A végső érv a Barça mellett

2011.04.14. 18:37 bede

Eddig is gyanús volt, hogy Schmitt Pál esetleg Real Madrid drukker, hiszen négy évig volt Magyarország nagykövete a történelem nélküli, csúnyácska spanyol fővárosban. Most azonban – ha nem is hivatalos forrásból – de egy informátorunk megerősítette a hírt.

Úgy tudjuk, hogy Schmitt Madridban rendszeresen kijárt a Bernabeu düledező lelátójára, ráadásul az akkori chilei nagykövet, az akkor nagy sztár Ivan Zamorano honfitársának társaságában. Állítólag Schmitt maga is nagy rajongója volt a különlegesen furcsa formájú fejének köszönhetően egész jól fejelő Zamoranónak. Ezek után már nem lehet kétséges, hogy akinek minimális ízlése van Magyarországon, az csakis a Barcelonának szurkolhat.

Bárcsak a nyáron tényleg leszerződtetnék Fernando Llorentét Bilbaóból.

139 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://barcamadrid.blog.hu/api/trackback/id/tr312826364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robot_ 2011.04.15. 00:13:37

@pimpalini:
"Azt sem tudod milyen csapatnak szurkolok.:)"

Hat de hiszen te sem tudtad rolam, es pont ugyanezt csinaltad. :) hogy nekem nincs csapatom, de nem kérdezted.. szoval ha ugy vesszük, akkor "troll"-kodtál, ahogy te fogalmazol, ami ugyebár egy idegen, trendi szó
:D:D
szerintem most ne válaszolj már, mert csak egyre jobban lejáratod magad, te agytröszt..

pimpalini 2011.04.15. 00:14:09

@robot_:

Nem is én mondom meg a többi embernek mi a látványos, csak épp a világ futball rajongóinak nagy része találja látványosnak, tetszetősnek, csodálatosnak, utánozhatatlanul könnyednek és eredményesnek a Barca játékát. Fenomenális játékát. Ha nem féltik a csülkeiket, az 5:0 sem annyi lett volna, hanem 7-8...:)

Én csak egy violahangon vakkantgató, magát heccelő törpeuszkárnak (gy.k. neked) magyarázom meg, hogy mekkora, fájdalmasan furkó, idióta vagy...:)))

robot_ 2011.04.15. 00:16:27

@pimpalini:
"Én csak egy violahangon vakkantgató, magát heccelő törpeuszkárnak (gy.k. neked) magyarázom meg, hogy mekkora, fájdalmasan furkó, idióta vagy...:)))"

anélkül hogy bármiféle mentális vagy morális alapod lenne rá, tekintve hogy:
- nem tudod mi az a szubjektivitás
- egy fél világ nevében beszélsz
- ismeretlenül folyamatosan személyeskedsz, fontosabbnak tartva ezt a focinál
-és folyamatosan olyan dolgokat vetsz a szememre amiket te is megteszel

bravo. :)

pimpalini 2011.04.15. 00:20:41

@robot_:

Nézd: az mindegy, hogy kinek szurkolsz, Te itt éppen a Barcát fikázni jöttél ide. Ami tudod miért szánalmas? Mert ha a RM-nak szorítanál, még érthető is lenne... De így, hogy még a MAdrid drukker sem vagy, legalábbis állításod szerint, így megint csak ott tartunk, hogy valamiért barcaundorban szenvedsz.:) Ez így azért eléggé szánalmas, kb. annyira, mintha lohátsókat csókolnál bekötött szemmel, női fenekek helyett...:))

robot_ 2011.04.15. 00:22:46

@pimpalini:
nem azert jottem ide.
ez pont megint a szokasos: a korlatolt elméddel igy ertelmezel valamit es azt hiszed akkor már ugy is van.
Ne ragozzuk, en ennyit tudok neked dedikálva átnyujtani a nap zárásaként:

douggoff.com/blogs/media/blogs/new/arguingOnTheInternet.gif

jobbulást!

pimpalini 2011.04.15. 00:23:02

@robot_:

"mekkora ökör vagy te :)"

Úgy néz ki, te kezdtél el személyeskedő hangnemet megütni...:)

Tehát megint csak ott tartunk, hogy a saját végtermékedbe temetkezve, s abban fuldokolva próbálsz másokat szarrágással vádolni...:)

pimpalini 2011.04.15. 00:24:59

@robot_:

Jó volt veled beszélgetni, jót szórakoztam...:) Remélem legközelebb már ápolók nélkül ülsz majd a gép elé...:)

hatdiplomás 2011.04.15. 00:37:55

@pimpalini:
te egy fasz vagy! :):)
kurvaszarok a szófordulataid, nem viccesek. kurvára eröltetett minden amit irtál, és te is folyton idegen kifejezéseket használsz, ráadásul érted mi az a hype, szóval kár kötekedni.
a robot_ az nem troll, de ez mindegy.
Úgyis a Barca nyer legalább hármat, ugyhogy neki se kell itt erőlködnie, amúgy MU-s, ha kérdezted volna, vagy megnézted volna a linkjeit.

hatdiplomás 2011.04.15. 00:39:32

az viszont annál érdekesebb, hogy mi a fasz lesz a hátvédsorral, ahogy a bede irta is... nem tudom mit talál ki Mascherano, ha mondjuk a togói fejelni akar egyet...

pimpalini 2011.04.15. 00:43:24

@hatdiplomás:

Nem tetszenek a szófordulataim?:) Ó. Igazán sajnálom...:) Ezzel a kinyilatkoztatásoddal álmatlan éjszakák garmadáját okoztad nekem, nem is tudom hogyan fogom kiheverni.:)

Ha te mondod, lehet, hogy nem troll, nem ismerem, nem találkoztam még vele a neten, de miért kezdett marhaságokat írni a Barca-ról, azt a jó ég tudja...:)

Ha tudsz olvasni, nyilván rájössz arra, hogy csupán a hülyeségeivel próbáltam szembesíteni...:)

Egyébiránt meg persze, hogy nyer a Barca: a 4 meccsből kettőt tuti behúz, max. egyen adok esélyt a Madridnak.

Még valami: a "hype" szóra, a "lájk"-ra, meg társaira harapok, ez legyen az én bajom.:) Az meg, hogy nem érted miért, szemben mondjuk a trollal, legyen a tiéd... Sajnos nem mindig elég a hat diploma, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja.:)

pimpalini 2011.04.15. 00:44:38

@hatdiplomás:

Érdekes lesz, az tuti. MAscherano szerintem hátvédnek nem megoldás. A leginkább beáldozható meccs a bajnoki, a többi meccsre azért össze fog állni egy normálisabb hátsó alakzat.

pimpalini 2011.04.15. 00:47:57

@hatdiplomás:

Azért arra kíváncsi lennék, hol is találsz nálam annyi idegen szót, hogy a "te is folyton idegen kifejezéseket használsz" félmondat megállja a helyét.:)

Nem mintha számítana, csak megjegyeztem.:)

robot_ 2011.04.15. 00:51:20

@pimpalini:
"Nem tetszenek a szófordulataim?:) Ó. Igazán sajnálom...:) Ezzel a kinyilatkoztatásoddal álmatlan éjszakák garmadáját okoztad nekem, nem is tudom hogyan fogom kiheverni.:)"

Nem kell... csak egyszerűen legyél normális végre.

