Az első menet a Barcelonáé

2011.04.17. 05:41 bede

Szombaton különösen jó volt Barcelona-drukkernek lenni. Egyébként is az, de a napon, amikor kiderült, hogy 40 százalékon focizva is meg tudjuk verni a Real Madridot, tényleg van mire büszkének lenni. Arra nem számíthattunk, hogy a bíró egy tizenegyest is ajándékoz a Madridnak, miután észreveszi, hogy hiába ítél meg akárhány nevetséges szabadrúgást a tizenhatosunk előtt, Cristiano Ronaldo képtelen betalálni. Semmi gond, a játékvezetőre mindig csak a lúzerek panaszkodnak, ahogy azt tette ma a meccs után Mourinho és Sergio Ramos.

A nap másik remek híre, hogy a Madrid most már tényleg nagyon-nagyon közel van a klasszikus lúzerszerephez. Ennél a mai produkciójuknál sok spanyol kiscsapat is többet mutatott ellenünk. Mi lehetett Mourinho taktikai utasítása? "Védekezzünk, és próbálkozzunk villámgyors kontrákkal?" De akkor miért nem próbálkoztak villámgyors kontrákkal? Ha a bíró nem ad nekik tizenegyest, tarthatott volna ez a meccs 24 órán át, akkor sem rúgnak nekünk gólt. Talán  a gyakorlatilag minden játékosunkba legalább egyszer belerúgó Pepe kapott volna a végére egy sárgát, de hogy gólt nem rúgnak, az egészen biztos.

Mourinho azt játszotta a Madriddal, ami egy nagy adag szerencsével, valamint a Barcelona silány formájával az első meccsen, végül továbbjuttatta az Intert a tavalyi BL-elődöntőben. Nyilván rettegett egy újabb 5-0-tól, és inkább beáldozta a bajnokságot, csak ne kelljen madridi pályafutása első füttykoncertjét végighallgatni a Bernabeiban.

Árulkodó volt, hogy amikor vezetést szerzett a Barcelona, a Madrid még mindig nem volt hajlandó támadni, ami tényleg egyet jelentett a bajnokság nyílt feladásával. Sőt, még az egyenlítő gól után sem merték meglovagolni a lendületet és a hazai közönség lelkesítő tapsát, hanem inkább az egy pontra ráülve hagyták, hogy mi passzolgassunk tovább a térfelükön.

Ez a döntetlen nekünk tökéletes nyitánya a négy meccsnek. A bajnokság ezzel megvan, a különbség a nekünk kedvező egymás elleni gólkülönbség miatt valójában nem is nyolc, hanem kilenc pont a javunkra. A bajnokság elvesztéséhez a hátra lévő hat meccsből tehát hármat el kellene veszítenünk, míg az eddig 32-ből összesen egy vereségünk van – ezt a témát le lehet zárni.

Pepnek megvan a harmadik egymás utáni bajnoki címe, úgyhogy foglalkozzunk azzal, hogy a szombaton látottak alapján mit kell tennünk a hátra lévő három meccsen. Először is egy kicsit felpörögni. Most annak tudatában, hogy még a vereség sem tragédia, hajlandóak voltunk elfogadni a Madrid antifociját, és a labdát végig megtartva, az ellenfél kapuját nem különösebben veszélyeztetve múlatni az időt. A szerdai kupadöntőn, majd a BL-elődöntő visszavágóján viszont több kell, hiszen nyerni akarunk, úgyhogy muszáj lesz legalább egy sebességgel feljebb kapcsolnunk. A Madridtól nem várhatjuk el, hogy másképp focizzanak, hiszen képtelenek rá.

Xavinak egy kicsit jobban kell játszania, igazán komoly változásra viszont a csatársorban van szükség. Messi nyilván megkérdőjelezhetetlen, viszont a formán kívül játszó Villa és Pedro túl könnyű falat a madridi védelemnek. Egyiküknek sem volt egyetlen olyan megmozdulása sem, mint a csereként pályára lépő Afellaynak, aki egyszer gyarkolatilag állva hagyta Marcelót. Olyan meccsen, amelyen muszáj nyerni, nem engedhetjük meg magunknak ezt az impotens játékot támadásban, úgyhogy érdemes lenne elgondolkodni Afellay berakásán a kezdőbe. Vagy toljuk előrébb egyel Iniestát, és Busquets mellé Keitát is berakva próbáljuk meg összezavarni a dühöngő őrült Pepét. Egyszerre mindenkit felrúgni talán még ő sem tud.

Szombat este láttuk, mire képes a maximumon játszó Madrid ellenünk. Nem sokra. Figyeltünk, jegyzeteltünk, levontuk a tanulságokat. Szerdán megmutatjuk, mit tanultunk, a BL-ben pedig remélhetőleg rommá várjuk a teljesen elanyátlanodott Real Madridot. Remek nap volt ez a Barcelonának.

85 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://barcamadrid.blog.hu/api/trackback/id/tr182832693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

poronyt 2011.04.17. 07:13:43

vasárnap reggel van, kávézok .. így inkább most erre nem mondanék semmit....

poronyt 2011.04.17. 07:31:32

na jó megittam...

csodálatos a cikk, tényleg komolyan.
én mint madridista, hogy megkegyelmezett nekünk a barelona.
én mitn amdridista csodálom ezeket a fantasztikus játékosokat, hiszen a mi csapatunkban fogyatékos és vak emberek fociznak, olyanok akik azt sem tudják mi az a labda.
Köszönjük meg azt, hogy a barca 0,1%-on focizott és megkegyelmezett egy ilyen kicsi múlt nélküli no name csapatnak, mint a madrid.
Remélem, hogy 2-300 éven belül mi is majd felnövünk egy ilyen nagy és csodálatos hagyományokkal bíró klubhoz és majd egyszer nálunk is olyan játékosok fogják kergetni a bőrt, akik nem csak a tévéből ismerik a labdát és füvet sem csak cigiben láttak.
Majd egyszer a madridrnak is lesz egy akkora hatalmas és nagy hagyományokkal bíró edzője, aki több európai csapatnál is megmutatta, hogy mekkora zseni és egy teljesen nulla csapatból rakta össze a barcát röpke pár év alatt...
majd ezeket egyszer én kis madridi rajnongó is megélem, és ne legyek annyira elfogult, hisz kis csapatom csak pár éve lett első osztályú, mostanában ízleli meg a nagy csapatok elleni játékot, mert eddig csak a TV-ben csodálták a nagyokat, már csak akkor ha volt a csapattagoknak és az edzőnek tv-je..
de sebaj, majd most összedobok egyre mert a tescoban most akciós...és elküldöm valdebasba és remélem, hogy már bevezették oda is az áramot...

