Madrid és a valóság végleg szakítottak

2011.05.02. 01:46 bede

Bizarr, akár elmebetegnek is nevezhető kéréssel fordult vasárnap a Real Madrid az UEFA illetékeseihez. A minden bizonnyal újabb sikertelen szezont záró klub gyakorlatilag azt szeretné, ha az európai fociszövetség a fél Barcelonát eltiltaná egy időre. Indokaik olyan viccesek, hogy felháborodni is lehetetlen.

A Madrid azt kéri, hogy a Barcelona hét játékosát tiltsák el egy-két meccsre. Dani Alvesnek, Messinek, Busquetsnek, Pedrónak, Mascheranónak, Keitának és Piquének szerintük a múlt szerdai BL-elődöntőn elkövetett szörnyűséges bűnesetek miatt kellene most kihagyniuk néhány mérkőzést. Az odavágó vesztesei úgy érzik, ezek a játékosok mind vagy kiemelkedően brutális szabálytalanságokat követtek el, vagy sportszerűtlenül viselkedtek, vagy szimuláltak.

Csak hogy legyen valamiféle slusszpoén is, Madridban azt is szeretnék, hogy az UEFA valahogy büntesse meg Guardiolát is, mivel szerintük a barcelonai játékosok szörnyű viselkedése annak köszönhető, hogy Pep előre megfontoltan felbujtotta őket. Nehéz bármit reagálni, legfeljebb azon tudunk elgondolkodni, hogy akkor Pepe és Sergio Ramos vajon maguktól viselkedik állatként, utasításokat követnek, vagy mi a franc van?

Barcelona-drukkerként senki nem örül, ha a csapatból bárki csúnyán szabálytalankodik, esetleg szimulál. Még a büntetésüket is támogathatjuk. Cserébe csak annyit kérünk, hogy az UEFA legyen igazságos. Büntesse csak meg szépen a Madrid brutális vagy szimuláns játékosait, hiszen akkor egyik csapat sem tudna kiállni a keddi visszavágón, és az első meccs eredményének köszönhetően a Barça jutna a döntőbe.

47 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://barcamadrid.blog.hu/api/trackback/id/tr252870811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

komiszborisz 2011.05.02. 07:54:20

madridban elfogyott a gyogyszer.
ja,most kirugják mourinhot?

Lólábfi Horgász SC 2011.05.02. 07:55:27

Mi a bánat értelme van egy ilyen elfogult blognak? Amit leírsz, abban van egy kiinduló hír (hogy a Real a meccs után valamiféle beadványt fogalmazott meg) és utána mélységesen elfogult idétlen mondatok (vö: vélemény) Csakhogy a szöveg még a hírt is hitelteleníti. Magam például nehezen hiszem el, hogy abban a beadványban az áll, amit állítasz. Akkor meg hogyan lenne hiteles a véleményed? Már a blog címe is kétséges: Barcelona vs. Real. Bede vs. Real jobb lenne.

Amidazophen 2011.05.02. 08:04:18

Én pillanatig sem csodálkzom ezen a hiren! Megbizható információk szerint a múlt héten Madridban járt az elnöknél álszakálban kalappal és esernyővel Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, és órákon át tárgyaltak. Utána született meg a Real levele az UEFÁ-nak...

:-)

Lólábfi Horgász SC 2011.05.02. 08:06:03

Tessék, íme egy rövid idézet az NSO-ból: "...a két spanyol óriásklub feljelentette egymást az európai szövetségnél." Jól éreztem első pillanatban, hogy béna vagy, Bede.

Realista_Sanyi 2011.05.02. 08:07:14

Hát bede te is igazi gyökér vagy :) Sokadik cikkedet olvasam (de minek) eddig értelmes dolgot nem nagyon írtál, téged minek engednek írni, vagy saját magadat futtatod, inkább menyj csajozni, vagy ha már találtál magadnak egy szerencsétlen inkább vele foglalkozz, mindenkinek jobb lenne.

Puszi, Jay és Néma Bob

nalazo 2011.05.02. 08:23:35

Tipikus ócska bulvárcikk. Vegyünk valami alapvetően igaz tényt, aztán írjunk hozzá valami érzelmekkel átfűtött marhaságot.

federer406 2011.05.02. 08:24:01

kiváncsi lennék mégis ki az a majom, aki CSŐBARCÁS létére elindította ezt a blognak nevezett szennyet.....köszönöm minden egyes írásod, ide járok röhögni, hogy az éppen aktuális szösszeneted hogyan nyal be ezen 4 meccs alatt a sok divatbarcás haverodnak....
Ebben az évben a bajnokságot még behúzzátok, recskázzatok rá, mert jövőre már az sem marad.....

holor 2011.05.02. 08:25:05

@Realista_Sanyi: a hírhez nincs mit hozzáfűzni, mert nem tudjuk a valóságtartalmát, de a MENYJ már megérte - ez a fiad feleségének valami ragozása? :D
maradtál volna néma, Bob

Laarson 2011.05.02. 08:45:29

Börtönbe mind 2 csapattal :DD

poronyt 2011.05.02. 09:00:15

bede egyre jobb, kérhetnék abból a cuccból én is amit szedsz?

