Mourinho már megint csalni fog

2011.05.03. 17:44 bede

Arcátlan csalásra készül a keddi BL-elődöntőn José Mourinho. A portugál, miután ostoba módon a párharc első meccsén kiállíttatta magát, ma este nem ülhet ott a Camp Nou kispadján. Sőt, az UEFA szabályainak értelmében semmilyen módon nem is kommunikálhat a kispadon ülő beosztottaival. Mourinho azonban nem lenne Mourinho, ha egyszer az életben hajlandó lenne siránkozás vagy ügyeskedés nélkül tudomásul venni egy őt sújtó ítéletet.

A Barcelona illetékesei először azt ajánlották a portugál edzőnek, hogy a Camp Nou díszpáholyában foglaljon helyet. Azt eleves szigorú biztonsági intézkedésekkel védik, a katalán közönséget hetek óta provokáló portugálnak a stadionban szinte mindenhol máshol a testi épsége is veszélyben forogna. Ezt a felajánlást azonban nem fogadták el a Real Madrid képviselői. Ebben az esetben ugyanis nem tudnának csalni, hiszen az UEFA relatíve egyszerűen tudná ellenőrizni, hogy Mourinho beszél-e telefonon valakivel, küld-e sms-t vagy esetleg füstjeleket.

A rendszeres szabályszegéseiről hírhedt portugálról először az a hír terjedt el, hogy inkább szállodai szobájából követi a mérkőzést. Ott nehezen tudná minden mozdulatát követni az UEFA. Még ha be is ültetnének mellé egy ellenőrt, ha Mourinho mondjuk kikéredzkedne vécére, oda már csak nem követnék.

Ez a felállás azonban nem tűnhetett elég provokatívnak Mourinhónak. Ha a szállodai szobájában marad, hogy mutatnák siránkozó arcát a közvetítésben? Ezért a Marca szerint a legújabb terv az, hogy a portugál az az 1500 madridi szurkoló között foglal majd helyet, akik ott lesznek a Camp Nouban. Oda sem mer nyilván bemenni az UEFA, gondolták nyilván a Real Madrid csalásügyi alosztályán.

Csalni nem szép dolog, de ha valaki ragaszkodik hozzá, azt meg kell büntetni. Ha a mai mérkőzésre szintén eltiltott Pepe a pályára lépne, az UEFA minden bizonnyal intézkedne, és a Barcelonának adná a meccset. Ha Mourinho kommunikál a kispaddal, akkor ő pont ugyanilyen vétséget követ el, amelynek hasonló büntetést kell eredményeznie. Elég lesz az UEFA-nak csak a kispadot figyelnie. Ha bárkinél mobiltelefont vagy egyéb kommunikációs eszközt látnak, tudják a dolgukat.

53 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://barcamadrid.blog.hu/api/trackback/id/tr742874957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Strajfa 2011.05.03. 18:41:23

Meredten maga elé fog nézni,és artikulálva hang nélkül fog utasításokat osztogatni, a már előre beépített süketnéma reálosok a szájáról leolvasva fogják továbbítani Iker Casillas kesztyűjének az adatokat,természetesen Camp Nou "wifiét" használva. Bede,azért kicsivel több fantázia is szorult beléd,nem?:)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.05.03. 18:42:33

A Real Csalásügyi osztálya az valami olyasmi, mint az FC Barcelona Színiakadémiája?

Strajfa 2011.05.03. 18:45:53

@immortalis: sajnos nem olyan profi,mert a
színitanoda nagyon hatásosan működik...

Matt'sBlog 2011.05.03. 18:46:07

azt bírod kedves cikkiró amit a kedvenceid a pályán: fröcsögni

Pistie 2011.05.03. 18:46:32

Túllépve azon, hogy egy idióta ír itt cikkeket (bede) sajnos baromság is amit ír. Mivel hogy nincsen megtiltva, hogy kommunikáljon, csak a kispadon nem lehet. Case closed.

