Nálunk van a Barcelona-verés receptje

2011.04.16. 12:12 hugo sanchez

Okoskodhatnánk mi magunk is, de egyelőre a D-licencünk sincs meg, amivel legalább gyerekeket zavarhatnánk körbe-körbe a pályán, és még szponzort sem találtunk az ingünk hajtókájára. Ezért inkább megkerestük az aktív magyar edzők közül nemzetközi meccset nemcsak tévén keresztül látó László Csabát, hogy árulja el: hogyan lehet megverni a Barcelonát. A korábban a Fradinál, a Sopronnál, a skót Hearts-nál, az ugandai válogatottnál és a Charleroi-nál vezetőedzősködő, Belgiumban elért szakember mondott tippeket.

Előbb teszünk egy kört Mourinho körül

 

"Biztos, hogy nem fog szép futballt játszani a Real, Mourinho ahhoz az eredménycentrikus játékhoz tér vissza, ami a Portónál, a Chelsea-nél és az Internél is sikeressé tette" - állítja László Csaba.

"Négy meccsről van szó, lehetne taktikázni, stratégiát felépíteni, hogy melyik mérkőzés fontosabb és melyiket lehet beáldozni, mi a fő cél. Ha ezt nyilvánosan nem is jelentik be, de az edző megbeszélheti a játékosaival, esetleg a klubelnökkel. Most például adná magát a bajnoki feláldozása, az már úgyis elúszott, de Mourinho ezt mégsem teheti meg. Minden országban megvan az a rangadó, aminek az elvesztését a szurkolók nem bocsátják meg, ráadásul a Real hazai pályán játszik szombaton. Biztos, hogy Mourinho száz százalékosan készíti fel a csapatát mind a négy meccsre, mert mindegyiket meg akarja nyerni. Személyes okok miatt is: a barcelonai 0-5 után meg akarja mutatni, hogy edzőként újra le tudja győzni Guardiolát, ahogyan az az Interrel már sikerült."

"Jelenleg senki nem ismeri jobban a Barcelona hibáit, mint Mourinho. Olyan taktikát fog kidolgozni, ami a gyenge pontokat még sebezhetőbbé teszi. Mivel nem adhatja fel, a legerősebb csapatát küldi a pályára, mégis az első meccs lehet az, amikor meghúz valami teljesen váratlant, mert itt még kisebb kockázattal kísérletezhet. Ha az bejön, tudja alkalmazni a további meccseken. Ha nem, váltani fog."

 

Odamegyünk, és elvesszük a lasztit

 

"Két taktika hozhat győzelmet. A Barcelona leggyengébb pontja a védelem, ezért érdemes lenne nyomás alá helyezni: a védelmet a félpályáig feltolva már a saját térfelén letámadni a Barcelonát. A katalánok, a spanyol foci hagyományaihoz híven passzokkal építik fel a támadásaikat, nem jellemző, hogy a kapus előre rúgja a labdát, aztán lesz, ami lesz. Már az első passzokat meg kell próbálni megakadályozni. A legfontosabb, hogy ne tudjanak előre játszani. Oldalra, hátra passzolhatnak, abból nem indul támadás. Ha pedig nem tudnak előre menni, akkor ők is hibáznak - vázolja az első lehetőséget a magyar edző. - Vagy bele kell kényszeríteni őket abba, hogy megelégeljék a nyomást, és előre vágják a labdát, ezek 99 százaléka ugyanis a védőknél köt ki. Nem igaz, hogy nem lehet 90 percig pressinget játszani, csak fejben nagyon ott kell lennie valamennyi játékosnak."

"A labdavesztés utáni letámadást éppen a Barcelona alkalmazza kiválóan, ezt a fegyvert kell ellenük fordítani. Nemcsak annak a játékosnak kell megpróbálnia visszaszerezni a labdát, aki elszórta, hanem abban a pillanatban az egész csapatnak. Az elsődleges cél nyilvánvalóan az, hogy ne adj esélyt a gyors kontráknak, de azzal, ha hátra vagy oldalpasszra kényszeríted az ellenfeled, adsz magadnak még egy esélyt a labdaszerzésre."

