Hogy is lehetne összefoglalni a legjobban ezt a szerdai BL-elődöntőt? Talán úgy, hogy kilencven percen át etettük Mourinhóval és gyermekeivel a portugál "mester" saját kakiját, miközben bebizonyítottuk, hogy ki a jobb csapat, ki a világ legjobb játékosa, és ki a legjobb edzője. Foglaljuk azért össze hosszabban is, olyan jó érzés.

Az már a tegnapi Guardiola-sajtótájékoztatón látszott, hogy Pep nem elvesztette az önkontrollját, hanem nagyon is tudatosan csinálja, amit csinál. Miközben úgy tettt, mintha elismerné, hogy Mourinho jobban tudja mozgatni a pályán kívüli szálakat, szépen bebizonyította, hogy nemcsak ő a jobb edző, de ha arra kényszerítik, a kocsmában is nagyon szívesen kioszt két pofont Mourinhónak. Nem kezdeményez, mert ő nem egy paraszt, de rendes férfiként nem is futamodik meg soha.

Pep tegnapi dühkitörésével egyfelől levette a terhet játékosai válláról, akik a meccs előtti utolsó 24 órában csendben készülhettek, miközben mindenki az edzőjükkel foglalkozott. Ami pedig még ennél is fontosabb, olyan "mi a világ ellen" lelkiállapotba hozta őket, aminek köszönhetően ma nem kaphattak ki.

Hogy mennyire felpörgött a Barcelona erre a meccsre, azt a számok világosan bebizonyítják. Nagyon, de nagyon sok ideje ez volt az első Barça-Madrid, amelyen mi követtünk el több szabálytalanságot, 22 volt 16 ellenében. Nem mintha ezek különösebben csúnyák lettek volna, mi nem tapostunk meg senkit, mint Marcelo, és nem tepertünk le senkit a földre a nyakánál fogva, mint ahogy Adebayor tette Busquets-szel, amiért neki is pirosat kellett volna kapnia.

Egyszerűen csak a Keitával megerősített középpályánk – jól sejtettük, hogy Iniesta hiánya akár jól is jöhet – most keményen odalépett a madridi vadállatok elé, és világosan megmondta már a meccs legelején: ma nem szórakozunk. Ettől persze el is durrant az agyuk, leginkább a bestiális Pepének, aki megint nem tudott uralkodni gyilkos ösztönein. Értelmes játékos, akiről egész Európa tudja, hogy csak az isteni szerencse (és a spanyol bírói kar) segítségével maradhatott az előző két meccsen a pályán, most nem talpalta volna le egy teljesen ártatlan helyzetben a ellenfél sípcsontját a bíró orra előtt. Pepe megtette, és legfeljebb azzal védekezhet, hogy a három meccsből most érdemelte meg legkevésbé a kiállítását. Csak hát az nem azt jelenti, hogy most nem.

Sok ideig egyébként úgy nézett ki, hogy ez lesz a leggyengébb színvonalú az első három meccs közül. A Madrid a szokásos antifocijával jött, Ronaldo nevetséges, a szögletzászlótól eleresztett szabadrúgásaiból reménykedtek egy gólban. És egyébként amíg Pepe a pályán volt, addig sem voltak olyan betonbiztosak középpályán, mint az előző meccseken - ezt köszönhettük Keitának. Árulkodó volt, ahogy az első félidőben Cristiano Ronaldo többször is a saját csapattársaival ordibált a maga utánozhatatlanul tahó stílusában, több koncentrációt kérve.

Mi viszont megint nem játszottunk teljes fordulatszámon pörögve, így különösen édes egy ilyen magabiztos győzelem. Hátul hibát hibára halmoztunk, főleg Piqué volt szokatlanul bizonytalan. Más csapatok ellen cselezgethetnek nyugodtan a hátvédeink is, de a Madrid ellen nem kellene ezt forszírozni. És amit Keita fizikumával nyertünk középpályán, azt vesztettük a középső és a támadó vonalunk közötti összjátékban. Ő sem cselezni, sem passzolni nem tud úgy, mint Iniesta, és sokszor érződött, hogy amikor a Madrid tizenhatosa közelében nála volt a labda, egyszerűen tanácstalanul toporgott.

Pepe kiállítása egyébként nem volt meghatározó, két gólunk egyike sem a meggyengült középpályájuknak volt köszönhető. Bár ki tudja, ha még a pályán van, talán megpróbálja agyonlőni a szlalomozó Messit. Afellay zseniális csere volt a friss lábaival, a második gólról meg egyszerűen nincs mit mondani. Messi idei szezonja (51 gólnál tart, és még legalább 6 meccs hátra van) a futballtörténelem legnagyobbjai közt van, Puskáshoz, Maradonához, Gerd Müllerhez mérhető csak. Érdemes megnézni a visszajátszásokban a Madrid védőinek tanácstalan pánikját.

Természetesen ez az elődöntő még nincs teljesen lefutva. A Madrid jó csapat, tele zseniális játékosokkal, Mourinho pedig remek edző. De két, vagy még inkább három gólt kellene rúgniuk a Camp Nouban, ráadásul kettővel többet, mint mi, és erre nem tűnnek most képesnek. A mai meccs után még kevésbé kérdéses, ami eddig is teljesen nyilvávaló volt: a Barcelona a jobb csapat, és mi érdemeljük meg, hogy ott legyünk a döntőben.

Még valami a végére. Barcelona-drukkerként fáj az ember szíve, amikor világklasszis játékosainkat felesleges lökdösődések, szimulálások, hisztik, kakaskodások egyik szereplőjeként látjuk. Azonban az is nyilvánvaló, hogy a felfokozott hangulat, a sokszor méltatlan jelenetek kinek az aknamunkájának, folyamatos szereplési kényszerének köszönhetők. Mourinho a végletekig fokozta a hangulatot, és most csúnyán beleütöttük az orrát a saját szarába. Előbb tegnap Pep, ma pedig a pályán Keita, Messi és a többiek.

A meccs utáni sajtótájékoztatón persze jött az újabb hiszti, de ezt már Madridban is nagyon unják, így hogy az idei szezon is egy vacak kis Copa del Rey-jel zárulhat. A legvilágosabban a fanatikus Madrid-drukkerségéről közismert Guti fogalmazott a Twitterén. "Madridistább vagyok bárkinél, de ettől még látom a valóságot. A Barcelona tudja, mit focizik, a Real Madrid meg nem. Mourinho csak azt próbálja utólag elmagyarázni, amire a pályán képtelen."