ha azt irod korábban hogy a hype-al az a bajod h idegen szó, akkor nem igen bújhatsz ki a troll alól. Tudni kell valamit benyelni ember.. ezt benyálaztad és kész.
Az meg nem mind hülyeség amit mások írnak csak más a véleményük.
Amúgy a tárgyra térve, és most már ha tényleg okos vagy akkor ne folytasd a baszogatást, mutasd meg milyen egy okos ember:
Nem hiszem hogy egyet is vinnének a fehérek. Ez egyszerűen nem az ő évük... sőőőőt. :) igazából nem az ő évtizedük :D (na jó, 2002-t leszámítva)
azért mondom ezt, mert ahhoz hogy nyerjenek, nyilván kell nekik a rúgott gól, de nincs az az Isten, hogy ha támadnak, ne nyíljanak ki. A középpályájuk meg kb átjáróház a miénkhez képest. Szoval akkos is beleszakadhatnak egy moskocs nagy tasliba. Ha meg védekeznek, akkor nem rúgnak gólt, és ez a Real védelem kb 1/10-ed olyan jó mint a tavalyi Inter, szóval kb 99% hogy akko ris legalább egyszer betalálunk.. nálam kb 1 meccs X a többit tuti hozzuk.

robot_ 2011.04.15. 00:52:38

@pimpalini:
a bajnokinak már kb mindegy, ez igaz.
Meg sztem a Magyrigy ugyis kikap a Villareal-bál Sevillanal... valahol
vagy lehet h csak leikszel
szoval a kulonbseg nőni fog.
De az is lehet h mindent behúznak gond nélkül.

robot_ 2011.04.15. 00:53:56

Egyébként az lenne a legideálisabb ha Milito osszeszedné magát....
az egész probléma abbol van mert hogy Abidal nincs jol arrol nem tehet. De hogy egy alapbol jo jatekos (Milito) elbaszott teljesitmenyt kezd el nyujtani, es emellett meg a masik kidol, azt tulajdonkeppen nem tudom melyik csapat viselné el a helyunkben... kb semelyik.

hatdiplomás 2011.04.15. 00:55:45

@robot_:
"hozzuk."

:D

na ugye... tudtam en hogy azert inkabb a Barca fele huzol. Te sem akarhatod hogy a United a Real-al jatszon.. .mit erne az a BL, ha esetleg nyertek....

pimpalini 2011.04.15. 00:57:40

@robot_:

Nem akarok kötözködni, de: a hype-ra van értelmes magyar szó, mely nagy százalékban fedi a jelentését. A troll-t nehéz megmagyarázni egy szóval. Mert a netes provokátor is két szó, s nem annyira fedi azt, amit a köznyelv trollon, trollkodáson ért.

Azzal egyetértek, amit lentebb írtál, ez a MAdrid valóban, ha fejre áll, akkor sem verheti meg a legjobb Barcelonát soha. Kérdés, hogy mennyiben szól közbe a szerencse mondjuk egy korai, jól eltalált lövés képében. Persze nem adok nagy esélyt a Madridnak, mert egyszerűen 70 perc után nem fogják tudni megfogni a Barcát. De ugye ott van pl. a bíró is, mint tévedési lehetőség, a Sevilla elleni meccset is keményen elfújták, a második félidőt meg kibekkelték a harmatos sevillaiak.

AMúgy érdekes, hogy most megnyerjüket írtál, míg korábban élcelődtél...:) Sumákságot sejtek...:)

robot_ 2011.04.15. 00:58:22

@hatdiplomás:
jó, azért nem vagyok Barca fan... sőt. Ellenemre van a túl nagy felhajtás. De jobb lenne egy döntő ellenük, mint a Magyrigy ellen. Szoval itt most a Barca ez nekem egy "mi", de ... a döntőben jön a visszavágás.. csak előbb kettéhasítjuk a Schalke-t!

pimpalini 2011.04.15. 01:00:57

Amúgy tudjátok mi érdekes? Guardiola nyilatkozata, miszerint nem akar hosszabbítani.
a) A csúcson akar kiszállni,
b) egészségügyi problémái vannak,
c) nincs jó viszonyban az elnökkel (az elnökök sokszor hülyék, lásd Real, szóval elképzelhető)
d) egyszerűen csak újabb kihívásokat akar?

robot_ 2011.04.15. 01:01:47

@pimpalini:
nincs ebben sumaksag, nem a hatdiplomas miatt "alltam at", hanem nekem te vagy a troll. Es a tied is csak egy szemszög, csak ezt nem érted.
Hosszú sorokat érvelsz hogy a troll egy szó a másik meg kettő. Közben leírsz 40 szót. ahelyett hogy annyit irnál, hogy "ja, bazzeg, tenyleg az is idegen szo, csak mar jobban beivodott"... vagy valami ilyesmi... mondom, inkabb hagyjuk. Majd a dontoben meg lesz ilyesztva a Barca.

hatdiplomás 2011.04.15. 01:04:26

@pimpalini:
Tuti nem megy el. nem azert mert nem tudna mashol jo taktikat. Csak meg nem nyomja annyi ideje mint a Fergusson. (Múúúrinnyót inkabb hagyjuk)
b) nem kapna ilyen jatekosokat akik jol vegigcsinaljak amiket kitalal. A sikereknek G. "csak" a fele!!!
Sztem marad, maskulonben erdekes jovo elé nézne a csapat...

hatdiplomás 2011.04.15. 01:06:32

@robot_:
hat azert a MU-ban nincs akkora potencial... inkabb a védekezésre játszanak idén és tavaly is... Rooney vagy muzsikál, vagy nem, és ugyanez van a Berbatovval is... gólkiály várományos 21 góllal? Ugyan... a Chicharito meg tul fiatal, meg még zöldfülű... igaz Messi ilyen korban már pro volt.

hatdiplomás 2011.04.15. 01:08:04

@pimpalini:
"b) egészségügyi problémái vannak,"

Mármint micsoda? ?

pimpalini 2011.04.15. 01:08:32

@robot_:

A MU évek óta az összerakott védekezésével nyer meccseket, menetel a bajnokságban, BL-ben. Ferguson taktikailag nagyon jól összerakta őket, de kiemelkedő játékosuk nincs. Van 11+4-5 nagyon jó csapatjátékos. A Barca ellen is (ha így lesz, s nem a Schalke-val játsszuk a döntőt) a védekezésre fektetik majd a hangsúlyt, de még egy olyan eset, mint tavaly az Inter ellen, szerintem nem lesz. Hiába rutinosak a vörösök, nem fogják tudni tartani a lépést.