Pampák Bikája 2011.05.03. 18:51:34

ugyan már, akárhová ül, akárkinek telefonál, ezt a meccset csak nagyon kis mértékben lehet befolyásolni kívülről. A Barca nem fog (nem nagyon tud) mást játszani, mint a saját találmányát, ezt pedig nem valós időben kell lereagálni. Tehát Mourinho vagy jó előre kitalált és begyakoroltatott valamit, és azt a játékosai végre is tudják hajtani, vagy lesz, ami lesz. Arról most nem is beszélek, hogy ki és hogyan mentené ki a Mestert a madridi szurkolók kezei közül, ha fiait - de szép lenne - újra megszórnák Messiék.
Azt mindenesetre látom, hogy 'bede' barátunk már az előzetes meccsextázis paranoiás szakaszát éli...

Menyus67 2011.05.03. 18:57:06

Nagyon remélem hogy ma továbbjut a Reál és a Barcások egy kicsit magukba szálnak mert mást nem tudnak csinálni csak a Madridot cseszegetik......

Callie-comment 2011.05.03. 19:01:16

Szánalmas ennek a "blogírónak" az alantas gyűlölködése Mourinho ellen. Biztosan önmagát is gyűlöli.

Pampák Bikája 2011.05.03. 19:06:20

@Menyus67:
tévedsz a Madridot nem a Barcások, hanem a Barca cseszegeti. Tegye is, ha teheti. A Barcások pedig majd akkor szállnak, magukba, ha ezt a szép, ősi magyar szót két 'l' betűvel írod. Akkor talán majd a Realnak is jobban megy majd...

kéne egy nick 2011.05.03. 19:07:29

@Callie-comment:

Bede egy idióta faszkalap.

Olvasd el bármelyik írását.

maybach 2011.05.03. 19:08:44

Ez is csak Murinho körüli felhajtás. Eddig elég szánalmas volt a Barca ellen.
A Reallal meg különösen.
Akár el is zavarhatnák. A Real jobbat érdemelne.

SpG 2011.05.03. 19:17:24

A Real egy lufi a Barca pedig a tű! Kérdés: meddig bírja a gumi?
Meglássuk.

belga6 2011.05.03. 19:25:48

Az a legkevesebb, hogy csaló murinnyóra végig ráállít egy kamerát a Barca TV, bármelyik szektorban is ül. De szerintem a közvetítő kamerák is keresni fogják.

Cantona 007 2011.05.03. 19:25:54

bede fiam te olyan egyszerű vagy , mint a ruhacsipesz. ha egy másodikos kollégista lánynak ennyi fantáziája lenne mint neked, akkor v.szeg nem merne lemenni a menzára ebédelni, mert nem ülne mellé senki.
van két gól előnyötök, jobb csapat is vagytok, mi a fasztól dáráztok. nem mind 1 hol van mourinho?
a wembleyre és a unitedre készüljetek, az egy kicsit rázósabb lesz.

Cruncher · http://trefarepa.blog.hu 2011.05.03. 19:28:14

Én csak azt nem értem, hogy ez a senkiházi bede, hogy lehet még mindig az index alkalmazásában?
Még egy ilyen dilettáns, arrogáns, undorító férget nem látott a Föld.
Egy normális mondat nem volt még egyetlen írásában sem.

matroid 2011.05.03. 19:31:24

ez a cikk tenyleg eleg debillre sikerult. en barcas vagyok, de baromira nem erdekel, mit csinal mourinho. ennyire ne legyunk kicsinyesek. nyugodtan kommunikaljon a segededzovel - nem ezen fog mulni.
raadasul ez a szabaly (ha van ilyen) semmti sem er. mourinho egyutt nezi gipsz jakabbal, es neki elmondja, mit csinalna most. ez nem tilos. ezutan gipsz jakab felhivja egy baratjat, hogy kepzeld mourinho milyen okosat mondott. az hogy utana a tavoli ismeretlen kit hiv es mit mond neki, ki fogja ellenorizni?
vagy tegyuk fel hogy twitterezik mourinho? ezt nem lehet megtiltani. az hogy a cserepadon twitterezzenek, azt se lehet megtiltani!
es meg folytathatnam. szoval ebbe ne kapaszkodjunk bele. legyunk nagyvonaluak, es engedjuk meg a portugalnak a kommunikaciot!