Köszönjük ezt a cikket, hogy felnyitotta a szemem és végre megértettem, hogy a real madrid mint "C" vágányos csapat örüljön, hogy a nagy barca egyáltalán betette a lábát kicsiny, a madrid szegényes és mindenféle képpen elhanyagolt kis pályájára..
És végül remélem, hogy majd a realnak is lesz lehetősége arra, hogy egy rosszul sikerült meccse után bekapcsolhassa a locsolórendszert az ellenfélre, mert a Bernabeuba is bevezetik a vizet...

miszori 2011.04.17. 07:55:03

Nem vagyok Madrid szurkolo, de te idiota posztiro egy elfogult barom allat vagy.

sage5 2011.04.17. 08:05:14

Barcolna szurkoló vagyok, de azért remélem édesanyádra gondoltál amikor megirtad ezt a kissé elfogult cikket, mert ma sokat fogják emlegetni.

Azért az tény:
Ha Murinhonak bejött volna a bunkerfoci + találunk 1 gólt taktika mint tavaly az interrel, akkor ő lenne a isten.

Megpróbálta, nem jött be. Ennyi.

A poszt az tényleg arrogáns, de a 75-25% os labadbirtoklás tényleg megalázó volt.

Barca De Real 2011.04.17. 08:08:24

Srácok, ne már... Ennyire nincs érzéketek az iróniához?
Ajánlom figyelmetekbe a jobb felső sarok szövegét. A blog szerzője a Barca-Madrid csapatokat a világ két legjobb csapatának nevezi. Vagyis kicsit sem tűnik úgy, hogy lenézné a Madridot.
Most éppen a Barca a jobb, és ennek örül, és örömében kicsit hülyül. Ennyi.

Saba Beowulf 2011.04.17. 08:20:20

"Kicsit hülyül"...
Közben mellékesen megbánt rengeget Real Madrid szurkolót.

Nem tetszett a cikk, és tegnap a meccs sem volt jó.

Mondom ezt úgy, hogy elkötelezett Barca drukker vagyok, de poronyt-tal teljesen egyetértek. Méltó hozzászólást írt a fenti arrogáns cikkhez. Az ő írása sokkal jobban tetszett. :)

Egyébként a Barca most tényleg jobb a Madridnál, de bármikor nyerhetne a Madrid is egy jobban sikerült napjukon.

Storyteller 2011.04.17. 08:27:28

@OP:

I SEE WAT U DID DER

feelsgoodman.jpg

matroid 2011.04.17. 08:29:03

nekem meg olyan erzesem volt, mintha egy bunda meccset lattam volna. a ket fel elore megegyezett a dontetlenben, es vaalhogy kihoztak.

tudom persze, hogy nem az volt, de pl. 1-0 utan olyan mertekben visszavett a barca, amit meg kiscsapatok ellen sem lattam.

a meccsnek egy oriasi pozitivuma volt: puyol 3 honapos kihagyas utan egybol bevetheto. endkivul stabilak voltunk hatul, es pont az eddig lyukas balhatso vedelmunk volt megingathatatlan puyol seruleseig.
remelem felepul - nagy szukseg van ra.

villaval kapcsolatban vitatkoznek. osszehozott egy tizenegyest, kiallitottak rola egy embert, osszehozott egy masik 11-est, amit a biro nem adott meg, es voltak helyzetei. abszolut hasznosan focizott.

egyebkent meg azert se kritizalnam pedrot es villat, mert jopl lathatoan a fo feladatuk a labdatartas volt, es nem a golloves.

Melchi Zadok 2011.04.17. 08:31:40

@Saba Beowulf: Megbánt real madrid szurkolokat? Egyem is meg a gyenge lelketeket... Sok barom, nem vagjatok hogy mirol szol ez a blog? Nem veletlen, hogy real szurkolok lettetek...

Horrible Game 2011.04.17. 08:36:08

@poronyt: .d teljesen egyetértek! Nem értem ... mire jók az ilyen elfogult és nem igaz cikkek...

mizie 2011.04.17. 08:41:29

A madrid most teljesen másképp védekezett mint anno az inter. attól még hogy gyáván védekezésre épített attól még nagyon mást játszottak.

a baj az hogyha a barca is ilyen szar lesz a következő meccsen mint most volt akkor akár a bl-t és a kupát is elvesztheti.

Saba Beowulf 2011.04.17. 08:43:28

@melchi zadok: Elolvastad a hozzászólásomat teljesen? No? Kinek szurkolok? :P

Na de Te egy tökéletes példának tűnsz arra, hogy bizony Barca szurkolók között is vannak letagadhatók. Részben azért vagyok Barca szurkoló, mert Guardiola az edző, aki minden ellenfelet becsül és a helyén kezel. Nem arrogáns, nem lenéző. Mint Te. Veled se néznék Barca meccset, pedig ugyanannak a csapatnak szurkolunk...