A másikra meg: ha nem érted, hát nem érted. Részemről lezárva.:)

robot_ 2011.04.15. 01:09:37

@hatdiplomás:
azért mind a 3 csatár hol jol jatszik, hol nem... de egy mindig betalal. Berbatovnak is lehet olyan napja h megtlalja parszor a halot, Giggs meg egyre szenzaciosabban jatszik, es Park is. Raadasul sosincs 2 ugyanolyan kezdo... minden majd a meccsen derul ki..

pimpalini 2011.04.15. 01:10:05

@hatdiplomás:

Gerinc. Azt hiszem gerincsérv, porckorong sérv vagy valami ilyesmi. Pár hete foglalkoztak vele, hogy alig tudott a kispadon ülni. Persze ettől még máshol, más csapatnál is fenn állhat ez, de arra gondoltam, hogy netán abba hagyja az edzősködést.

pimpalini 2011.04.15. 01:12:55

@pimpalini:

Meg az is lehet, hogy lóvé. :)

robot_ 2011.04.15. 01:14:50

@pimpalini:
Na hat nem tudom, en azt csak ismételni tudom hogy en nem szeretek senkit a Magyrigy vedelmebol, de a MU kb a vilag legjobb vedelmevel van ellatva. Sztem VD Sar a vilag legjobb kapusa, borzalmasan jol ved. Vidic meg Ferdinand attorhetetlen, es a legkevesebb golt, kevesebb mint fele annyit mint a Barca a MU kapott a bl-ben. Kimagaslo jatekosnak meg ott van a chicharito, meg a rooney, meg berbatov. Akarmelyik kifoghat jo napot, a Camp Nou-ban lehoztak már meccset 3 eve 0-0 -ra, es golt meg otthon barki lohat toluk. Akik szoktak is:
Rooney, Berbatov, Chicharito, Park, Scholes (erre emlékszel is sztem:) ),
Anderson, Nani, Valencia, Fletcher, Carrick.. na meg ugye (nem sokara Sir) Ryan Giggs.. 2 siman bemehet a Wembley-ben. Remelem még esni is fog... akkor 20%-al no az esely :)

hatdiplomás 2011.04.15. 01:18:49

@robot_:
Majd meglátom... ez a csicsáritó lenne a legjobb, de még tul taknyos. A rooney akkor jatszik csak ha van kedve.. nem megbizhato.

@pimpalini:
hat.. igy median keresztul nem tudom eldonteni, de sztem nem igazan lehet egy ilyen megveheto csako... meg aztan hogy menne utanna haza Barcelonaba.. mindenhol latna az uj edzo arcat...
Az egeszseget azt meg nem tudom mennyi kell ehhez.. bar nyilvan jobb ha van.
majd kiderul, most még tuti h van. Az lenne jo, h ha lelép akkor nyerjen, es ugy menjen el h beint Zsozénak. :)

pimpalini 2011.04.15. 01:18:56

@robot_:

Természetesen erre van esély, még az esőre is, de úgy gondolom, hogy idén - ha összekerülnek - a Barca elbánik a MU-val. Nincs CR, a rutinos játékosok meg nehezen fogják tudni nyomozni a labdát mondjuk 90 percen át. Tudom, az Inter is megtette, pedig ott sem tejfeles szájú kölykök védekeztek, de olyan egyszer van egy évtizedben, s kellett hozzá egy Mourinho.

MEg aztán ne feledkezzünk meg arról sem, hogy le kell győzni Raúl-t is...:) Ki gondolta volna, hogy az Internek berámolnak hetet?:) PErsze, nem jó az Inter, de azért hét gól kicsit sok, nem?:)

pimpalini 2011.04.15. 01:22:21

@hatdiplomás:

Én örülnék, ha maradna, de szerintem azt látja, hogy a húzó emberek (pl. Puyol, Xavi, Iniesta) Messi kivételével lassan kikopnak. S azt azért meg kell hagyni, hogy a második vonal közel sem olyan jó, mint az első. Persze ez érthető, világszínvonalból csak egy van, az sem gyakran.:)
Szóval tartok tőle, hogy a leszálló ágban már nem akar részt vállalni, belső "szemlélőként" láthatja mennyi van még a csapatban hosszabb távon.

robot_ 2011.04.15. 01:22:32

@pimpalini:
hat egen, de ahogy mondod is, kellett egy Mourinho. ahogy elment nincs védelem. szoval igy azert nem volt nehez dolga a Schalke-nak, aki lassan mar megussz a relegaciot a Bundesligaban. Azert egy Fergusson legalabb olyan jo vedelmet csinal. Ha luis fabiano-t ki tudtak vedekezni 2 meccsen at idegenben is es csak 3 golt kaptunk az egesz Bl-ben.. a Schalken en ugy gondolom hogy konnyen atmegyunk , a donto meg majd ki-ki harc lesz, es en remelem h a Barcaval. Nem lesz konnyu dolga a Barcanak, ha veszit akkor a védelem és a kontra miatt fog. A dontoben okosnak kell lenni.. mas az egesznek a legkore, mindenki ovatos... ha gyors gol lesz.. meg lehet akarmi is.

hatdiplomás 2011.04.15. 01:26:41

@pimpalini:
Az a baj igazábol, hogy azert kellene nyerni, mert ha marad is G. akkor is az van amit mondasz. Egy Krkic jo, de sose lesz Messi... ugyanez van kb minden poszton. Mondjuk Iniesta meg sztem jo lesz, de Messi jovore mar nem lesz sztem ilyen... es Xavi meg Puyol se. Szoval az lehet amit mondasz, de ez vegulis.. lehet igy is ugy is bekovetkezik. RM-bolis mi maradt, lathatod. Ronaldo? Zidane? R.Carlos? Beckham? (Faszfej) Figo? aztan egyiknek sincs igazi utanpotlasa... talan BuziRonaldo, de az meg nyomi, meg folyton a haját piszkálja, nem komoly jatekos. szopnak is. Kellene megegy ugyanilyen generacio.

robot_ 2011.04.15. 01:27:57

@hatdiplomás:
Ronaldo... az volt a kiraly. Annal sose volt jobb jatekos miota en elek.

www.youtube.com/watch?v=X2NHqSXftzU

pimpalini 2011.04.15. 01:33:08

@robot_:

Hát igen, szerencsétlennek elcseszték a térdműtétjét, ha az nincs...

Meglátjuk mi lesz. Megmondom őszintén, idén meglepődtem a MU-n. Elsősorban az angol bajnokságban, de azt betudtam a riválisok balfaszságának (mi a Chelsea, ha nem balfasz egy olyan rajtot követően?). A BL-ben viszont jól megy a szekerük, bár... az is igaz, hogy eddig nem nagyon kellett megerőltetniük magukat. A Chelsea kemény volt, de ők is leszálló ágban vannak. Meg mindenki ismer mindenkit.

pimpalini 2011.04.15. 01:35:23

@hatdiplomás:

Nem nagyon lesz. De világszinten sem. Nagyon ritka - sajnos - hogy ennyire összeérjen egy generációba 4-5, netán hét világklasszis is. Az meg még ritkább, hogy ezek egy csapatban focizzanak hétről hétre. Nem mondok újat azzal, hogy a spanyol világbajnoki címnek ez volt a kulcsa: a Barca-ban végzett munka hétről-hétre.

robot_ 2011.04.15. 01:37:26

@pimpalini:
Ja, de cserébe azért akkor már igen-igen jól csinálták a BL-t, ha már nem volt annyira ütős. MU mindig a végére jön fel, de már az összes csoprtmeccsen is össze 1 kapott gól az remek, raadasul angliaban a clean sheet az kurvanagy dicsőség.
Amugy a Barcanak se voltak kurvakemeny ellenfelei bajnoksagban se, meg a Bl-ben se... a döntő az sztem olyan h barki nyerheti aki jo napot fog ki. alapvetoen onbizalom meg kezdeti tamadokedv kerdese, es abban nincs hiany egyik oldalon se.