1...1 2011.05.03. 19:34:46

végül úgyis a Manchester U visz mindent!

bedeegybüdöstetvesköcsög 2011.05.03. 20:02:32

Miért él az ilyen ganajcigány büdös fasszopó rohadék, mint ez a bede? Remélem, holnap reggelre az egész koszos szarházi családja megdöglik. De előtte persze egy melák nigger jól seggbebassza mind úgy, hogy szétrepedjen a cigány picsájuk.

holor 2011.05.03. 20:10:25

szép gyerek vagy :)

poronyt 2011.05.03. 20:18:47

gondolatátvitel...

Drout 2011.05.03. 20:21:39

bede-t fizetik azért, hogy felhergelje a jónépet és idejöjjenek hörögni. több komment-több oldalletöltés-több hirdetés-több pénz.
bede jól végzi a dolgát

eastern 2011.05.03. 20:25:59

Hűűű, micsoda indulatokat váltott ki, ez az egyébként tényleg idióta cikk. Gondolom a dühbe jövők szoktak egy-egy Real, vagy Barca sikert úgy kommentálni, hogy "győztünk", miközben 1000 km-es körzetében sem jártak soha a Bernabeunak, vagy a Nou Campnak.
Szánalmas divatmajmok...

Pál utcai fiú 2011.05.03. 20:28:44

A Bede fikázóknak: nem veszitek észre, hogy ez a blog egy poén-karikatúra-szatíra-stb? Nem vagytok normálisak, ha szó szerint veszitek. A reál blog ugyanez a koncepció...

VaCsa 2011.05.03. 20:35:53

Az edző eltiltás ebben a formában egy baromság. Az Uefának ezt is át kéne gondolnia, mint oly sok mindent.

Pistie 2011.05.03. 20:43:40

@Pál utcai fiú: Én semleges nézőként álltam neki a 4 elclassicónak, de bede munkásságának hála rühellem a Barcát.
Én kérek elnézést, biztos ez volt a cél!

hegyikarabah 2011.05.03. 20:45:49

tudtok adni egy linket?

sage5 2011.05.03. 20:51:25

Kicsit kár hogy elfogynak az el classicók és ez a hatásvadász, primitiv és gátlástalan fröcsögés amit itt folyik, a pozstirotól kezdve.

Menyus67 2011.05.03. 21:49:10

@Pampák Bikája: tudom hogy nem fogod elhinni de amikor rányomtam a komment küldésére akkor feltűnt hogy egy L betű hiányzik...

Applepie 2011.05.03. 22:16:21

@Drout: Abszolút jó meglátás

Hitman73 2011.05.03. 22:30:27

Jelzem én jártam a Camp Nou-ban, és már akkor ráfért volna egy jó kis renoválás :) A vendég öltöző egy hányás, viszont a shop igen szépen meg van csinálva..
A gyep viszont szép.. Tényleg.. Csak a katalán egy igen bunkó nép.. Biztos beléjük nevelik... A metróban ki van írva, hogy Information, oszt csak katalánul beszél benne a néni:) Barcelona szép város, imádom, meg sem érdemli a sok büdös bunkó, aki ott lakik :)

Applepie 2011.05.03. 22:43:39

khm....khm.... BARRRRRCELOOOOONAAAAAAAA

Schumacher Gewinn! 2011.05.03. 22:44:40

GRATULÁLOK A SPANYOL NEMZET OSCAR DÍJAS SZÍNÉSZEINEK! NAGYOT ALAKÍTOTTAK! MUHAHAHA MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB SZÍNÉSZ BARCELONÁJA.

Hirariko 2011.05.03. 22:47:51

Szerintem csak Mascerano volt az aki színészkedett a többit meg elintézték színészkedés nélkül..

Keltafan 2011.05.03. 22:52:33

Que sera sera... we are going to Wembley!