Matthewc 2011.05.02. 09:10:18

Ha eltiltanának ugyanannyi játékost, a Madrid menne tovább, nekünk sokkal jobb a 2. sorunk. Amúgy pedig szerintem egyáltalán nem szánalmas, érthető lenne ha épp ésszel nézzük a meccset a többi meccs viszonylatában.

Keltafan 2011.05.02. 09:11:10

@Lólábfi Horgász SC: Szerintem a Barca csak Mourinho-t jelentette fel. És lehet nem is az UEFA-nál. Főként mert az UEFA ugyanazon okból írt beadványt... és aligha a Barcához. :-)

tom55 2011.05.02. 09:17:20

Hogy is mondta mou múlt évben? Méltósággal veszíteni....Ő tavaly berohant a camp nou gyepére és mutogatott a nézőknek, az teljesen normális cselekedet. Ha pedig színészkedésért eltiltanák a játékosokat gyakorlatilag a focivilág 95 százalékát el kéne tiltani kezdve rivaldotol (brazil válogatott meccs), céronaldon át (milan elleni meccs) di marián keresztül a fent említett játékosokig. Én inkább arra szavazok, hogy ne legyen el classico 2 évig, köszönöm.

Lólábfi Horgász SC 2011.05.02. 09:19:56

@Keltafan: Az rendben van, hogy szerinted - én viszont idéztem egy mondatot:"...a két spanyol óriásklub feljelentette egymást az európai szövetségnél. (NSO)" - ez tűnik hitelesebbnek. Az meg, hogy az UEFA beadványt írt volna - hát elég sületlenül hangzik. :)

Kotkodus 2011.05.02. 09:21:54

@Lólábfi Horgász SC:
barcanoticias.blog.hu/2011/04/29/hihetetlen_a_real_madrid_feljelentette_a_barcelonat_az_uefa_nal

tényleg igaz, bár igazad, van hihetetlenül béna húzás...

úgy látszik ez murinho fegyvertárának a része (erről beszélt guardiola, amikor azt mondta, hogy a pályán kívül ő nem akar harcolni murinhoval, a hisztiben ő a király).

hihetetlen, hogy a technikásabb csapatok ellen legpiszkosabb focit játszó murinho, bárkit is kritizálni mer...

Kotkodus 2011.05.02. 09:24:40

piszkos fociban a barca legyőzte a real-t... ez tényleg fájhat murinhonak... eddig azt hittük, hogy ebben ő a legjobb...

Lólábfi Horgász SC 2011.05.02. 09:26:13

Kotkodus: "Mourinho nyilatkozatára reagálva a Barcelona hitelrontás miatt feljelentést tesz az Európai Labdarúgó Szövetségnél. A katalánok elmondása szerint a feljelentés célja, hogy csillapítsa az utóbbi napokban tapasztalható médiaharcot.
Minderre reagálva a Real Madrid is bejelentette, hogy feljelenti a Barcelonát, méghozzá azért, mert a királyi gárda szerint a katalánok játékosai színészkedéssel próbálták befolyásolni a játékvezetőt."(Sportforum.hu)
És ugye ez a szöveg megint kissé más megvilágítást mutat, mint szegény Bede írása.

maybach 2011.05.02. 09:58:14

A hír lehet, hogy sületlenség, bár a Realtól ez sem lepne meg. Murinho kezdte a Barca ellen a favágó focit, hiába festi magát. Ezt csinálta a Chelseavel és az Interrel is. Nézni rossz volt. Mint ahogy nézni rossz egy bénán védekező, vergődő Realt is.
Az csak hab a tortán, hogy bajnoki meccsen az egyenlítést ünneplik Madridban. Ez mindent elárul.
A divatról meg annyit, hogy egy bizonyos Johan Cruyff óta drukkolok a Barcának, és a pontosság kedvéért a Real színe a LILA-FEHÉR