robot_ 2011.04.15. 01:40:24

@pimpalini:
na ehhz annyit mondanek hogy itt üt vissza az hogy a Magyrigy összepakolja darabokbol a gárdát:
Higuain, Di Maria - Arg
BuziRonaldo, Pepe, Carvalho - Por
van vagy 3-4 spanyol,
van német....
eleve nem lehet csak egy nemzet vilagbajnok, a madrid 3/4-e eleve ugy megy neki hogy nem is lehet vilagbajnok, ha a masik 3-4 jatekos az lesz. :)
ezert nem kell ezt csinalni.

pimpalini 2011.04.15. 01:41:28

@robot_:

Hát igen, azt megjegyeztem magam is fentebb, hogy a védelemre alapoznak. Pár éve tértek rá erre, talán 2007-től nyomják ezt. Akkor volt egy Milan elleni BL-összecsapás? Annyira már nem emlékszem.
A következő évtől vezették be ezt a stílust.
Igen, a vereség nélküli bajnoki menetelés sem semmi, ez tény.:) Utoljára az Arsenal művelt ilyet (bár az idénynek még nincs vége).:)

pimpalini 2011.04.15. 01:46:09

Leléptem. Jó éjt Mindenkinek!:)

robot_ 2011.04.15. 01:47:41

@pimpalini:
hat nincs, bar ateljes veretlensegnek mar annyi, de az a vicc hogy a legtobb lőtt gól is messze a MU-é a PL-ben, még ugy is, h az összes tamado forman kivul jatszik.

Ha azt veszem h az olasz bajnoksag szinvonala evek ota zuhan, es a Bundesliga se eros, tenyleg az a legkorrektebb ha a MU meg a Barca jatsza, ha a hazai teljesitmenyukre alapozok. Es az odds is erre a legkisebb, raadasul ennek mar multja is van... alighanem ez lesz, es ha a dontő napja, ami 50%-ban lutri, ugy jonne ki hogy a MU behuzza a wembley-t, akkor en masnap nyugdijba mennek a 3. BL gyozelmemmel, es a 12. Bajnoki gyozelmemmel a honom alatt Fergusson helyeben :D

J.W. Booth 2011.04.15. 07:06:38

Madrid egy szép és élhető város, minek ide keverni ezt?

Miért baj, hogy a Palika Real-drukker? Legalább néhány egy kicsit elkezdik kedvelni... Neki már úgyis mindegy, hogy a Barca-fanok ettől egy kicsit jobban utálják.

A végső érv a Barca mellett a holnapi győzelem és az újabb bajnoki cím lesz.

poronyt 2011.04.15. 07:54:08

Nem lehetséges, hogy mintha egy kicsit az index és konglomerátuma köcsög barcelona drukker lenne...
Nem beszélve a Messi fanatizmusról is, ha görbét szarik az a kis gnóm, akkor legalább 2 flekk jön le istenítve a srácot, ha meg véletlen kirgisztánban valaki ló egy szép szabadrúgásgólt, akkor az csak akkor hír ha CR7-et fikázzuk ugye?

Viva la magyar újságírás... aki nem ért semmihez és még elég idióta is hozzá, az csakis újságíró lehet... és nem csak "TI" bizonyítottátok be, sajnos a közeletekben élek és (sűrűn kell veletek dolgoznom) látom a napjaitokat, olvasom az idiótábbnál idiótább szövegeitek, lopásaitokat amiért még pénzt is kaptok ....

maybach 2011.04.15. 08:14:38

Ennyi sületlenséget rég olvastam. Szórakoztatott.
A Real mindig kivételezett csapat volt. Természetesen nagy múlttal. De Vicente del Bosque González óta szenvednek. Az meg pláne csak kárörömre ad okot, hogy mindenkit megvesznek mégse olyan a csapat, mint ahogy elvárják.
Ronaldo valóban az egyik, ha nem a legjobb focista volt. Neki még azt is meg lehetett tenni, hogy mindkét csapatban játszott.
De.
A Barca saját nevelésű játékosokra épít, tudatosan alakították ki a stílusukat.
Nem véletlen, hogy a legtöbb edző elismeri jelenleg magasan a legjobb csapat.
Nagyon magasan.

Ringlósztár 2011.04.15. 08:41:59

Eddig is gyanús volt, hogy Palinak vannak hibái...

édeslajos 2011.04.15. 08:57:43

Kedves barátaim!
Talán nem csak én érzem úgy, hogy méltatlan e közönségesnek sem nevezhető szófosás a holnap kezdődő korszakos eseményhez.
Ami pedig a Real Madridot illeti:
1. Nincs szebb nevű csapat a világon (barbárok számára: a Real királyit jelent)
2. Mint tudjuk három valódi foci szín létezik: a fehér-fekete és a piros. Minden kombináció, ami ezeken túlmegy belső meghasonlás eredménye. A vörös-kék egyenesen pszichiátriai tünetként kezelendő.
3. A Real tehát A Focicsapat, minden csapat és játék, eredmény és kupa ősképe.
A lázadás ellene gyermeteg dac, olyan mint amikor a kamasz fellázad anyja ellen, aki óvva inti őt a szeplős-pattanásos szomszéd kislánytól.

ifjú padavan 2011.04.15. 09:03:56

Érdekes, hogy a Real szurkolók most minden Barca-fant le divat drukkereznek. Én ugyan már a Cruyff csapat óta a katalánoknak szurkolok, úgyhogy ezt nem veszem magamra. De amikor ők voltak a "galaktikusok", vajon akkor is ennyire zavarták őket a divat szurkolók?

Bicikliző medve 2011.04.15. 09:07:39

@robot_: "hol van egy iniesta egy sneijder-hez" Vegul is igazad van, Sneijder dontotte el a vb meccset a hollad-spanyol meccsen :D Meg irj ilyeneket, orom olvasni :D

turospuliszka 2011.04.15. 09:59:33

@ifjú padavan:
Csatlakozom hozzad .szamomra egy isten van es annak neve JOHAN CRUIJFF .en az o 10 parancsolatat olvasom es kovetem. a real habar jo csapat volt .mindig is elvezte a frankoista diktatura elonyeit .A Barcelonaban ami szimpatikus azon felul hogy oromfocit jatszik az az hogy tudatosan epit a sajat nevelesu jatekosaira.

Naezmi 2011.04.15. 10:15:54

A Nemzet GyolyósTolla :) Ilettve hejesen irva: Nemzet GojósTola

Baszk Earl 2011.04.15. 10:36:59

@maybach: Javier Mascherano, Éric Abidal,
Lionel Messi,Seydou Keita,Gabriel Milito,
Maxwell, Ibrahim Afellay,Adriano, Zlatan Ibrahimović, majdnem egy csapat ECHTE katalán saját nevelés!
"Ennyi sületlenséget rég olvastam. " Na ezt rólad is el lehet mondani!!
Az Athletic Bilbao épít a saját nevelésre!
Sok baszk került már a Barcelonához is.

bapszi 2011.04.15. 10:44:25

A gyengébb csapatnak kell is a biztatás!
Főképpen egy 5:0 és egy 6:2 után!

robot_ 2011.04.15. 10:47:35

@ċsirke72:
Hat ha ugyanazt a VB-t neztuk, akkor lattad h a Japanokat is Sneijder utotte ki, es nem mellesleg Braziliat is.
amugy nem mondom, Iniesta is jo jatekos, tehat nem szaroztam, de pl Sneijdernek a BL-ben is nagyon nagy erdemei voltak, a VB-n meg ugyszolván a hátán vitte a döntőbe a Hollandokat, es nem 1 golt lőtt mint Iniesta a VB-n, hanem 5-öt. Iniesta azt az egyet igen jókor lőtte, ezen nem vitatkozunk, de ennyi.