Darkknight 2011.04.17. 08:48:03

A második fél idő hajrájában, Messi a már kint lévő labdát elrugta a picsába.
És itt egyáltalán nem volt arról szó, hogy nem hallotta a sípot, mert a labdta kint volt, és ő a közönség felé rugta ki a labdát dühből... erre a reklamáló Pepe-t figyelmezteti a bíró.

Emlékeztek a Barca-Arsenal-ra, ahol van Persie is hasonlót csinált? És kapott egy szép sárgát, méghozzá a másodikat?

Neeeem, nem nyomják a bírók a barcát, áá dehogy. :)

Am meg 10 ember ellen nem tudtak nyerni. Gáz.

poronyt 2011.04.17. 08:48:34

@Saba Beowulf:
nem kell haragudni rá, hiszen ő csak egy úsjágíró (vagy mi) és lehet, hogy nem is az anyukáját kellene itt szóba hozni, hogy mit csinált... hanem a barátnőjét, hogy mit nem ;-)

Ami tény, a barca most összeszokottabb sajnos és van egy Xavija és egy iniestája, akik most a világ legerősseb duettje...

remélem rövidesen Mou is összeszoktatja ezt a Madridot és akkor mi leszünk azok, akik végigverik (megint) a világot...

Ami ebben a helyzetben nem tetszik és már rohadtul kezd unalmas lenni, hogy nincs olyan újságíró (és tv kommentár) a földön aki 90% alatti elfogultsággal írna erről a barcaról és mellette ne rugdosná a madridot... na ez a sértő és az, hogy az aranylabdánál sem tudtak rendesen dönteni...

Ha jól emlékszem, akkor volt egy Milan, volt egy Madrid és volt egy MU is, akiktől anno rettegett mindenki, de mégis valahogy tisztelettel beszéltek a többi éppen, akkor és azon a helyen nem anynira erős többi csapatról is.

Talán azért, mert akkor még az úsjágírás az újságokban történt, újságírás volt... és nem volt internet, ahol tágultak a határok és mindegy mit tudsz, csak írj. A TV-ben pedig Vitray meg a Knézy ült, akik lehet, hogy megosztották a közvéleményt, de legalább tudták mi az az etikus magatartás és ha kicsi részlehajlással is, de nem teljes elfogultsággal tudtak közvetíteni (a magyar csapatok idegen szereplését kivéve) meccseket.

A maiak pedig még anynira sem képesek, hogy rendesen megnézzék a monitort, hogy ott mi történik....

Na ha már a vak és fogyatékos riporterekről van szó, megyek is nézni az F1-et .-))))

És??? 2011.04.17. 09:29:44

Azt még értem, hogy próbál ekézni primitiv módon minket,de közben orbitális baromságokat ír kedvenc csapatáról is, az egészen szánalmas."Xavinak egy kicsit jobban kell játszania, igazán komoly változásra viszont a csatársorban van szükség. Messi nyilván megkérdőjelezhetetlen, viszont a formán kívül játszó Villa és Pedro túl könnyű falat a madridi védelemnek. Egyiküknek sem volt egyetlen olyan megmozdulása sem, mint a csereként pályára lépő Afellaynak, aki egyszer gyarkolatilag állva hagyta Marcelót"lol

tripartitum 2011.04.17. 09:39:08

Imádom az ilyen szerencsétleneket mint te....Hogy lehet ilyen cikket írni??
Az minden esetre kiderül belőle,hogy egyáltalán nem értesz a focihoz,egy aberált majom vagy és olyan barca fanatikus aki néhány éve még azt se tudta mi az a foci...Javaslom hogy a jövőben foglalkozzál inkább birkanyírással.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.04.17. 09:40:39

Olyan nagyon nem eccerű a Barca helyzete. Tök egyértelmű, hogy Mourinho nem megnyerni akarta ezt a meccset, hanem megnézni, hogy ki tudják-e védekezni a Barcelonát. Kis szerencsével ki tudják. A következő lépésben most azon fog gondolkozni, hogy emellett hogy lőjenek egy gólt. Nincs ez lefutva távolról sem.

Viszont elnézve a Barca passzolgatását nekem is az jutott eszembe, hogy mennyire megnyugtató most a Barca-drukkerek helyzete. Pep meg egy isten, ezek úgy fociznak, mint a pocakos nagyöregek a grundon, csak néhány fokozattal gyorsabban.

tumpara 2011.04.17. 10:01:55

"Vagy toljuk előrébb egyel Iniestát"

egyel? Az milyen szó?

négyfolyó 2011.04.17. 10:25:06

@poronyt: hát lehet ironizálni,tény,hogy a Barcával nem tud mit kezdeni a nagy Real. Mindenki mással igen(vagy néha nem). De ha a Barca beindul, a madridnak esélye sincs. Ez van. Nem arról van szó,hogy C kategóriás lenne a Real. Csak elb.szták valahol útközben. A Barca felnevelte sok év óta a focistáit, a Real összevásárolta a nagyon nagyképű(amúgy valóban zseniális)sztár játékosait. És a nagyképű zsenialitás nem tud mit kezdeni a technikával. Ez van. Mutatta ezt az 5-0 is. Meg a tegnapi meccs is,bár azt kissé elszórakozta a Barca. de azért nagyon beszédes(az egész ironizálásoddal együtt),hogy a borzasztóan nagy real alig nyögött ki otthon egy döntetlent. Ja és szinte kizárólag azért,mert a Barca elcseszte itott. Nem azért,mert egyforma jók lennének :)
Ja és ugye Puyol nem volt a barcába, ami azért sokat jelent a védelemben.
na mindegy. A lényeg: nem C-kategóriás a Real. De a mai Barcelona legyőzéséhez kevesek nagyon... Kb mint a közmondásos mackósajtban a brummogás :)
Peace.

mehr luft 2011.04.17. 10:35:22

Nocsak, Szijjártó Péter Barka-szurkoló? És blogot is ír?
Ez mán döfi!