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2011.05.02. 10:00:57

az uefa mar a barca es a madrid feljelenteset megelozoen vizsgalatot inditott mindket csapat ellen: a madrid ellen pepe kiallitasa,mourinho meccs utani megjegyzesei (osszeeskuveselmelet),petardak es meg vmi hasonlo miatt,mig a barca elleni vizsgalat targya pinto kiallitasa. ugyh mourinho nyilatkozata eleve felokeltette az erdeklodesuket,es mivel ok is benne vannak a vadaskodasban,a madrid semmi jora nem szamithat.
a barca ezt kovetoen tette meg a feljelentest - kizarolag mourinho ellen,a klub jo hirenek rongalasa miatt. magyaran palyan kivuli esemenyekert,nem vonva ketsegbe sem az uefa szerepet,sem a jatekvezeto donteseit. amit mourinho mondott,nem lehet megkerdojelezni,mig a madrid feljelentese sokkalta ingatagabb labakon all - azt szeretnek,h az uefa vonja vissza pepe kiallitasat,es tiltsa el alvest szineszkedesert. magyaran azt szeretnek,h ezentul a pepe-felek szabadon garazdalkodjanak es torhessenek labakat,ha pont olyan a kedvuk. listajukon szerepel meg busquets rasszizmusert (lemajmozta marcelot),ugyano szineszkedesert,akarcsak pedro (es termeszetesen alves),keita,pinto es valdes a levonulas kozbeni balheert (arbeloa persze teljesen artatlan vt),mascherano a fene tudja miert,es persze guardiola is,mint a sportszerutlen taktika kiterveloje.
ezek kozul maximum busquets majmozasa lehet "rasszista",bar ha mindannyian rasszistak lennenk,akik ilyen-olyan alapoin lemajmozunk vkit is,a foldkerekseg jo 80 %ara ra lehetne fogni.
az uefa aligha fogja megkerdojelezni a biro donteseit,a madrid csak rosszul johet ki ebbol... ilyen alapon a barca is kerhetne marcelo (megtaposta foldon fekvo pedrot),arbeloa (belekotott keitaba),a lokdosodesben resztvevo madridiak,adebayor (leutotte busquetset) stb. eltiltasat. es termeszetesen mourinhoet is,mert az ellenfel jatekosait szandekosan megfelemlito taktival kuldte palyara fiait.
parrtalan pereskedesek indulhatnak igy el.
magyaran a barcat (+uefat es az unicefet) egyertelmuen megvadolta mourinho,amire reagalni kellett a barcanak. a madrid reakcioja viszont a mourinho melletti kiallas mellett azt is bizonyitja,h egyetertenek az altala elmondottakkal,azaz az uefanal ugy probalnak barca-ellenes szankciokat elerni,h kimondva-kimondatlanul azt vadoljak egy pro-barca osszeeskuvesben valo reszvetellel.

Float 2011.05.02. 10:36:18

Szívesen nézem mindkét csapat meccseit, de azt a legelvakultabb fan is láthatja, hogy a RM általában elég brutálisan játszik, ha a foci nem megy. Az meg hogy színészkednek, ennek a folyománya, mondhatni védekező mechanizmus.
Amúgy színészkedéshez a RM sem szorul külön tanfolyami konzultációkra, nagy filmcsillagok vannak közöttük.

multi84 2011.05.02. 10:51:50

@ferenck: Az a baj hogy jogosan kérhetne a real is meg a braca is utólag szankciókat és az lenne a jó ha mindkettő meg is kapná. De ebből lószar se lesz, nem hogy most de soha a büdös életben sem mert azzal elismerné az uefa hogy nem megfelelő a rendszer, a bíró hibáztak többször is és szükséges lenne a videóbíró is stb stb stb
Míg Platini van az élen addig a fociban érdemi változás sose lesz. Kb. olyan mint az f1-ben a B. Ecclestone aki már inkább csak árt mint használ az egész sportágnak.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2011.05.02. 11:01:29

@multi84: persze,h videobiro kellene,de pepe megmozdulasa videobiroval is ugyanugy piros lenne,mint starkkal. ha alves nem kapja el a labat - amihez a vadbarom vagy hozzaert,v nem,sztem igen -,akkor ott tores van. pepet meg amugyis ismerjuk,focipalyak kornyekere nem engednem

gasoline 2011.05.02. 11:06:17

Én azt gondolom, nem fogjuk megúszni, hogy Orbán Viktor tegyen végre rendet, de ha ő épp nem ér rá (ami valószínűtlen foci-téma esetében), akkor méltó helyettesében, Torgyán doktorban bíznék, hogy végre egyenesbe állítja ezeket a rakoncátlan fiúkat. Például javasolnám, hogy visszamenőleg (Puskásig és Kubaláig) töröljük el az összes El Classicó eredményét, esetleg vessünk ki 200%-os különadót a góllövőkre, szimulánsokra és mindenkire, aki labdához ért... Ha pedig még mindig nem értik, akkor majd Szijjártó megmagyarázza...

multi84 2011.05.02. 11:20:42

@ferenck: csak zárójelesen mondom a saját véleményem nem kell egyetérteni millió egyszer lement ez a vita.