:-)

Hitman73 2011.05.03. 22:56:17

@Keltafan: És oda is rendel a Barca bírót, vagy már elfogytak a Messi fanok.. Bár az is lehet, hogy még nem néztek utána ki útálja SAF-ot :)
Vagy reaktiválni kellene Örgebörgét :)

Hirariko 2011.05.03. 22:58:37

Huh Kassai benne van a 3 bíróba akik elvileg tarthatják a döntőt, remélem Kassai lesz a nyerő:P

Hitman73 2011.05.03. 23:02:48

@Hirariko: És ellenőrizték, már, hogy elég Barcás e? :)Szerintem vezesse Hegyi Iván :)Ő minden szempontból megfelelő lenne..

Hitman73 2011.05.03. 23:05:02

Amúgy az lejött, ha nem a Messi fan vezeti az első meccset, akkor 0:0.. Itt meg az 1:1 ugye :)))))
Azért Pepe csak kisírta a megfelelő bírót a portugál helyett... Ennyit Murinnyó bírózásáról.. Amúgy grat a színművés kertitörpe válogatottnak.. Egyenlőre még tényleg jobbak.. Kivéve a kapus poszton.. Meg még néhányon...

Hirariko 2011.05.03. 23:11:42

Hitman itt ha megnézed legalább 2 embert ki lehetett volna állítani(Adebayor, Alonso) Alonsot meg végképp van 1 sárgája és akárhányszor szabálytalankodik még neki áll feljebb a bírónál... Adebayor meg kész vicc, bár Masc is vicces volt mostmár illene berakni Puyolt középre Abidalt meg bal oldalra és meglenne oldva a színészi dolog, amúgy észre vettétek CR megint elkezdett színészkedni? Beleszalad Alvesbe és akkorát zuhan mintha belementek volna, meg amikor a lába mellé léptek ordítva a földre rogyott és ahogy hallotta hogy nem sípolnak egyből felállt és elkezdett reklamálni, akkor azt hiszem egálba vagyunk színészkedés terén(Masc-CR) :)

Hitman73 2011.05.03. 23:17:08

@Hirariko: Sőt mindjárt úgy kellene kimennie a Realnak (sőt mindenkinek a Barca ellen), hogy minimum ketten az öltözőbe maradnak :) Igazán skandallum, hogy csúnyán néznek Messire, összeesik, és nem állítják ki a közelben lévő két embert, plusz a kapust, mert csúnyán néz. Ajánlom figyelmedbe, hogy az első meccsen a kiállítás úgy meg volt rendezve, hogy mindenki leszarta Alvest (tudták, hogy semmi baja), és egyszerre rontottak a bíróra. Ramos nézte meg, hogy van e valami baja.. Amúgy meg a meg nem adott gól előtt azért esett rá CR a srác lábára, mert fölrúgták, mint a fagyos lószart, ha nem gól, akkor szabad igen veszélyes helyről, bár ha bemegy, akkor már nem szokták visszafújni..

Guss Grissom 2011.05.03. 23:23:10

Ma megint jót mulattam a kertitörpék válogattjának színművészeti produkcióján.

Igaz, a zuhogó eső és a csúszós, vizes talaj is segítette a Teatro Barcelona bohócainak együlálló koreográfiáját, amidőn már akkor a levegőbe emelkedtek, amikor még a közelükben sem volt az ellenfél játékosa.

Sajnos ennek a liliputi színháznak köze sincs a labdarúgáshoz. Továbbjutottak ugyan, de szánalmas csalások révén. Ha Madridban marad a 0:0, a Barca megérdemelten kiesett volna.

Az is érdekes, hogy a törpe bohócok csapata az elmúlt 3 Real Madrid- Barcelona találkozón egyetlen egy (1) gólt tudott szerezni teljes létszámok mellett.

Azt is ma, egy kiállításoktól és sérülésektől sújtott, edzőjétől megfosztott csapatnak, miközben kapott teljes csapattal kettőt (2). A világverő Barca 270 perc alatt egyetlen tisztességes gól rúgott és ez elég szánalmas.