Pampák Bikája 2011.04.17. 10:57:23

Magam is Barca drukker vagyok - és nem csak azóta, hogy Cruyffék kitalálták a tikitakit. Ráadásul mivel eléggé öregúr korban, annak idején még ebben az országban is elég jó focin szocializálódhattam. Szóval: én nem nézném le annyira Mourinho próbálkozásait, mert szemmel láthatóan - elvileg legalábbis - már tudja, hogy a Barca (és nem a játékosok minősége, hanem a játékrendszer okán) hátul sebezhető. Még a spanyol kiscsapatok ellen is sokszor látható, hogy egy pontosan kijátszott kontrával mennyire kiszolgáltatott helyzetbe hozható a támadáshoz felzárkózó szélső védők miatt létszámhiányos helyzetbe került Barca-védelem. Ez a játék csak akkor "biztonságos", ha az előre játék képes 65 százalék feletti labdbirtoklási arányra, illetve megfelelő számú lőtt góllal eliminálja az esetleges megingásokat. Murinho esélye - ha jól megszervezi a védelmet -, hogy a kontrához jobb emberei vannak, mint az átlag csapatoknak, és ha Özil mellett még Kaka is formába lendülne (a mostani meccssorozatban ez aligha várható) bizony új dolgokat kellene kitalálni a Barca-oldalon is. Sajnos ugyanis - góllövés ügyben legalábbis - a Barca mostanában nagyon is Messi-függővé vált. Ibra után egyelőre Villa is egy bukta-igazolás (legyünk őszinték: az ipse legjobb formájában sem több, mint egy ügyes, gólerős spanyol csatár - mesze Eto'o kvalitásaitól elmaradva), az "egynyári" Pedro játékát már kiismerték az ellenfelek, és nem tud újítani, Bojan megtorpant a fejlődésben, Affelay pedig - ez a tegnapi meccsen a csodás csele/elfutása/lövése utáni momentumban is jól látható volt - még nem alkalmas (hajlandó?) Messi, vagy Villa kiszolgálására. nagyon jellemző, hogy az nem erre rendszeresített Keitának kell viszonylag sok gólt rúgnia a második hullámban, miközben az ebben korábban ugyancsak jeleskedő Xavi és Iniesta mostanában nem nagyon találnak be. Summa summarum: szerintem Guardiolának valamit újat is ki kell találnia a következő három meccsre, ha az eredményekben is érvényesíteni akarja azt a kétségtelen tényt, hogy a Barca ma stratégiailag/taktikailag lépéselőnyben van a világ többi futballcsapatával szemben. A labdabirtoklási arány viszont ennek a fölénynek csak az egyik momentuma - egy kvázi megelőző védekezés. Kíváncsian várom az ebből kiinduló, az ellenfelet és a hozzám hasonlókat meglepő új megoldásokat, mert - elismerve az egyébként nehezen elviselhető modorú Mourinho - taktikai érzékét, és azt , hogy az eredmény érdekében, a boldogtalan emlékű Helenio Herrerához hasonlóan - soha nem szégyellte "ölni" a focit. Szóval, itt bizony Barcával még bekövetkezhet az a méltánytalanság, hogy elmenjen a Király Kupa, vagy ami még fájóbb lenne, a BL. De legfőképpen az, hogy a sporttörténelem számára az eredményekben is tükröződne: a mostani évek mindenki másétól megkülönböztethető csúcsfutballját egyértelműen a Barcelona játssza. Az egyelőre még a hagyományos szisztémákban játszó többiek legfeljebb csak kihasználhatják olykori gyengeségeit, megingásait. És ezt csak még inkább kidomboríthatná, ha ezt a például az utóbbi évek egyik legjobb Real Madridjával szemben is bizonyítani tudná...

nagyb9 2011.04.17. 11:01:34

Én Real drukker vagyok, de sztem le a kalappal a Barca előtt. Zseniálisan játszanak. A Madrid drukkerek pedig vigasztalják magukat azzal, h több el classicot nyertünk, mint ők.

poronyt 2011.04.17. 11:18:38

@négyfolyó:
látod erről beszéltem, látszik enm olvasol a sorok között...

Ha valakit elver a barca, jó jócsapat de mi jobbak voltunk, ha valaki elveri a barcát, akkor most ők voltak a jobbak..
ha a reál veri el, csalás és rohadt köcsögök csak szerencséjük volt (vagy épp most, a barca szúrta el), ha a barca nyer, akkor kevesek vagyunk mint mackósajtban a brummoggás...

Ismételve szavaim:
Én kérek elnézést a Real Madrid nevében, hogy ilyen szar napot fogott ki a Barca...

poronyt 2011.04.17. 11:21:24

@négyfolyó:
ja és ajánlom pappák bikája hozzászólását.. amiben minden benne van, tiszteletteljesen, indokolva és mackósajt nélkül

krysal 2011.04.17. 11:28:30

Jujj, bede, te állítólag valamikor értettél valamennyit a focihoz. Látom, mára kiheverted.

Ken_Lee · http://kenlee.blog.hu 2011.04.17. 11:35:52

Én nem szeretném hogy ha Afelláy a kezdö csapatba lene mer szerimtem tul gyámolatlan még (ki véve azt az eggy meg íramodását de akor lehetet volna ügyeseb ha goalt lő). Túl le nyomnák őt a Pepéék meg az a dög arcú portugáliai ember (a Carvalhó-ra célozok most). Job lene ha a kitűnnö Keita úr játcana őt szíveseben nézem mer ügyes egy fígura szerimtem! Puyol-nak jobulást kérek remélem sikerűl rendbe hoznia a combját.
Minden jot a töbeiknek is!

eric · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.17. 11:37:24

tipikus arrogáns, nagyképű barcafan cikk. bede én csipem a stilusod, de ehhez ezek szerint a focihoz, hülye vagy mint a segg, vagy túlontúl elfogult.

a real azt játszotta amit kell. pontosabban amit lehet ez ellen a barca ellen. mourinho feltolta pepét és 3 szűrővel próbálta megfojtani a barca középpályáját. sikeresen. volt 3 kapuralövése a barcának az első félidőben, a szokásos 15 helyett.

a kiállítás után meg elkényelmesedett a barca... és csak a kutya szerencséjének köszönheti, hogy a folyamatosan feljövő real nem lőtt neki több gólt - emberhátrányban!!! vagy, hogy alves vagy messi nem kapta meg a második sárgáját.

jó újságíró vagy, de legyél már kicsit objektívebb.

más: ez a kis mitugrász messi még cénél is nagyobb surmó köcsög. közönség közé vágni a labdát mert nem kapott levegőt a meccsen? jellemtelen gyökér.