korlat 2011.04.15. 10:48:13

ibrát eladni vmi baleknek és Llorente a barcába. jól mondja a poszt.

arsenalmanus 2011.04.15. 10:49:05

Nem értem, hogy ez miért érv? Egyrészt azért, mert egy feltevésen alapszik, ami nem biztos, hogy igaz, másrészt ha igaz is, miért dönti el ez a "tény", hogy a barca az esélyesebb? Vagy ez egy "jó" vicc?

arsenalmanus 2011.04.15. 10:50:15

@turospuliszka: elég szegényes világkép...

robot_ 2011.04.15. 10:51:50

@Baszk Earl:
Egyet ertek. De egyebkent a Messit nagyon sajat nevelesnek tartjak.... csak azt nem tudom akkro mire figyeltek fel, mert nyilvan Argentinaban is mar jobb volt mindenkinel, azert hoztak el, meg fizettek a muteteit... de ettol fuggetlenul a Barc. oldaloan rendszeresen kinn van h huhhuuuu a La Masia maga a menyorszag, hiszen nezzek meg a Messit.

robot_ 2011.04.15. 10:53:36

@Baszk Earl:
+ a Zubizarreta is baszk, aztan az is tagja még most is a Barcanak...

calebmarlow 2011.04.15. 11:12:08

@Baszk Earl: messi 12-13 éves kora óta a barçában játszik, szerintem nyugodt szívvel lehet saját nevelésnek nevezni, a furcsa svéd karatemester meg már csak nagyon elméletileg a mi játékosunk.

de nem is ez lényeg.

az hogy egy csapat saját nevelésű játékosokra épít, az azt jelenti hogy ilyenek adják a csapat gerincét, ami a barça esetében nyilván igaz.

a bilbaoban viszont csak és kizárólag baszkok játszhatnak (ráadásul mondjuk Etxeberria mennyire saját nevelés...), arról lehet vitatkozni hogy ez inkább szimpatikus vagy ostoba dolog, és egyébként hajlok rá hogy az előbbi, de valahol mindenképp tiszteletreméltó. de ettől még nem kéne ilyen buta frankóista színvonalon beszólni a barcelonának.

Baszk Earl 2011.04.15. 11:49:43

@calebmarlow: Melléolvasol, semmi Francóista beszólás nem volt!

"Joseba Andoni Etxeberría Lizardi (1977. 09. 05. Elgoibar -)

A kiváló csatár és szélsőjátékos a Real Sociedad neveltje, ahol azonban kevés időt töltött el. A klubhűség mintaképévé nemesült az évek során; hiába hívták más, nevesebb egyesületek, Joseba nem gondolt az eligazolásra. Ő a baszk csapatban, Baszkföldért, a baszk szurkolókért akart tenni, amiért klubjában mérhetetlenül hálásak, a szurkolók pedig elhalmozzák szeretetükkel. "
Csak tájékoztatás szintjén, a Real Sociedad szintén baszk csapat!

Baszk Earl 2011.04.15. 11:51:44

@robot_: Andoni Zubizarreta (Vitoria, 1961. október 23. – ) baszk labdarúgó, a spanyol labdarúgó-válogatott válogatottsági rekordere. 2010 nyarától az FC Barcelona technikai igazgatója, aki az igazolások lebonyolításával foglalkozik. Szerződése 3 évre szól.
Na most ebben mi a hiba? Aktív korában is játszott a Barcelonában!

robot_ 2011.04.15. 11:55:45

@Baszk Earl:
Hat semmi hiba... azt mondtam en is, hogy ő is baszk és őt is elvitte a Barca, szoval ő se sajat nevelesu katalan. en is ezt irtam.

asszem valami olyan volt regen, h talan a 94-es vagy 98-as vb-n valamit bevedett ami a kapufahoz tartott, es azonnal visszavonult, legalabbis remlik ez a kép.

calebmarlow 2011.04.15. 12:00:40

@Baszk Earl: jaj. persze hogy baszk volt, ilyen névvel mondjuk mi más, de nem saját (bilbao) nevelés. ezért hoztam fel.

(érted, az oké hogy a bilbaoban csak baszkok játszanak, de nem feltétlen saáját nevelésűek. erre próbáltam utalni, bár ha ennyire kell magyarázni...)

a frankóistát meg a kommented színvonalára értettem, merthát a barçát azzal kurogatni, hogy nem is épít saját nevelésű játékosokra, mert lám, játszanak náluk nem katalánok is, azért nem valami magas....

robot_ 2011.04.15. 12:04:53

@calebmarlow:

Jo, hat pl Iniesta is felig sajat neveles, 12 eves koraban kerult a barcaba, exteberia meg 18 evesen a bilbao-ba.. nem nagy cucc. 1 evet jatszott masik profi csapatban... 1 évet pusztan, es azt is baszk csapatban...

calebmarlow 2011.04.15. 12:17:48

@robot_: ez a saját nevelés téma egyáltalán nem ennyire izgalmas, de sebaj. fussunk neki mégegyszer. tehát.

attól, ha egy képzeletbeli, amúgy kurvára katalán játékos 18 éves koráig mondjuk a sabadelli csapatban vitézkedik, és utána megveszi a barça akkor biztos mindenki nagyon fogja szeretni, mert katalán, de attól meg senki se fogja azt állítani hogy saját nevelés.

ez vica versa is működik, ha egy pápua kisgyerek 12 éves kora óta a rangersben játszik, akkor attól ugyan született skót nem lesz, de saját nevelés az igen.

robot_ 2011.04.15. 12:22:09

@calebmarlow:
jo de egyreszt ezt a temat nem en hanem te kezdted el, de sebaj, masreszt meg a hatarok eleg elmosodottak... mert hol van az eletkor hatar... sztem ez az egesz fel van fujva. ha elkerul egy csapathoz es 1-3 even belul sokat javul a jateka, akkor sokat nevelodott ott ugymond, osz' kész.
ha még legalabb 5-6 evet ott is marad akkor a jatekost vegulis mondhatja sajatjanak egy csapat. mindegy, en vagyok az aki szerint ez unalmas, szoval ennyi.

calebmarlow 2011.04.15. 12:36:49

@robot_:
@Baszk Earl:

najó, ez már elkezdett idegesíteni ezért utána néztem.

"home-grown players, i.e. players who, regardless of their nationality, have been trained by their club or by another club in the same national association for at least three years between the age of 15 and 21."

ergo etxeberriat benéztem, ő is saját nevelésnek számít.

a mondandóm lényege ettől függetlenül áll. a ma legsikeresebb klubbok közül a barça támaszkodik a legjobban a saját nevelésű játékosokra. és ez jó és szimpatikus.

innentől ezt már én is nagyon meguntam, mert ez így egyáltalán nem szórakoztató. :))

Baszk Earl 2011.04.15. 12:57:19

@calebmarlow: Szóval azt azért tudni kéne, mielőtt bárki is frankóistának minősíti a kommentet, hogy abban a korban a baszk és a katalán nép erősen összetartott, és nem csak a sportban. Közös ellen a Real volt mindig is. Ha tudtak segítettek egymásnak! Gondolj csak a tavalyi évre, amikor Bilbaoban megvertük a Realt tavasszal, pedig a végén az a három pont jól jött volna nekik.