Az én értelmezésemben ahogy összerúgták a labdát úgy repült hátra a lába, kicsit rájátszva, talpalásért esetleg adhattak volna egy sárgát ha nagyon tárgyilagosan nézzük.
A bírót nehéz hibáztatni mert rohadt látványosan csinálta a dolgot. A kutya meg nem mondta volna hogy nem a két láb kontaktjától esik össze.

Hirariko 2011.05.02. 11:29:45

Ha megnézed látod, hogy először a labdát találta el pepe, de közbe nézd meg milyen erővel lendül vissza Alves lába, azért az se kellemes, én már kaptam ilyen hogy a labdát rúgtam volna el és jött valaki elég gyorsan talpal és hát eléggé fájdalmas az is, és ha még el találta volna utána a lábát.

mréveiller 2011.05.02. 11:38:01

Mourinho nyilatkozata gerinctelen volt a múltkori vereség után. egy ilyen csapat ahol a padon is világsztárok ülnek nem hivatkozhat mindig a bírókra.

Dr Smit Plagius 2011.05.02. 12:12:55

próbáljunk a tények világában maradni!
guardiola egy szinte kész csapatot kapott a hollandustól, amire neki már csak a cseresznyét kellett feltennie - igaz, ez is zseniálisan sikerült tavaly. mou most építi a realt, az igazi szezonja jövőre lesz! ha a következő szezonban is így teljesít - nos, akkor valóban igazatok lesz, barca-fanok!
addig is... pofa súlyba!

Sötét korom 2011.05.02. 12:22:22

Veszíteni tudni kell!
Mourinho-nak csak: kellene...

tom55 2011.05.02. 12:35:44

@gattamorte: ezt már rég túltárgyaltuk, kész csapat amelyik kikapott a madridtól 4-1re, harmadik lett a bajnokságban és hatalmas szerencsével jutott el a bl elődöntőig? Nem, ez a csapat épült és pont pep volt az a plusz ami még kellett a betetőzéshez. Mounál kíváncsi lennék, hogy zsinórban tudna e 3 bajnokságot nyerni és háromszor eljutni a bl elődönrőig egy olyan csapattal, akinek a tagjai már mindent megnyertek, de ezt nála nem tudhatjuk meg ugye, mert a címek edzője, nem egy csapaté...

enzob 2011.05.02. 12:36:31

tetszik a cikk...:D
annyit tennék hozzá hogy a Barcelona fel tudna állni kedden, sőt a cserepadján is lenne ember, de a hentesgárda kétségkívül 6, eddig egy percet nem játszó játékosa kevés lenne a meccshez...(: ami mint tudjuk 3-0 a Barcának. Nemmintha a reálnak bármi esélye is lenne a továbbjutásra...

Pampas 2011.05.02. 14:32:17

Felrúgni játékost: szabálytalan.
Műesés - játékvezető megtévesztése: szabálytalan (tizenhatoson belül sárga lap).
Brutális felrúgásért videó alapján utólagos büntetés: bevett dolog.
Brutális műesésért, színjátékért videó alapján utólagos büntetés: ???
Legyünk következetesek, kérem!

komiszborisz 2011.05.02. 15:06:56

akkor lennék boldog,ha ez két magyar csapat szurkoloi között zajlana Spanyolországban(mondjuk fradi-ETO).

hihhetetlenek ezek az érzelmek.
kedves realosok a fél focivilág szinészkedik.
kedves barcások,mindenki agyon akarja rugni a törpéket,mert nincs ellenük más esélyük.

Strajfa 2011.05.02. 16:13:37

@komiszborisz: hogy ne lenne esély rá,letámadás,gyors kontra, láttuk már pár ilyet. Csak nehéz ezt ellenük játszani,mert színészkedésben is a legjobbak.:)

moonclown 2011.05.02. 16:17:48

Urak ez nem cikk.Ez egy blog.Tessenek gondolkodni...

RobertJ 2011.05.02. 18:14:07

Az a nagy helyzet, hogy a Real valóban kezd elszakadni a realitástól, Mourinhoval az élen. Bár a Real sosem volt egy szimpatikus csapat, főleg a sportszerűtlen igazoláspolitikájuk miatt, de Mourinhoval az élen az inter szintjére süllyednek ami a jellemet illeti.