Pampák Bikája 2011.04.17. 11:52:22

@eric: vernéd a segged a földhöz nagy boldogságodban, ha Messi a Madridban játszana. Sajnos, nem kissé, elfogult vagy, így megfosztod magad attól az élménytől, hogy (csapatrokonszenvtől függetlenül is) élvezni tudjad egy zseni látványát - bárhol is játszik. Ilyen zseni volt Ronaldo (nem a Christiano) - akár a Barcaban, akár a Realban rúgta a labdát...

Melchi Zadok 2011.04.17. 11:58:34

@Saba Beowulf: te hülyegyerek elolvastam, de te annyira fafej vagy bazmeg, hogy képtelen vagy észevenni az iróniát. és igen tényleg jó példa vagy a letagadható, "kb három éve a barcanak szurkolok" típusú divatmajmokra...

poronyt 2011.04.17. 12:01:01

@Pampák Bikája:
azért erről csak ennyit, hogy nem összehasolítható Messi és CR7 mindkettő a világlegjobba és mindkettő ugyanolyan szinten. EGYENLŐEK..

CSAK

CR7-et a stílusa és a habitusa miatt többen utálják, mint szeretik, és ez kihat az ellenfelek ő ellene tanúsított magatartására. Míg Messit többször engedik cselezni, nincs ellene akkora arrogancia, addig CR7-et még akkor is alattomosan támadják, amikor nincs is nála a labda... és ez valljuk be tény.
Az igaz, hogy ezt magának köszönheti, de ő ilyen, vagy elfogadják, vagy nem.. emiatt kicsit nehezebb a dolga.

Így összegezve mindketten egy szinten vannak, különböző stílussal, csak Messi sokkal újságíró-, CR7-pedig inkább felhajtás-kompatibilisebb.

Erős.Pista 2011.04.17. 12:07:08

Jól láttam (vagy ötször megnéztem), hogy a madridiak 11-ese nem is volt 11-es, mert pl. előbb a labdát érte el a védő?!

Más: Szerintem Messi nem genyóságból rúgta a közönség közé a labdát. Nem az a dühöngő típus. Nem érte el, jó nagyon belebikázott, had teljen az idő.

Ettől függetlenül nagyon szurkoltam, hogy találjanak egy gólt a madridiak, mert nagyon hajtottak, de kicsit zavart a sok aljas szabálytalanságuk.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.17. 12:15:09

@Pampák Bikája: mu drukker vagyok, gyerekkorom óta nem real, úgyhogy nagyon mellélőttél öcsike...

Pampák Bikája 2011.04.17. 12:26:32

@poronyt: nem értek veled egyet. Nem vitatom, Cristiano R. kivételesen jó játékos - afféle klasszikus magányos farkas, kiszolgálást igénylő, gyors, viszonylag kevés trükkjét olykor követhetetlenül gyorsan és dinamikusan kivitelező sztárcsatár, Messi viszont univerzális, de főként kreatív a játék menetét és jellegét döntően alakítani képes futball zseni, aki évtizedenként csak egy van. Remélem megérjük, és akkor eldőlhet a vitánk: feltételezésem szerint 10-15 év múlva Messit emlegetik majd, mint a korszakot meghatározó, fémjelző egyéniséget, és Ronaldot, (csak) mint - Rooney, Ibrahimovic etc. mellett - a korszak egyik kiemelkedően jó támadójátékosát.

KelekótyaP 2011.04.17. 12:29:28

Szerintem a Barcelona most valamivel jobb mint a többi csapat. De ez a labdabirtoklás fétis azért nevetséges a médiában. tegnap is 4x ki volt írva az összes statisztika és a 8amúgy leplezetlenül barca szimpatizáns és Messi rajongó-amivel amúgy nincs baj, csak közvetítésekre legalább meg kéne próbálnia objektívnek lennie, még ha az mivel emberek vagyunk maximálisan nem is lehetséges)riporter mind a négyszer a labdabirtoklást említette meg, meg hogy ki mennyit passzolt, azt meg nem , hogy a madridnak 2x annyi kapura lövése volt, több talált kaput és a szögletarány is 8-0 volt a MAdridnak (A BARCA NEM RÚGOTT SZÖGLETET 90 PERC ALATT!!!). Vagyis fontos a labdatartás (főleg a védekezés és nem a támadás miatt) de vannak esetek amikor ez inkább tanácstalanságot mutat mint hatékonyságot ha a többi említett adat nem erősíti meg azt. Ettől függetlenül a Barca esélyesebb még mindig a hátralévő 3 meccsen az idén, de semmiképpen nem a tegnapi játéka alapján, mert azt a Madrid egy nagyon hatékony és racionális játékkal megfolytotta. helyzete csak egyéni megmozdulásokból volt a Barcának és nem a szokásos gyrspasszos kombinatív játékból és igazság szerint a MAdridnak voltak a nagyobb helyzetei.

stand.by 2011.04.17. 12:30:58

Minden sorral egyetértek!