Sok baszk focista rúgta a bőrt a Barcelonaában, de a Realba nem ment egy sem , kivéve Xabi Alonso-t. A másik, hogy valóban folyik játékosnevelés, nem is akármilyen szinten, minden elismerést megillet, de a Barcelona története során mindig is támaszkodott az idegenlégiósokra! A csapat szurkolói megválasztották, minden idők legjobb barcelonai focistájának Kubala Lászlót! Ugye azért ő sem saját nevelés, mindemellett nagyon nagy örömmel tölt el a gondolat, hogy egy magyart ítélt a katalán szurkolósereg a valaha volt legjobb focistának, pedig azért rajta kívül megfordult még pár név a csapatban.
De ez a vita nem a Bilbao és a Barcelona csatájáról szól, mi baszkokat játszatunk, a Barcelonában megfordulnak más nemzetbeliek is.
Ez tény!
Az utánpótlást jól építi be a katalán csapat ez is tény!
A többi sallang. lesz 4 meccs hogy bizonyítsatok, én és a baszk szurkolók nektek szorítunk!
blaugrana.hu/toertenelem/nagy-rivalisok/226-athtelic-bilbao.html itt nagyon sok érdekességet olvashatsz a témáról, lehet nem ismered az oldalt, ha igen akkor bocs!

calebmarlow 2011.04.15. 13:12:19

@Baszk Earl: ok, ezzel amit írtál tökre egyetértek, és sajnálom ha félreértetted a dolgot, a frankóistás megjegyzés csak egy beszólás volt, mert megsértődtem hogy leszólod a barça játékospolitikáját. egyébként a baszk meg a katalán nép még mindig közel áll egymáshoz (mind a szimpatikus, mind a kevésbé szimpatikus tulajdonságaikban), így a csapatok is közelebb állnak egymáshoz nyilván, de szerintem ne szopkodjuk egymás faszát, már elnézést a kifejezésért.

amugy ez kubala dolog elég vicces, barçában kurva sokszor megesik, hogy mikor megkérdezik hogy hová való vagy, aztán mondod h ungárró, erre jön egy ilyen lelkes vigyor, hogy ááá lásszi kuválá!!! :)))

pimpalini 2011.04.15. 13:30:52

Anyám borogass!:)

Baszk és robot:

Ti tényleg annyira ostobák vagytok, mint ahogy az az értetlenkedő hozzászólásaitokból tűnik, vagy túlságosan egyedül vagytok, s szándékosan tettetitek ezt, hogy valaki beszélgessen veletek...:)

Nem tudom elképzelni sem, hogy mi okból nem érti felnőtt, futballszerető embert a "saját nevelésű" játékos fogalmát? HA ezt el kell magyarázni nektek, akkor mit kerestek egy fociblogon? Tudod/tudjátok a saját nevelés nem azt jelenti, hogy ott tanult meg enni, inni, üríteni, beszélni, maszturbálni.

Két ilyen szőrszálhasogató nethuszárt még nem pipáltam (bár ez jobbára robotnak szól)...

Messi simán saját nevelés, mivel néhány Barca megfigyelő, akiknek volt szeme a sporthoz, a tehetségekhez, 11-12 évesen felfedezte 10 000 másik, utcán focizó gyerek közül. MAjd a Barcában játékost neveltek belőle, pontosabban ideális körülményeket biztosítottak ahhoz, hogy tehetsége ne kallódjon el, hanem kifejlődhessen, szárba szökkenhessen. Ugyanezt természetesen eljátszották más játékosokkal is (pl. Krkic).
Ehhez képes a Real kész játékosokat vásárol, világklasszisokat, vett/vesz, erre alapul a játékospolitikája.
Puyol, Piquet, Busquets, Messi, Krkic szemben mondjuk Ronaldoval, CR-el, Owennel, Khedirával, Özillel, Figoval, Xabi Alonsoval.
Ez tény. Ezek tények.

Calebmarlowe-nak tökéletesen igaza van: a Barca sikere pont erre (is) vezethető vissza. A saját nevelésű játékosok csapattá gyúrásában, csapatba nevelésében eredményességben megelőzte a Real igazolós politikáját. Amikor a Barca hetedszám vásárolt kész játékosokat, nem is ment nekik. Lásd. holland korszak.

De én vagyok a hülye, hogy egyáltalán benézek ide egy ekkora trollhoz vitázni...:)

pimpalini 2011.04.15. 13:38:30

@calebmarlow:

Figyeld meg, egy idő után robot a szavak értelmén, jelentésén fog lovagolni, arról fogtok vitázni mit is jelent a "saját" (pl. valaki tulajdona-e a spanyol államnak, a barcelonai önkormányzatnak, vagy felszabadították-e a rabszolgaság alól) szó. Aztán jön a nevelés. Mi az, hogy nevelés? Hol is ült iskolapadban többet? Ki adta neki az első labdát? Melyik városban aludt többet focival az ágyában? stb...:))
Azt azért nem nézem ki belőle, hogy a játékos szót is vitassa...:))
Akkor már nagyon kilógna az egész ló, nemhogy a lóláb...:)

robot_ 2011.04.15. 13:38:42

@pimpalini:
Borogasd inkabb te az anyádat...
senki nem irta hogy barki is ne értené amiket irsz, de te meg ugy jossz ide, mint aki ert mindent, mas meg hulye. olyan gyoker egyszeru, es kezdetlegesen is szemelyeskedo paraszt modon viselkedsz, es a komplexusaidat mutatod be minden hozzaszolasoddal, hogy az igancsak szemetszur. Azert jarsz ide h masokat minositgess... kozben semmi alapod nincsen ra, nem vagy te ertelmesebb, vagy ilyesmi, csak eljatszod. Senki nem irt semmi hulyeseget, csak megtargyaljak az emberek h mit gondolnak. Nem vagy idevalo, takarodj, te vagy a troll. Es raadasul elegge leepult vagy szellemileg. Nem veszed fel a fordulatszamot, nem tudsz masokkal kommunikalni. Fingod sincs az alazatrol, masok beszelgetesebe beleugatsz folenyeskedve, mintha egy meccs lenne, es nyerned kellene. :)
Na most eleg sokfele keppen leirtam. Ennyi. Ha nem erted, akkor nem erted. :)

"De én vagyok a hülye, hogy egyáltalán benézek ide egy ekkora trollhoz vitázni"

Igen, a hulye te vagy, de a troll is!

robot_ 2011.04.15. 13:40:51

@pimpalini:

nbe nezzel te ki semmit senkibol te ökör vadidegen paraszt. azt se tudod ki kicsoda, ismeretlenul ne itelgessel mar meg senkit. te mi a fasznak vagy? nelkuled elorebb lenne az univerzum, semmi ertelmes nincs abban amit csinalsz.
Amugy a szavakba belekotest eppen te mutattad be kezdetben, bar senki nem kert arra se. (ld. hype, amit szeles korben hasznalnak, es nyilvan te is megertetted, csak a kotozkodes az amiert élsz. semmi szukseg nincsen rad sehol, ez a te bajod...)

pimpalini 2011.04.15. 13:49:41

@robot_:

Látom egy levél nyomán ismét előjött belőled a valós éned, ami nem áll másból, mint személyeskedésből, fölényeskedésből, minősitgetésből és kötözködésből.:)

"Művelt" gyökér lehetsz, ha ennyi elég neked ahhoz, hogy másokkal szemben trágár megnyilvánulásokat használj.:)

NEm tetszik amit írtam? Öreg, aki nem érti a "saját nevelésű játékos" fogalmát, tényleg ne magyarázzon itt semmit, de legfőképp ne kötözködjön!