 

Vagy fegyelmezetten beássuk magunkat

 

"A győzelemmel kecsegtető másik taktika kevésbé látványos, de ha bejön, senkit nem fog érdekelni, hogyan érted el a győzelmet. Be kell állni védekezni, de nem 30 méterre a kaputól, mert az a Barcelona ellen öngyilkos taktika. Egy ilyen labdabiztos csapatnak ugyanis ez fekszik a legjobban, a játékosaik egy az egyben bárkit képesek megverni, a mélységi passzokat nem lehet kivédekezni, a beinduló támadók pedig sokkal jobb pozícióba kerülnek, mint a védők. Vagyis, ha nem tolod fel a védelmedet a félpályáig, és támadod már le a kapuja előtt a Barcelonát, akkor vissza kell állni a 16-osra. Jobb behúzni őket középre, ott több a láb, jobban elakadnak a passzok. Amikor pedig megszerzed a labdát, azonnal előre kell passzolni, nem szabad időt hagyni a visszazárásra." (László Csaba egyik edzéseleme, hogy ha tréningen, az egymás közötti játékban a megszerzett labdát a védő nem rögtön előre játssza meg, hanem hátra vagy oldalra, akkor az ellenfél jön szabadrúgással. Állítólag hetek alatt rögzül a játékosokban, hogy nem szabad pepecselni.)

 "Ráadásul a Barcelonában a szélső védők folyamatosan fellépnek a támadásokhoz, kevéssé törődve azzal az alapszabállyal, hogy ha előre megy a szélső védő, akkor valamelyik középső bekk húzódik ki a helyére. Gyors kontránál az ő helyükön lehet támadni, ezért a Realnak Ronaldo és di Maria szállíthatja a győzelmet, az ő játékuk lesz a madridiak kulcsa. Ilyen gólt kaptak az előző fordulóban az Almeríától is, igaz, hogy a magabiztosságukat ez nem törte meg, és rúgtak egy hármast. Gólszerzésükre persze most is számítani kell, a Barcában szinte bárki pillanatok alatt helyzetbe tud kerülni, és képes betalálni egyetlen villanással".

 

Nem megyünk lépre. Pepe, az övékére sem

 

"Még két fontos dolog: türelem és fegyelmezettség. A Barcelona altatós játéka arra épül, hogy a sok átadással kicsalogatják valamelyik védőt, aki nehezen viseli, hogy előtte passzolgatnak, és a helyére már érkezik is egy mélységi passz. Ne a védő legyen ideges, hanem a támadó, hogy nem talál rést a falon. Ki kell zökkenteni a katalánokat a ritmusukból, lassítani, tördelni kell a játékukat apró, taktikai szabálytalanságokkal, de nem sárga vagy piros lapos brutalitásokkal. Korábbi meccseken kiderült már, hogy nem viselik jól a kisebb, de folyamatos tüskéket, könnyű provokálni is őket. Idegesen pedig ők is könnyebben hibáznak, veszítik el a labdát, aztán egy gyors kontrából gólt lehet lőni. Lehet, hogy nem 48 passzból, csak háromból, de az is ugyanannyit ér."

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://barcamadrid.blog.hu/api/trackback/id/tr12829907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fokhagymástejfölös 2011.04.16. 12:50:50

László Csabának én elhiszem h így van, más magyar edző szájából csak okoskodásnak tűnne

enzob 2011.04.16. 12:55:47

jó taktika, de nem futball.
ebből következik, hogy futballal a Barcát nem lehet megverni (a bíró nem a futball része)

chateautorres 2011.04.16. 13:05:12

Érdekes lesz ez a 4 mérkőzés. Lehet, hogy a kettő-kettőre hozzák ezeket, s a Barca mégis mindent visz!
Na arra mit lépne Mourinho?