Gábor2000 2011.05.02. 18:31:07

@gasoline:
Lehet, hogy nem vetted észre, de itt most másról van szó.
Nagyon 'humoros' volt a hozzászólásod, csak hát eltévesztetted a cikket.

TikiTaka 2011.05.02. 18:31:43

"Büntesse csak meg szépen a Madrid brutális vagy szimuláns játékosait, hiszen akkor egyik csapat sem tudna kiállni a keddi visszavágón, és az első meccs eredményének köszönhetően a Barça jutna a döntőbe."

Ez a mai napom legvidámabb pillanata volt eddig :D

96clarity 2011.05.02. 18:54:36

A Realnak drukkolok, de elegem van mar az el classicokbol....

Ilyen indulatokat nem latni mas csapatok kozt, es ez azt is mutatja hogy milyen kicsinyes es veszteni nem tudo ember mind a ket edzo

Lólábfi Horgász SC 2011.05.02. 19:17:17

Bede bloggernek ajánlom a cikk alján található videót, ami elég jól mutatja a tudatos provokáció egyik remekbe szabott jelenetét. Nem, nem Mourinho, hanem egy Barca játékos, Busquets. Még el is takarja a fickó a száját duma közben, hogy messziről ne látsszon. De a kamera kiszúrta.

Hirariko 2011.05.02. 19:23:37

@96clarity: Nem tudom a 2 edző közül melyik akadt ki azon, hogy vesztettek, mert Pep biztos hogy nem....

Erős.Pista 2011.05.03. 07:56:37

@Lólábfi Horgász SC: ÚRISTEM! AZT MONDTA, HOGY MAJOM! AZONNAL VÉRPADRA VELE!

Lólábfi Horgász SC 2011.05.03. 08:06:39

Édes Pistám, lehet, hogy zokniban vagy erős. Talán nem tudod,(honnan tudnád?) de a színes bőrű játékosokat szokták kedves fajgyűlölő társaik és közönségük ezzel a szóval, illetve a majom visítására emlékeztető hanggal provokálni. Régebben banánt is dobáltak civilizáltnak hitt országokban a pályára ilyenkor. Mindennapi rasszizmus.
Hogy te is értsd, annak idején a fradista Lipcseit (akit az érte nem rajongó társai azzal cukkoltak, hogy kissé nagy a feje, és ebben azért volt valami) egy csatár folyamatosan ezzel bosszantott a meccsen. Olyanokat mondott neki, hogy lófejű, meg hogy itt van egy szem kockacukor, várnak a sörgyárban, stb. (Thorgellének hívták az illető csatárt.) Lipcsei rúgott is vérgőzös pofával, ki is állították. Kezded már kapisgálni, te Pista? Ezért szokták provokálni az ellenfelet a pályán, érted?
Mellesleg pedig ezért a rasszista szövegért nem jár vérpad. Eltiltás az igen, az szokott.

96clarity 2011.05.03. 15:35:52

@Hirariko: Ahhoz kepest hogy ,,nem akadt ki", azert perelget am eleg rendesen

Asszem a realt most a szurkolok agresszivitasa miatt, ez a legujabb (nso)

Hirariko 2011.05.03. 18:13:19

Szerintem nem Pep perelt :)

Barca-Madrid

Az év futballeseménye, oda-vissza és még kétszer egymás ellen a világ két legjobb csapata. Vigyázat! Szándékosan elfogult írásokat tartalmaz!

Friss topikok

  • haszán: @gömbgilisz legalább kétgólos real-győzelem lesz holnap (2011.08.13. 22:51) Iker a négy meccs madridi MVP-je
  • robot_: @grayman89: fuj bazmeg, elolvastam vegig az ömlengésed... bazmeg... egyszeruen a vilag egy jobb h... (2011.05.07. 14:53) Alvessel nem nagyon törődtek a társai
  • flea: @nlght84: tehát ha jól értem, te azt állítod, hogy a lesszabály célja a bejátszott terület, illetv... (2011.05.05. 16:05) Végre mi játszunk fehérrel
  • Pampák Bikája: @Guss Grissom: mutogatni való kis pöcs fagy fiacskám. Zsidózni persze nem itt kell, hanem a te csa... (2011.05.05. 15:10) Mourinho már megint csalni fog
  • karikaV43: Mi lenne ha a realisták saját blogjukba trollkodnának.Elég volna gratulálni és ennyi,mit bíróztok ... (2011.05.04. 21:15) Rutinmunka

Linkblog

Archívum

süti beállítások módosítása