Szóval takarodj oda, ahonnét netalán hiányzol, bár azt nehéz elképzelni, hogy hiányoznál bárhonnét is.:)

Politikai blogokon vannak ilyen arcok, azt még megértem valahogy, de foci témában minek ezt a maszkot viselni?:)

robot_ 2011.04.15. 13:54:56

@pimpalini:
"Látom egy levél nyomán ismét előjött belőled a valós éned"
nem. beloled jott elo a sajatod, eppen ebben a bizonyos "levelben".

"személyeskedésből, fölényeskedésből, minősitgetésből és kötözködésből"
ne ez pontosan rad igaz, es nem ram.

"aki nem érti..."
de hat ez a lenyeg... senki nem mondta h nem ertem, csak te. Erted ezt? ez benned kezdodik el es er veget. Ezzel nem tudok mit csinalni, hiszen eppen most mutatod be mennyire ostoba vagy, es a tied volt ma eppen az elso szemelyeskedo level. Ez ennyi, ha tetszik ha nem. Es nem is szolt hozzad senki, akik beszeltek normalisan szot ertettek, ha egyet nem is ertettek. Ezert irtam tok jogosan hogy nem kellesz ide, mert csak genyózol.

"de foci témában minek ezt a maszkot viselni"
na ez az amit nem ertesz: itt vegig focirol volt szo, te meg elkezdtel masokat osztani ahogy idejottel. miota irsz csak rosszabb. te tenyleg nem erzed ? garancia vagy a rosszra? hogy lehet igy elni? :)

robot_ 2011.04.15. 13:56:51

@pimpalini:
egyebkent ha tenyleg legalabb kozepesen jo megfigyelo lennel, akkor visszanezned, es eszrevenned hoyg tenyleg mindig akkor megy el a focirola tema ha megjelensz. Nem tunik fel? Es meg te raklamalod hogy nem a focirol van szo? Hat ez eppen miattad van te roncs.

pimpalini 2011.04.15. 14:03:30

@robot_:

Öreg! MElyik fentebbi hozzászólásod idézzem? Amiben értetlenkedsz, s ezzel azt bizonyítod, hogy fogalmad sincs a "saját nevelésű játékos" jelentésének fogalmáról?:) Ez lenne itt a lényeg.:) Minden más csak körítés.:)

Látom, amit csak úgy hozzád vágtam magadra vetted, nem tudtál elmenni mellette, csak nem érzékeny pontra tapintottam?:)

pimpalini 2011.04.15. 14:04:47

@robot_:

Azt nem veszed észre, hogy minek a reakcióiként érkeznek a hozzászólásaim?:) Nehéz tükörbe nézni?:)

pimpalini 2011.04.15. 14:05:51

@robot_:

Vajon miért nem a többi hozzászólónak írtam, amit írtam?:) Őket miért nem piszkálom?:) Nem vágod még mindig?:)

Sebaj. Biztosan jó játék...:)

robot_ 2011.04.15. 14:10:43

@pimpalini:
azert mert salak vagy. :)

kit erdekel hogy miert meg kinek meg mit irtal. Nyilvan lattad hogy nem ebben a hangnemben beszeltunk masokkal, es elkezdtel kioktato lenni, pedig amit ideznel az nem ertetlenkedes, csak nehany nezopont kicserelese, ki hogy ertelmez mit, de bazz... ha az alapokat igy kell neked elmondani, meg h mi az hogy masok beszelgetnek te meg beleugatsz bunkon... szerintem veled tobben nincs, csak surubben van az emberiseg.

robot_ 2011.04.15. 14:12:31

@pimpalini:
hat ha ezt ugy erted, belolem nem vesz ki sok energiat h neha ideirok valamit a hulyesegeidre, tehat felolem mehet, a helyén kezelem azt ami itt megy...
:) szoval en is kerdezhetnem hogy jo jatek-e, de alapvetoen nem zavar, mert nekem van emellett életem is. Mehet tovabb nyugodtan. :P

pimpalini 2011.04.15. 14:20:12

@robot_:

Látom nem látod mi a különbség az értetlenkedés és a "néhány nézőpont kicserélése" között...:) Mondjuk ez - gondolom - szándékolt. HA mégsem, akkor tévedtem, de ez megint csak engem támaszt alá...:)

A több nézőpontról: ugye adott egy sokak által elfogadott alapvetés. Ilyen pl. az, hogy a Föld geoid alakú. Természetesen tiszteletben kell tartani azokat a véleményeket is, melyek valami okból laposnak gondolják. De ettől még természetes, hogy az utóbbiban hívő embereket néha szembesítik ostobaságukkal mások, tükröt tartva feléjük...:)

Párhuzamom lényege a következő: Messit a futballvilág a Barcelona nevelésének tartja (nem, nem csak én, én csak elhiszem ezt...:))). Ez is egy alapvetés. Te ezt persze vitathatod, mint fentebb, csak épp akkor olyan levelet kapsz, amilyet írtam.:) MErt megérdemled...:)))

pimpalini 2011.04.15. 14:22:39

@robot_:

Annyira jó nézni azt, hogyan is "vetkőzöl le" itt a net nyilvánossága előtt...:)))

"nekem van emellett életem is"

Vitatta ezt bárki is?:)) Kérdezte ezt bárki is?:) Vagy csak úgy eszedbe jutott?:) Vagy lehet, hogy nincs is?:)))

robot_ 2011.04.15. 14:26:31

@pimpalini:
"Te ezt persze vitathatod, mint fentebb, csak épp akkor olyan levelet kapsz, amilyet írtam"

De hat ez az.. te nem erted amit irnak masok. En nem vitattam, ezt irtam:
"Egyet ertek. De egyebkent a Messit nagyon sajat nevelesnek tartjak.... csak azt nem tudom akkro mire figyeltek fel, mert nyilvan Argentinaban is mar jobb volt mindenkinel, azert hoztak el, meg fizettek a muteteit... de ettol fuggetlenul a Barc. oldaloan rendszeresen kinn van h huhhuuuu a La Masia maga a menyorszag, hiszen nezzek meg a Messit."
Akkor most szerinted en vitatom? ohhh... bazmeg te egyszeruen hulye vagy.

maybach 2011.04.15. 14:28:39

@Baszk Earl:
Azt hol írtam, hogy CSAK saját nevelésű játékosok játszanak a csapatban? Ha már a sületlenséget nekem címezted.
De ha tudsz másik klubbot ahol ilyen tudatos utánpótlás nevelés folyik szívesen olvasom.
Arra azért fogadnék, hogy nem a Real lesz az.

robot_ 2011.04.15. 14:29:29

@pimpalini:
Nem, csak ez se esik le neked... te kerdezted, h nem tunik-e fel nekem hogy masokkal hogyan beszelsz. De ez is azt jelenti hogy nem tudsz kilepni abbol hogy ennek az egesznek magadat gondold a kozepponjanak.. latod... a helyes kerdes hogy nekem mas is ir-e ilyeneket. mert ha egy masik emberrel beszelek, nem azt nezem hogy o hogyan beszel masokkal, hanem masok is ugy beszelnek-e velem mint ő. a válasz nem. :)

amugy meg a calebmarlow is irta, h felbaszta magat, es utanna nezett. nincs ebben semmi, vagyis nem volt amig meg nem jelentel ugye... mindenki oromére, a "vilag velemenyevel" a honod alatt...

pimpalini 2011.04.15. 14:41:35

@robot_:

Hát igen, a caleb sem véletlenül baszta fel magát, de mindegy.:)

Látom olykor még saját magaddal sem vagy tisztában, ha a vita úgy kívánja...