Kentetsu 2011.04.16. 13:05:49

Remélem nem lesz igaza László úrnak és az antifoci messzire elkerüli az El Clasicó-t. Bár Mourinho-t ismerve van esély a fent leírt összes taktika ( alattomos tüskék, provokálás, bunkerfoci, stb .. ) bevetésére.. Més que un club !!!

Kentetsu 2011.04.16. 13:07:30

Bár hozzáteszem a barcelonai előző mérkőzésen is kiment egy taktikával a Real, erre Guardiola egy addig nem látott felállásban és játékkal örvendeztette meg a Csapat szurkolóit..

Gazdag földmíves polgár gyermeke, part II 2011.04.16. 13:11:32

Működhet elviekben. Egy bökkenő van: a Real védelme még mindig jóval sebezhetőbb mint a Barcáé, és ilyen Reál védelmet még támadni küldeni? Ebből akár így 0:5 is lehet.

mehr luft 2011.04.16. 13:20:46

@Kentetsu: Mi az a "Csapat"?

Hola Madrid! Més que dos club!!!

hallari 2011.04.16. 13:46:41

@Gazdag földmíves polgár gyermeke, part II: ez így van, a madridi védelem nincs a helyzet magaslatán.

hallari 2011.04.16. 13:47:20

@chateautorres: szerintem a Barca 3-1re kihozza ezt a négy meccset.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.04.16. 14:00:37

Hát, a két taktika közül a második nem túl érdekes, ezt láttuk az Interrel is, az elsőt meg egyszerűbb lett volna úgy leírni, hogy "úgy kell játszani, mint a Barcelona". :)

"a védelmet a félpályáig feltolva már a saját térfelén letámadni a Barcelonát"
Csak én olvastam félre freudilag úgy, hogy "a védelmet a félpályáig fAltolva már a saját térfelén letámadni a Barcelonát"? :)

salisbury 2011.04.16. 14:13:22

"László Csaba, az egyetlen, nyugaton jegyzett magyar edző"
Boloni Laszlo hovalett?????????????

Kentetsu 2011.04.16. 14:27:26

@mehr luft: Pfffff :P
Az amúgy Hala Madrid ! Az ciki, hogy a saját csapatod rigmusát sem ismered :))
Szóval Més que un Club... és A Csapat diadalmaskodik !

Pistie 2011.04.16. 14:31:10

@enzob: "ebből következik, hogy futballal a Barcát nem lehet megverni (a bíró nem a futball része)"

Ajánlom figyelmedbe: 2009, Chelsea-Barca, Överbö. A barca nem nyert volna 2009-ben BL-t ha a bíró nem a futball része. :)

narancs66 2011.04.16. 14:34:21

Komoly taktikai harc várható. Pl. a Barca-Real meccsen Arbeola aki szembejött és nem fehérbe volt azt felrúgta. :-)

daemonwhisper 2011.04.16. 14:41:23

@Kentetsu: Szerintem ő mindkét csapat jelmondatát parodizálta :)

hányazóravekkerúr 2011.04.16. 14:56:30

Miért az az egykori Fradi edző az egyetlen elismert magyar edző állítólag , aki elsírta magát egy meccsen , hogy nem úgy mentek a dolgok ahogyan szerette volna .... Vicc , mint amikor a "szakértők" kritizálják a sporttelevíziókon a nagy csapatok taktikáját ... ugyan már.... Mi csak nézzük , drukkoljunk ,de ne magyarázzuk .... :-)

matkó 2011.04.16. 15:53:07

@Fokhagymástejfölös: "más magyar edző"??? magyar??? edző???? A László Csaba????