Ha BL fináléját nem Bede, Hegyi Iván, Guardiola vagy egy libsi kaftán vezeti, a kertitörpéknek annyi esélye van a MU ellen, mint egy katalán szamárnak Overdose ellen a Royal Ascoton.

Guss Grissom 2011.05.03. 23:32:01

Jaj, az még lemaradt, hogy Bede geci miért nem baszod szájba apádat a metszett pöcsöddel.

De ha az nem menne, akkor legalább szopd le anyádat a ravatalon.

Ugye milyen más, ha veled "tréfálnak"?

Majdnem ilyenek a te "vicceid", zsici.

Hirariko 2011.05.03. 23:32:23

@Hitman73: Speciel nem Messi elleni szabálytalanság miatt de a hentes Adebayort amiatt is amikor 2 kézzel megfogta Messit és földre vitte, arra ne mond már hogy szabályos volt, és ha nézted Alonso játékát akkor láttad volna, hogy simán ki kellett volna állítani mivel a sárga lapja után még volt legalább 2-3 olyan szabálytalanság ami lehet h sárgát ért volna de ha nem is, akkor talán az, hogy még akkor is leüvölti a bírót ha jogosan fúj ellene.
Guss Grissom(Neeeeel): nézzenek oda már megint...erre inkább nem is reagálok csak annyit, hogy talán egyedül Masc volt az aki dobálta magát fölöslegesen, de ezt kiegyenlítve CR se maradt el :)))

Guss Grissom 2011.05.03. 23:43:48

@Hirariko:

Kellemetlen lehet számodra az a tény, hogy korrekt körülmények között (az az nálam és sok 100 millió semleges néző számára) a Real Madrid jutott a BL fináléba, miután Mourinho zseniális taktikával kiverte a kerti törpéket az elődöntőben.

Az óvatos madridi 0:0 után az előre eltervezett idegenben rúgott góllal hozta a Real a továbbjutást.

Ja, hogy az UEFA, az ENSZ és az EU kaftánjai, pénzemberei másként döntöttek? Ki nem szarja le őket.

Ennyi erővel a németek nyerték a 1954-es vb-t is. Persze, hivatalosan, doppinggal és egy csaló angol bíróval.

De valójában a korszak legjobbja nyert, a világverő magyar válogatott. És nekem az számít, amit én igaznak érzek.

A Teatro Barcelonát meg szénné alázza a MU a döntőben, ahogy tavaly az Inter is tette.

És akkor lehet menni kalapozni az utcára a liliputi színházzal.:)

zug_a_volga 2011.05.03. 23:53:02

Csak higgadtan. Most elvettek egy teljesen szabályos gólt Higuaintól, ez nem vita tárgya. CR7-t rálökték a védőre, tovább kellett volna engedni.

Érdekes lett volna, ha a Real szerez vezetést.

De így is le kell szögezni, hogy a 4 meccs mérlege 1-1 győzelem, és két döntetlen. Akkor miről is beszélünk? Ebből a Real győzelem Kupát ért, a Barca győzelem eddig csak továbbjutást, a kupa még nincs meg.

Ezt köcsög bede blogot meg nem nyitom meg többet, eddig is kár volt...nem kaptok több kattintást, parasztok.

Gn · http://www.google.co.hu 2011.05.04. 00:15:56

egy kis vizuális inger, hogy tiszta szívből rühellhessük bedét
plastik.tumblr.com/post/249424728/bedemarton-bede-marton

aki tényleg egy fasz

robot_ 2011.05.04. 00:46:24

@Gn:

