ami Iker "hibájából" ment be, tényleg a "semmi nem jön össze" kategória,lévén Casillas a világ egyik,ha nem a legjobb kapusa...

Hirariko 2011.05.01. 12:05:09

Mi az Neel(Bazzz) miért váltottál nicket? Na mindegy leszarom. Aki amúgy most szidja a Barcat hogy undorító amit művel, az végig nézte az első 2 meccset? Ott egyáltalán nem ezt csinálta a Barca, sőt ott a Real játszotta a favágó stílust, és ha a Barca is elkezd olyan undorítóan játszani mint a Real akkor már is ők a szemetek, rohadékok és a Real az áldozat? Hát grat.

Dig, Lazarus! 2011.05.01. 12:10:06

Bede (ismétlem, ez a név elég rosszul cseng a labdarúgásban, spori) csak arra bátorkodott felhívni a figyelmet, hogy a Barca kikapni is ugyanolyan szervezetten, masszív stratégiával (Hozsánna Josep!) tud, mint nyerni. Mert egy komoly csapat. Nem olyan csürhe, mint az ő frusztrációját életben tartó Madrid, ahol szemmel láthatóan a fél gárda nem tudta, hogy a Zaragozának bent kell maradnia. Még szerencse, hogy a ballábas csk (Csodakapus? Csapatkapitány? ...) észnél volt, és jobbal felszabadította a rendkívül bizonytalan ellenfelet. Meg alighanem egy fogadói réteget is ...
Csak az nem világos (Dehogyisnem!!), hogy miért nem lehet konkrétan erről a meccsről írni, miért kell ezt teljesen indokolatlanul bevonni a végre kicsit alábbhagyó, szánalmas és undorító hisztériába?!
Hogy jó nagy forgalmat generáljon? Akkor sikerült, hekk beszopva! De remélem, lassan úgy jár majd, mint Joó kolléga, akinek az ócskaságait (nagyon helyesen) már nem is kommentelik az emberek ... így talán idővel elérjük, hogy azok írnak majd, akiknek van mondanivalójuk, és tudnak is ...

Bazzz Aldrin 2011.05.01. 12:12:27

Németorszában a bajorokat és a Bayern Münchent utálják általánosan és nem a thüringiaiakat, a svábokat vagy a hessenieket.

Spanyolországban a katalánok és a Teatro Barcelona örvendez közutálatnak és nem Kasztilia vagy Aragónia.

Ahogy Magyarországon is van két etnikum, amelytől szívesen megválnánk, de nem a tótoktól, a sváboktól, a sokácoktól vagy a ruténektől.

karikaV43 2011.05.01. 12:30:20

@Bazzz Aldrin: nem kell korház van itthon Jim Beam :).Hagyjuk a színházazást szerintem,Di Maria úgy esett hanyatt hogy ember nem volt a közelében és ő volt az első aki neki állt eme szép mesterségnek igaz nem ez lett volna a dolga,a barca le vette,hogy ennél a sporinál ez bejön és műringyó fegyverével elverte őket.Egyébként is ha valaki Oscar díjra esélyes az CR ő minden idők legnagyobb tálentuma e téren.
Komolyabbra fordítva a videó bíró sokat javíthatna a helyzeten,bár akkor Pepe egy meccset sem fejezne be.Egyébként amit Sergio művel azt kifejezetten utálom,Alvessl egyetembe.A színészkedés nem sport emberi viselkedés,ki írtanám a fociból.

Pistie 2011.05.01. 12:59:00

bede: "- A Real Madrid elleni globális összeesküvés tehet arról, hogy a Barcelona komolyan veszi a saját bajnokiját."
Ügyes vagy. Jól ki is kaptak. Egy utolsó idióta provokátor vagy. Neked köszönhetően fordul el csomó ember a Barcától, mert senki nem szereti a fennhéjázó embereket.

vk55 2011.05.01. 13:23:21

De gyenge lett ez is, atyaég.

És az utolsó gondolat mekkora FAIL! :D Legközelebb várd meg, míg a bíró belefúj hármat a kis eszközébe.

narancs66 2011.05.01. 15:37:04

Bazzz v. Neel, ha valaki így két nevet használ az nem skizofrénia. Ha jól emlékszem két éve Barca-MU döntő volt és nem volt szénné alázás.

karikaV43 2011.05.01. 22:20:07

@narancs66: de volt szénné alázás csak az MU-t alázták.

karikaV43 2011.05.01. 22:22:17

@Bazzz Aldrin: most komolyan a Real-t miért fütyülik ki egész spanyolba,eddig minden idegenbeli meccsükön ki lettek fütyülve.A Barcát meg valahogy meg tapsolják,ez biztos a vb miatt is van,de a Real komoly utálat tárgya.Mint itthon a fradi.

Barca-Madrid

Az év futballeseménye, oda-vissza és még kétszer egymás ellen a világ két legjobb csapata. Vigyázat! Szándékosan elfogult írásokat tartalmaz!

Friss topikok

  • haszán: @gömbgilisz legalább kétgólos real-győzelem lesz holnap (2011.08.13. 22:51) Iker a négy meccs madridi MVP-je
  • robot_: @grayman89: fuj bazmeg, elolvastam vegig az ömlengésed... bazmeg... egyszeruen a vilag egy jobb h... (2011.05.07. 14:53) Alvessel nem nagyon törődtek a társai
  • flea: @nlght84: tehát ha jól értem, te azt állítod, hogy a lesszabály célja a bejátszott terület, illetv... (2011.05.05. 16:05) Végre mi játszunk fehérrel
  • Pampák Bikája: @Guss Grissom: mutogatni való kis pöcs fagy fiacskám. Zsidózni persze nem itt kell, hanem a te csa... (2011.05.05. 15:10) Mourinho már megint csalni fog
  • karikaV43: Mi lenne ha a realisták saját blogjukba trollkodnának.Elég volna gratulálni és ennyi,mit bíróztok ... (2011.05.04. 21:15) Rutinmunka

Linkblog

Archívum

süti beállítások módosítása