Vegyi Ali 2011.04.16. 16:12:46

Hát, én pont úgy emlékszem, hogy az 5:0-nál épp ezt a két taktikát próbálta ki Murinho, és mindkettőből azonnal gólokat kaptak. Persze elméletben működhetnek, lehet, hogy másodszorra bejönnének. Szerintem egyébként győz a Barca, mert amikor az Intertől kikaptak, akkor ott volt egy védelem, aminek a fele "csak" hibamentes volt, a másik fele( Zanetti, Cambiasso, Lucio) extraklasszis teljesítményt nyújtott. Volt egy középcsatár, aki a saját tizenhatosán szerzett labdát, ha kellett (Eto'o), és volt két támadó, aki élete formájában játszott (Sneijder, Milito). Ilyen nem jön össze minden szombaton, még a legnagyobb klubokban sem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.16. 16:52:38

Laszlo Csaba az egyetlen, skociaban jegyzett edzo
az mas kerdes, hogy mas meg odaig sem jut ki csak vietnamba, meg mauritiusra

robot_ 2011.04.16. 17:10:05

ha valaki nem tudja hol nezni, itt menni fog HD-ban:
sporttv.do.am/Player.html

karikaV43 2011.04.16. 19:06:04

@Pistie: az odávágón meg nem adott 11-est ilyenkor miért nem hozzátok fel.Nem mindegy hogy 0-0-val mész neki egy elődöntőnek vagy 1-0-val,ráadásul csak egy 11-es volt amit nem fújt be a többi műesés.Abidalt meg jogtalanul kiállította,szóval nem igazán fújt a Barcának.Idén még a Barca a Ligába egy 11-est sem rúgott még CR7-nek majd a fele gólja abból van,ennyit a spanyol bírók pártatlanságáról.

robot_ 2011.04.16. 20:58:32

@karikaV43:
gol 11-es
Messi 47 (4)
CR7 39 (7)

Enniyt a tenyekrol, de elmondhato, h nem a bajnoksag ket legjobb focistaja az aki 11-esnek koszonheti a golstat-ját...
CR7 is kurvajo focista. Messi meg mégjobb. Ez nem gond azert... de nincs olyan nagy kulonbseg.

takaróléc 2011.04.16. 20:59:51

Messi 11-ből lőtt bajnoki gólt az Osasunának és a Racingnak. Az 2 megadott és értékesített 11-es. Az első Messi lerántásáért, a másik Villa felrúgásáért. De ettől még igaz, hogy feltűnően ritkán adják meg a büntetőket a Barcának.

robot_ 2011.04.16. 23:57:05

na...errol ennyit.
A meccs képéből siman lehetett latni, hogy most lehetett volna megfogni a Barcat. Es nem tette meg a madrid. szoval ennyit errol. CR elbaszta a szabadrugasokat, a fejes kijott az alapvonaluk előtt.... es nem rugtak a Barcasok akciogolt. a meccs embere:
RM - Casillas
FCB - Adriano

ennyi.

karikaV43 2011.04.17. 10:03:20

@robot_: na ebbe egyetértünk,a meccsen az x igazságos és a Real egész jól játszott a végén.Azt a meccset pont nem láttam amikor Messi 2-öt lőtt belőle.Mindkettő jó játékos és CR-rn kezdem felfedezni a játék iránti alázatot.A túl bonyolítja a helyzeteit.Villa meg iszonyat gyenge,nem gondoltam volna,hogy csatár poszton leszünk ilyen gyengék.A meccs emberei nálam is ezek voltak.Alves mekkora marhaságot csinált,totál nem volt helyzetbe Marcelo.

takaróléc 2011.04.17. 10:43:55

@robot_:
Ja, de KarikaV43 a Ligában megítélt 11-esekről beszélt, én arra válaszoltam. A BL-ben Messi 1 tizit lőtt be (Arsenal), egyet viszont kihagyott (Pana). Villa belőtt egyet Kazanban. Mindenesetre érdekes, hogy a BL-ben 10 meccsen 3-at adtak meg nekik, pont annyit, mint a Ligában 32 meccsen. Nyomják a Barcát a spanyol bírók? Inkább az ellenkezője látszik.Viszont Karika túlzott, amit tisztázni kellett.