KelekótyaP 2011.04.17. 12:33:31

pampák:
Szerintem messi legalább annyira kiszolgálást igénylő játékos. Élő példa az Argentín válogatottban lévő szenvedése. neki ugyanúgy kell, hogy a parádés iniesta-Xavi kettős meg a többiek levegyék a váláról a terhet és a kaputól ideállis távolságból indulhasson meg (lendületben parádés a kis argentín), és hogy a többiek megcsinálják(de csúnya kifejezés) a teret és, hogy szemből vehesse át a labdát és szemből vihesse rá a labdát az ellenfél védelmére. Messi is Cr is nagyon jó, de ide sorolnám még patót vagy azt az uruk.hai Rooney-t is:). Messi parádés eredményeiben benne van az , hogy kimagasló társakkal játszik egy korszakalkotó csapat szerkezeétben, mindahogy Cr sem játszott sosem egy parmában vagy Vidiben vagy Blackburnben.

Pampák Bikája 2011.04.17. 12:34:12

@eric: azon túl,. hogy emlékezetem szerint 8szerencsére) nem vagyok az öcsikéd, messzemenően nem izgat milyen fan vagy. Csak azon voltam bátor szomorkodni, hogy túlzottnak vélt elkötelezettséged okán megfosztod magad egy zseni látványának élvezetétől. Én például olykor el vagyok ragadtatva (ha már MU) az általam kezdetben nagyon nem kedvelt Rooney egyre érettebb játékától, aki az utóbbi hónapokban egészen különleges vezéregyénisége lett a korántsem minden idő legjobbjának tekinthető Unitedjének, és ha nem rúgják szét az általam nem különösebben kedvelt brit darálóban, a világ futball ugyancsak korszakos figurája lehet.

KelekótyaP 2011.04.17. 12:45:18

Amúgy Barcában idén néha azt érzem mint amit a Galaktikusnak Pr-olt (nem bírtam ezt a kifejezést, mert eleve dehonesztálta a többi csapatot)Madrid fordulópontján. Barca is a legkiforrottabb csapat. de idén sokszor szerencsével lendült át a holtponton. Arsenal ellen ugyanaz a tanácstalanság volt amíg a hollandot le nem küldte a bíró. Londonban kaphattak volna még 2-t . Gardinak ez a nyár lesz amikor kiderül, hogy "csak" egy jó inspirátor aki egy jól összerakott csapatot tudott motíválni vagy tényleg tud valami újat hozzátenni az elődök által összecsiszolt szerkezethez. Tegnap többször elhangzott, hogy nem tudnak a jelenlegi csapatok mit kezdeni a barca játékával miközben lenn a pályán a madrid épp kezdett vele valamit, az arsenal Londonban kezdett vele valamit illetve a visszavágón ugyanúgy kiszoríttta barcát a veszélyes harmadból és ebbe a tanácstalan hátúl passzolgatásba kényszerítette mint tegnap a real, A chelsea 2 éve ugyanezzel a taktíkával mindkét meccsen jobb volt és iniesta egyéni megmozdulása meg a bíró(más csapatoknak is segít néha a bírói tévedés szóval semmi barca párti bíró összeesküvés nincs) miatt ment tovább a barca, illetve tavaly az inter a tegnapi adatoknak megfelelő statisztikákkal kb 4 góllal jobb volt Milánóban (a visszavágó csak az ultraprimitív balottelli miatt volt nyitott)illetve a visszavágón egy Busquets kamut benyelő bíró miatt az addig veszélyesebb inter simán megfogta a barcát 10 emberrel.

Pampák Bikája 2011.04.17. 12:46:22

@KelekótyaP: amit a labdabirtoklás-fétisről írtál teljesen igaz - jól jelzi, hogy szegény kommentátoroknak fingja nincs a dolog természetéről, és csak visszhangozzák, amit ők is sokat hallanak. A módszer ugyanis csak a látható felszín, és valójában leginkább a védekezés korszakos találmánya. Messit illetően viszont vitatkoznék: az argentin válogatottban nem a kiszolgálók, hanem a (össz)játszótársak hiányoznak: nincsenek olyan figurák, akikkel a labdát a Barcaban kialakított egyérintős "csillagtúrát" tudja járatni.
Figyeljed, meg, hogy a kis (vagy inkább: nagyon is nagy) argentin mennyit jön hátra - akár a saját térfelére - nem ritka, hogy szerel, de ami a legfontosabb: szenzációs, a játéknak váratlan fordulatot adni képes mezőnypasszai vannak, arról most nem is szólva, hogy lassan húsz gólpasszt adott már a szezonban. Nem beszélve most a zseniális labdák ellenére a társak által elcseszett helyzetekről - például a tegnapi meccsen is...

matroid 2011.04.17. 12:50:49

olvasom a hozzaszolasokat, es nem ertem a real fanok eljenzeset.

ha nem tudtam volna, hoyg a real jatszik, akkor azt hittem volna hogy egy kieso kiscsapat jatszik ellenunk.

most sokan belekapaszkodnak az utolso 20 percbe, de nekik halkan megjegyzem, hogy amikor a barca ennyire lelazsalja a veget, akkor a kiscsapatok is ossze szoktak hozni helyzeteket, sot akar golt is!
tegnap a barca egy dontetlenert utazott madridba, es talan ok sem akartak elhinni, hogy ezt a madrid talcan kinalja nekik.

ja es a real gol utani szitu. a barca csak egy kicsit porgette fel, es volt egybol 3 ziccere.

de tolem orulhetenk a real hivok, csak azt tudnam minek:
1. bajnoksag vegleg eluszott
2. felgozzel is majdnem nyert a barca
3. a real adta fel a jatekat es nem a barca. az eroviszonyok azt hiszem egyertelmuek ez alapjan.

matroid 2011.04.17. 12:59:30

@KelekótyaP:
ne haragudj, de te milyen arsenal meccset neztel?
londonban 1-0-nal nem adtak meg a barcanak egy tok szabalyos golt! a masodik felidoben meg egy ki-ki csatat lattam volt helyzet mind a ket oldalon.

a visszavagot meg tenyleg hagyjuk, ahol a londoniaknak se egyenlo letszammal se emberhatranyban nem volt kapuralovese!!!

ha mar nyero strategia. iden barca valanciaban es a villareal otthonaban is igencsak megkuzdott a gyozelemert, ahol a ket "kiscsapat" teljesen szimpatikusan nekiment a nagy barcanak. mind a valencia mind a villareal megmutatta, hogy a barca letamadasos jatekaval szemben intelligens, kreativ focival lehet eselye barkinek. a tegnapi real ezzel szemben dogunalmas volt. a vegen persze nyomtak - de ha nincs alves, akkor szerintem sima 2-0 barcanmk.