Lehet vitatkozni, meg lehet ostobaságokat hangoztatni.:) Ebből azért tegnap is kaptunk felőled. Van olyan, akit ez nem zavar, meg van olyan, aki adott esetben vitába száll veled.:) Aztán vagy ott hagynak, vagy kapsz valami útravalót...:))

MEgint lebuktál: "De ez is azt jelenti hogy nem tudsz kilepni abbol hogy ennek az egesznek magadat gondold a kozepponjanak..."

Örülök, hogy magadból indulsz ki, de őszinteségből is megárt a sok.:)

robot_ 2011.04.15. 14:47:37

@pimpalini:
bazmeg neked minden mondatod log a levegobe. semmi nem tamasztja ala azt amiket irsz, csak a gyerekes, szinvonaltalan beszolni akarás. A gyerekes infantilitás latszik ebbol a sok rohadt felesleges smiley-bol is amiket folyton odaraksz a sajat modnataid utan.
"Hát igen, a caleb sem véletlenül baszta fel magát, de mindegy."
hat de meg is irta, hogy Exterberria-t benezte es kesz, senki nem baszakodott vele se meg o se senkivel. Te bazmeg ilyen nyomorek vagy, aki kepzel dolgokat, es ugrik ra. Ez nem vita. amugy az utan a mondat utan is raktal egy smiley-t... de minek.

"Örülök, hogy magadból indulsz ki"
nem bazmeg, hanem abbol amit irsz, te ökör.

" de őszinteségből is megárt a sok"
??? ez a masik, a kontextusba nem illo szar kozhelyek, amiknek a jelentese nem passzol a kornyezethez, es utanna a smiley. De oreg te még csak nem is vagy értelmes.

pimpalini 2011.04.15. 14:49:37

@robot_:

Mindenesetre látom neked nagyon fontos ez az egész, így békén hagylak az olyan ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatásaiddal együtt, mint, hogy
"De iniesta nem jobb focista mint sneijder."
Meg a magyarázatokkal is:
"Vagyis a sajtoban vegulis az....
csak ez engem nem erdekel. "
:)

Nem etetlek tovább, etessen más!:)

robot_ 2011.04.15. 14:52:00

@pimpalini:
"Mindenesetre látom neked nagyon fontos ez az egész"

latod, itt koszon vissza hogy nem erted amit mondanak neked.. az hogy mondtam, hogy reszemrol irhatod a hulyesgeidet, en neha tudok reagalni, de mellett van mas dolgom is szerencsere, az pont erre vonatkozott, hogy _nem_ fontos, mert amit irsz azt elrakom oda ahova valo.
Erre par perc es jossz h latod nekem ez fontos... ez az bazzeg, hogy nem erted amit masok irnak. Igy nincs sok ertelme hoyg en tovabb etesselek teged. :)

pimpalini 2011.04.15. 14:58:10

@robot_:

Azt, hogy "van más dolgod is", bizonyítja az, hogy mennyi ideje vagy itt. Azt meg, hogy oda rakod ahová való és mennyire nem fontos neked ez az egész, az, hogy még mindig válaszolsz, s még mindig minősitgetsz, trágárkodsz, ergo ideges vagy...:))

De tudom, a következő válaszodban ez is benne lesz: "nem vagyok ideges, NEM VAGYOK IDEGES" (tudod, mint a viccben...).:)))

Kellemes kérődzést, s nyugodtan lehet a tiéd az utolsó szó...:)

calebmarlow 2011.04.15. 14:59:30

@robot_: @pimpalini: :)))))))))) hát srácok, most attól függetlenül h kivel értek inkább egyet, meg kell mondanom, hogy mindketten meg vagytok kissé kattanva...

pimpalini 2011.04.15. 15:00:13

S a "te egy ökör vagy" kevés. S gyenge. Találj már ki valami újat, valami jobbat, valami szellemeset!:)

pimpalini 2011.04.15. 15:02:24

@calebmarlow:

Kösz szépen. Ennek volt ám előzménye tegnap is, nem tudom olvastad-e.:) A mai csak halvány sündörgés ahhoz képest.:)
De én kedvelem az ilyesmit, szórakoztatnak az ilyen emberek...:)

robot_ 2011.04.15. 15:03:27

@pimpalini:
nem trágárkodok, én a magadfajta sárral mindig igy beszélek. a másik meg megint az hogy elmagyaraztam mar az elobb a serult fejednek, hogy eppen azert, mert a munkam mellett van idom irni. ennyi is eleg. :)
egyebkent te legalabb annyi ideje nyilvan itt vagy, szoval nem sok alapod van mellesleg ilyenekkel jonni, de ahogy nezem meg legalabb 7ig itt is leszek ha ezt ilyen fontos neked tudni valamiert....
ez az idegességes részt nem ertem igazan, bar valoszinuleg lofaszt se jelent, szoval inkabb hagyjuk.

"nyugodtan lehet a tiéd az utolsó szó"

hat ha csak a geciskedést nézzük akkor tiéd volt az elso, tehat ezt igy is illik.
na veszon' látás.

pimpalini 2011.04.15. 15:05:15

@calebmarlow:

Amúgy a következő idén tavasszal eléggé elkényeztetnek minket a foci istenei, ilyen kupafordulót még nem pipáltam, nem emlékszem rá, ahol ilyen sok gól lett volna az egyenes kieséses szakaszban. A Porto nem semmi, 10 gólt akasztani két meccsen, s előttünk áll még 4 El Clasico...
2011 a futball éve!:)

pimpalini 2011.04.15. 15:08:16

A következő szót visszavonom, s az előző kommentemhez hozzá kell gondolni egy "z" betűt...:)

Barca-Madrid

Az év futballeseménye, oda-vissza és még kétszer egymás ellen a világ két legjobb csapata. Vigyázat! Szándékosan elfogult írásokat tartalmaz!

Friss topikok

  • haszán: @gömbgilisz legalább kétgólos real-győzelem lesz holnap (2011.08.13. 22:51) Iker a négy meccs madridi MVP-je
  • robot_: @grayman89: fuj bazmeg, elolvastam vegig az ömlengésed... bazmeg... egyszeruen a vilag egy jobb h... (2011.05.07. 14:53) Alvessel nem nagyon törődtek a társai
  • flea: @nlght84: tehát ha jól értem, te azt állítod, hogy a lesszabály célja a bejátszott terület, illetv... (2011.05.05. 16:05) Végre mi játszunk fehérrel
  • Pampák Bikája: @Guss Grissom: mutogatni való kis pöcs fagy fiacskám. Zsidózni persze nem itt kell, hanem a te csa... (2011.05.05. 15:10) Mourinho már megint csalni fog
  • karikaV43: Mi lenne ha a realisták saját blogjukba trollkodnának.Elég volna gratulálni és ennyi,mit bíróztok ... (2011.05.04. 21:15) Rutinmunka

Linkblog

Archívum

süti beállítások módosítása