Pistie 2011.04.17. 14:17:59

@karikaV43: www.youtube.com/watch?v=p1UihUqHKbU
Meséld már el, hogy melyik ebből az 5 11-esből az egyetlen igaz, és a 4 kamu? Mondjuk kapásból 2 kezezés van benne, amikor váll magasságban kalimpáltak kézzel, erre nehéz azt mondani hogy műesés:)

"Idén még a Barca a Ligába egy 11-est sem rúgott" Ez meg butaság..

karikaV43 2011.04.17. 16:22:31

@Pistie: ha már belinkelted meg néztem.
1.Malouda akkora pofont adott Alvesnek mint Tyson a buktatás előtt már szabad a Barcának,amikor meg elesett vagy bent volt a 16-oson vagy nem nehéz megítélni,de oda-vissza birkóztak.
2.Drogba levette a labdát meghúzták a mezét nem esett el,majd hosszan szökteti magát és csinál egy kamu esést erre azt mondom véleményes,de angolba tuti nem fújják be.
3.Droga-Touré inkább iszap birkózás volt erre se sok helyen adnak 11-est,ezt le kellett volna fújni a mezőnybe.A becsúszásnál én úgy látom labda volt előbb,de nincs jó kamera állás.
4.Piqué kezére rúgták a labdát nem bele ütőtt,ha jól idézem Puhl Sanyi bát akkor a kéznek kell keresnie a labdát itt ez nem volt meg,mielőtt oda került a labda mekkora lökés volt a felívelésnél,tehát eleve szabadrúgás kifelé.
5.Eto'o ez vicc hátat fordítva agyon rúgja Ballack eltalálja a hóna alatt mind közül ez volt a legmesszebb a 11-estől.
Az öt talán ér egyet egyik sem volt tiszta és 3 előtt is durva Chelsea szabálytalanság amit elengedtek.
Ez egy rossz bíró volt.
Azért nekem furcsa,hogy soha senki nem jegyzi meg ennek a párharcnak az első meccsén a Camp Nou-ban ennél sokkal tisztább 11-est nem kapott meg a Barca.
Akkor egy londoni 2-1-nél is ők jutnak tovább.
Sajnos Te is olyan vagy aki vagy ami nem tetszik előítéletesen ítélsz.
Próbál meg úgy nézni a sárgák a kedvenceid a kékek az ellenfél vagy nálad szerintem ellenség.Mindjárt nem lesz öt 11-es,de egy sem én próbáltam objektív lenni.A tegnapi meccsen pl. Puhl Sándor azt mondta a Villa-Casillasra ,hogy ő nem fújta volna be és elfogadtam.Pedig az említetten kívül,a két német és Kaká emberi arc számomra a Madridba.Ja és Raúlt is szerettem.Mindezt 21 éve Barcásként.

Pistie 2011.04.17. 16:43:36

@karikaV43: Egy kezezésnél nem csak az számít, hogy mozdul-e a labda felé, hanem hogy természetes helyzetben tartja-e. (Mivel az a szabály, hogy a labda útját nem befolyásolhatja a kéz. Ha a test mellé van szorítva akkor az olyan, mintha a törzs része lenne.)
Ilyen kezezésekért mindig 11est adnak, ahogy a többi 3 szabálytalanságért is 99%-ban büntetőt ítélnek. Például tegnap a Reálból egy Piquéhez hasonló kezezésért ki is állították a védőt.
De nem csak én mondom azt hogy ez öt meg nem adott 11-es volt, hanem gyakorlatilag minden sportújságíró / riporter / olyan ember, aki nem barca drukker. Itt ez nem elfogultság kérdése elsősorban. A becsúszásoknál meg annyit kell nézni: volt kontakt? Igen. Labdát ért a védő? Nem. Elesett a támadó? Igen. Ezen nincs mit megmagyarázni, tizit kellett volna adni. Csak akkor ugyanaz a 2 angol csapat lett volna egymás után 2x a BL döntőben és kutya se nézte volna meg..