KelekótyaP 2011.04.17. 13:01:31

Pampk. Értem amit mondasz. De amúgy nekem Cr tegnap pozitív meglepetés volt csapatjáték terén, nagyon sokat segített védekezésben (úgy látszik Mou tud hatni az ilyen Ibra-Etó-Cr féle egomajmokra). De az hogy védekezik attól még nem lenne Messi egy zseni, vagyis az igazán egyedi dolgait nem tudja társak nélkül ő sem hozni.
Matroid:
1: bajnokság nem most úszott el
2: félgőzzel, 10 emberrel is majdnem nyert a madrid
3: A reálról kiderült, hogy tud változtatni a játékán ha az eredményesség azt kívánja, a barcáról megint kiderült hogy bár az egyik legjobb csapat de nem tud stílust váltani ha az ki van herélve az adott meccsen.
Amúgy a cikk írójáról mindent elmond, hogy leírja azt hogy kiderült, hogy 40 %kal is megveri a barca a madridot egy olyan meccsen amin nem nyert a barca ez a(ha nem megy nekünk akkor az csak azért van mert 40 %on pörögtünk) hozzállás meg igazi balkáni, a problémákkal szembenézni gyáva hozzáállás ami semmiképpen nem vállalja a bátorságot arra hogy elismerjed az ellenfeledet, de ez azt is magában kódolja, hogy a te örömeidet is elveheti az aktuális ellenfél egy győzelmed után, hogy pl nem azért volt 5-0 ősszel mert a barca csodálatosan játszott, hanem mert mondjuk"a madrid sokkal jobb, csak nem akartak 12 százaléknál többet beleadni). Ez az attitűd lenézendő egy igazi verseny szellemre alapuló társadalomban mint pl a brit.

KelekótyaP 2011.04.17. 13:03:31

@matroid: Szerintem a barca a Bl ben ne panaszkodjon a bírókra, Az odavágót elbukta a Barca(biztos csak 40 5ot akartak pörögni mint mindig ha elgyepálják) a visszavágón meg az arsenal továbbjutásra állt 11 emberrel a barca meg nem volt veszélyes kapura a kiállításig. volt egy elég esetleges gólja ami nem igazán egy folyamat eredménye volt, hanem a semmiből jött.

KelekótyaP 2011.04.17. 13:18:22

ja és az arsenal még így is tovább mehetett volna, ha az a dán idióta berúg egy százszázalékos ziccert. 10 emberrel Barcelonában. Jó a Barca, A stílusa vagy tetszik valakinek vagy nem. Ha valaki a dinamikus nyitott focit szereti annak úgy is mindig gyáva unalmas focinak fogja tartani, ha meg valaki szereti hogy 600 at passzolnak (simán szeretheti valaki ezt9 az meg sosem fogja megérteni az elsőket. De azért már kezd átesni a média a ló másik oldalára.

poronyt 2011.04.17. 13:18:58

@Pampák Bikája:
akkor 15 év múlva...
de ne feledjük ;-))

SPU 2011.04.17. 13:24:38

Mourinho eleve feladta a bajnokságot.Ha támadóbb csapatot küld rá a Barcára, nagy eséllyel nyernek.

Ez a labdabirtoklási fölény ez nem támadó fölény volt, hanem ezzel a Barca ölte a játékot és védekezett. Meg sem nagyon próbáltak a kapu felé menni, őrizték az éppen aktuális eredményt. Valszeg, mert érezték, nagyon nincsenek formában.

Amikor nagy ritkán kapura mentek volna, akkor a forma és a koncentráció nagyfokú hiánya mutatkozott a csatároknál, Villa katasztrófa, Pedro gólveszélyessége nulla, de Messi teljesítménye sem fogadható el. Egy csomó bután elveszített labda, összpontosítás hiánya miatt kimaradt lehetőség. Hány tuti helyzet kell egy gólhoz? Ha egy Realos nem birkózza le kirívóan látványosan Villát, a Barca képtelen lett volna gólt lőni.

Mihelyst a Madrid hátrányba került és Mourinho, óriási fáziskéséssel ugyan, de behozott egy irányítót, máris akut gólveszély volt a Barca kapuja előtt. Holott ez ellenfélnek csak tíz embere volt addigra. Végül a Barca örülhetett, hogy létszámfölényben játszva egyáltalán pontot mentett.

A védelem bal oldala nem létezik, ezen a szinten ez már nagyon gáz, gólhátrányt jelent. Pontrúgásoknál folyamatos pánikolás, kapkodás.

Guardiola cseréi nem jöttek be, talán jobban járt volna, ha támadóbbra, nem pedig védekezőbbre hangolja az ölébe hullott vezetés után a csapatot,és eldönti a meccset Na de kit hozzon be? Itt jön ki az, hogy, míg a Madrid kispadján ott ül egy komplett világválogatott, addig a Barcelonánál nincs tartalék. Ha valaki kiesik, vagy formán kívül van, pl. a teljes baloldal és a teljes csatársor, nem lehet váltani. Aki meg bejön, az nem Barca-szintű játékos.