ááááááááááááááááá
ne már. tokeletesen konnyu leszarni ezt az egesz bede cirkuszt, ő egy szar. pont.
magasrol leszarom, es nem is valaszolnek, mert ugy vagyok vele hogy pártos, a barca posztok nagyon azok, meg a real-osok is direkt szerenyek, de ezt ugyis vagja mindenki.
de amiert irok az ez :
"Foglalkozás: újságíró"

na eeeeez sok... dehogy az. Max annak van felvéve. de ne mááár. hogy lenne az, nyilvan nem az, mert akkor egy csomo valodi ujsagirot degradalunk ezzel.
mondom... semmi bajom vele, csinalja amit csinal, de ez olyan messze van az ujsagirastol, hogy hihetetlen. (most nem kezdek el Stephen Fry-al jönni, vagy tobb tucat haborus tudositoval, meg BBC munkatarssal, es meg Mo-on is van nehany tehetseges valodi ujsagiro, de aki a plastik.tumblr.com-re vagy hova ezt kiirta, az szedje le! bede nem ujsagiro)

robot_ 2011.05.04. 00:58:32

ennek az embernek lesz ez az éve... sztem ő fogja eldonteni a BL döntőt... legalábbis bizok benne:
en.uefa.com/uefachampionsleague/clubs/player=250017851/index.html

érdemeket nem lehet objektiven mérlegelni, csak szubjektiven, ezért inkább ugy mondom, hogy számomra "cirkuszoktol mentesebb", ezért szimpatikusabb a United menetelése, ha már a MU-Barca döntőt kell nézni. Szoval akkor már inkább nyerjen a United, mert nekem az mindig ellenszenves ha valakinél hátszél van.

brunya 2011.05.04. 12:52:00

Arról érdeklődnék, hogy ez a 0-0, amit itt sokan emlegetnek, az mi? Úgy értitek, hogy ha egy meccs a 61. percben 0-0, akkor az a meccs végén is annyi? Akkor a tegnapi meccset ugye a Barcelona nyerte 1-0-ra?

wowerman 2011.05.04. 22:09:22

nevetséges... "Mourinho már megint csalni fog" és a Barca csalásai? Nekik kedveznek a bírók, Oscar díjat érdemelnének a színészkedéseik, és persze Higuain gólját sem adták meg "valamiért" az utolsó meccsen

wowerman 2011.05.04. 22:12:54

UI: amúgy tényleg ilyen szar ez az oldal hogy ilyen cikket ki lehet rakni? nincs valami szerkesztő aki kirostálja az ocsút a búzából? volt bármi bizonyíték is arra hogy csalni akar? volt bizonyíték arra hogy tényleg a szurkolók között lesz és nem szállodában? ilyen gyűlölködő gyerekesen kicsinyes cikket írni kb egy hatévestől várnék, felnőttől nem.

Pampák Bikája 2011.05.05. 15:10:06

@Guss Grissom: mutogatni való kis pöcs fagy fiacskám. Zsidózni persze nem itt kell, hanem a te csapatodban, a Szargárdában. csak azt tudnám, hogy egy keretlegény mit dumál bele olyan komoly dolgokba, mint a foci. Menj, inkább gyakorolni a díszlépést - ha agyilag bírod.

Barca-Madrid

Az év futballeseménye, oda-vissza és még kétszer egymás ellen a világ két legjobb csapata. Vigyázat! Szándékosan elfogult írásokat tartalmaz!

Friss topikok

  • haszán: @gömbgilisz legalább kétgólos real-győzelem lesz holnap (2011.08.13. 22:51) Iker a négy meccs madridi MVP-je
  • robot_: @grayman89: fuj bazmeg, elolvastam vegig az ömlengésed... bazmeg... egyszeruen a vilag egy jobb h... (2011.05.07. 14:53) Alvessel nem nagyon törődtek a társai
  • flea: @nlght84: tehát ha jól értem, te azt állítod, hogy a lesszabály célja a bejátszott terület, illetv... (2011.05.05. 16:05) Végre mi játszunk fehérrel
  • Pampák Bikája: @Guss Grissom: mutogatni való kis pöcs fagy fiacskám. Zsidózni persze nem itt kell, hanem a te csa... (2011.05.05. 15:10) Mourinho már megint csalni fog
  • karikaV43: Mi lenne ha a realisták saját blogjukba trollkodnának.Elég volna gratulálni és ennyi,mit bíróztok ... (2011.05.04. 21:15) Rutinmunka

Linkblog

Archívum

süti beállítások módosítása