Ugyanakkor igazán kár már ezen vitatkozni, mert ami elmúlt az elmúlt. És adja az ég, hogy överbö soha ne vezessen nemzetközi meccset, vagy végre bevezesse a fifa a videóbírót.

karikaV43 2011.04.17. 18:39:51

@Pistie: nem tudom nekem egyedül Piqué esete necces,de ott sem nyúlt a labdáért hanem rá rúgták,azért 3 esetben Chelsea szabálytalanság előzte meg az esetet,tehát el sem kellett volna a 16-osig jutni ezért mondtam,hogy egy 11-est megért,de többet nem.A bíró amúgy tényleg szar volt,de mint utaltam rá az első meccsen pont a Barcát súlytota. Tényleg kár aggódni rajta,az Arsenal ellen is mindenki RvP kiállításáról beszél,pedig a Barcától szabályos gólt,meg nem adott 11-est vettek el,arról mindenki kussol.
Sajnos ez is olyan mint a kormány ha mi lopunk jó ha más akkor nem,kettős mérce.
Most mindenki a Barcát szapulja mert savanyú a szőlő,szerencsére a világ legnépszerűbb klubja.A focinak meg nem a bírói tévedésekről kellene szólni csak a FIFA erre nem akar rá jönni.
A tegnapi x egyébként elég jól fizetett.

Pistie 2011.04.17. 20:55:50

@karikaV43: Igen, a FIFA-nak valamiért kényelmes ez a mostani állapot. Szerintem ez is Platini elmaradott gondolkodását jellemzi. Az az érv a videóbíró ellen, hogy akkor nem lennének mindenki számára egyenlőek a körülmények. Mintha most, amikor egyes csapatoknak fűtött vagy mozgatható gyepű, esetleg behúzható tetejű stadionjuk van, egyenlő körülmények lennének :) De ha csak a BL-ben bevezetnék, az már előrelépés lenne szerinte. Első körben egy gólbírót, és utána a videóbírót.

robot_ 2011.04.18. 11:33:19

Platini meg van makkanva.... meg az egész FIFA.. összevissza döntenek mindenről oda-vissza (pl aranylabda.. meg társai)
mert leszarják de kozbe olyan korruptak, hogy csoda hogy nincs kinn a site-jukon egy PDF-ben az árlista sportszeroriasoknak, meg kulon Gigaklubboknak...
A FIFA egy szar.

Barca-Madrid

Az év futballeseménye, oda-vissza és még kétszer egymás ellen a világ két legjobb csapata. Vigyázat! Szándékosan elfogult írásokat tartalmaz!

Friss topikok

  • haszán: @gömbgilisz legalább kétgólos real-győzelem lesz holnap (2011.08.13. 22:51) Iker a négy meccs madridi MVP-je
  • robot_: @grayman89: fuj bazmeg, elolvastam vegig az ömlengésed... bazmeg... egyszeruen a vilag egy jobb h... (2011.05.07. 14:53) Alvessel nem nagyon törődtek a társai
  • flea: @nlght84: tehát ha jól értem, te azt állítod, hogy a lesszabály célja a bejátszott terület, illetv... (2011.05.05. 16:05) Végre mi játszunk fehérrel
  • Pampák Bikája: @Guss Grissom: mutogatni való kis pöcs fagy fiacskám. Zsidózni persze nem itt kell, hanem a te csa... (2011.05.05. 15:10) Mourinho már megint csalni fog
  • karikaV43: Mi lenne ha a realisták saját blogjukba trollkodnának.Elég volna gratulálni és ennyi,mit bíróztok ... (2011.05.04. 21:15) Rutinmunka

Linkblog

Archívum

süti beállítások módosítása