Ezt a meccset a Barca csak azért nem vesztette el, mert az ellenfél edzője egy gerinctelen, gyáva alak, aki ott csücsültette a meccs több, mint felén Özilt a kispadon, basszus, csapat irányító nélkül, hazai pályán!, Kakát pedig végig, és nem rendelte el a letámadásos taktikát. A saját presztízsének féltése fontosabb volt neki a Madrid bajnoki reményeinek életben tartásánál. Ez a fazon egy erkölcsi nulla.

A meccs nagy meglepije a számomra, milyen kiváló játékos ez a - eddig főként idegbeteg mészárosként tündöklő - Pepe. Támadásépítésben is! Kalap le.

Dig, Lazarus! 2011.04.17. 13:31:49

Háát, a Bede név nem cseng valami jól a magyar "futball"-ban, spori. A Barka-imádattal nincs baj, a nagyképűséggel igen. Sajnos, a Liliputi Cirkusz tagjai is egyre nagyképűbbek, és egyre jobban imádják magukat (meg egymást) - ezért nehéz őket (bármilyen szurkolóként) azzal a nyálcsorgatással nézni, mint a Dinnyó-Etó-Kismesszi (Dinho tanítványa!) vezérelte Bárka virtuozitását. Akkoriban még Csabinak se volt ekkora arca. De azért nehogy már El Fenomenohoz itt bárkit is mérjünk! Az a csapat egyébként valóban aktív focit játszott, és ennek örvén érdemes máshonnan is megvizsgálni ezt a bátorság-gyávaság dolgot. Az, hogy órákig csak passzolgatunk, mert nekünk még nem alkalmas a pillanat, de a másik ne játsszon, az hol van ebben?! És ezt, ha akarná, ne tudná bármelyik (Nyeurópai) élvonalbeli csapat megcsinálni? Csak idegen a foci szellemiségétől, sztem. A Barka egy vállalat. A világ legprofibb cége pillanatnyilag. Murinyó egy másik céget vezet, szintén profin, csak sokkal több empátiával. Engem is irritál, de a munkája úgy meglátszik ezen a csapaton, mint Delboszke óta senkié. És mi lett a Cselsziből, főleg meg az Intrából, miután otthagyta? A Pöpe feltolása sem egyszerűen az volt, hanem a rendszerint e tájékról induló Bolhát akadályozta meglepően jó hatékonysággal. A csatárok meg mindig úgy támadtak le, hogy Pikének kelljen felhozni a lasztit, amiből rendszerint semmi nem sült ki. Szóval Pepnél invenciózusabbnak tűnt, aki egy szimpatikus, rendszerető srác, és kapott egy nagyszerű csapatot. (Mint Egérváró.)
Egyébiránt meg Pampák Bikája korrekt megközelítését tartom irányadónak ...

matroid 2011.04.17. 13:36:01

@KelekótyaP:

1. dehogynem - a bajnoksag most uszott el. most uszott el teljesen. ezen kar szepiteni!
2. "félgőzzel, 10 emberrel is majdnem nyert a madrid". tegnap az X kinek volt jo? vilagos hogy a barcanak - ezzel megvan az elso cim. miert kuzdott volna tiszta erobol, amikor a real is 5 meterrol nezte hogy jar a labda. abban igazat adok, hogy a real sem szakadt meg - ok is csak 40%-ot adtak ki magukbol. de arrol nem a barca tehetett, hogy nyuszi modjara behuzodott a madrid hazai palyan egy el classicon 85.000 ember elott. szoval a barca 40%-on volt, de nem azert mert nagykepuskodtek, hanem mert a real se vette komolyan a meccset.
3. "A reálról kiderült, hogy tud változtatni a játékán ha az eredményesség azt kívánja, a barcáról megint kiderült hogy bár az egyik legjobb csapat de nem tud stílust váltani ha az ki van herélve az adott meccsen." lehet - de lehet hogy csak nekem tunt fel, hogy a real gol utan a barca egybol ritmust valtott, es jottek is a helyzetek. stilust nem tud valtani, de legalabb neki van.

en nem tudom miert ne panaszkodjon a barca a BL-ben? az arsenal ellen a biro elvetett 1-0-nal egy golt tolunk. ez teny. ennyit irtam arra, hogy szerintem "az arsenal mar tudja hogyan kell megverni a barcat" irtad. na igy nem nehez, hogy minden masodik barca golt nem adja meg a biro! abban azert igazat adok, hogy az arsenal az elso meccsen egy pozitiv iranyt mutatott a barca ellenfeleinek. de aztan ezt azonnal negligaltak azzal, hogy a nou campban beszarva mentek ki a meccsre.

KelekótyaP 2011.04.17. 13:39:34

@SPU: Egész korrekt összefoglalás. nem mondom, hogy mindennel egyetértek, de ez legalább megpróbál objektív lenni és ért a focihoz annyira, hogy ne üljön fel erre a labdabírtoklás= űrfoci klisé szlogen trendnek amit bulvárlapokból szajkóznak a divatszurkolóknak. Mou védelmében, szerintem tisztában van vele, hogy ha meg is verték volna a Barcát az akkor sem veszített volna ebben a skót bajnokságban még hat pontot (6góllal meg nem tudja megverni a barcát a reál hogy 5 pont ledolgozás is elég legyen plussz 5 öt sem fog veszíteni a barca).
Ami nagyon fontos volt a reálnak hogy első lépésben ne kapjon megint ki a katalánoktól, mert már kezdett kialakulni egy fóbia a nagy zakók miatt, emiatt lépésről lépésre kell visszaállítani a pszihés hozzáállást a rangadóhoz. Amúgy a madridnak megvolt ez a meccs ezzel a taktikával is, csak elszúrták a helyzeteket. ha di maria nem fog ki ilyen mocsok rossz napot, akkor tegnap már megvoltak azok a kontralehetőségek amik ősszel sehol sem voltak. Fura volt nézni, hogy labdaszerzés után milyen gyorsan odaértek a barca kapuja elé.(persze emiatt nem 300 pasz volt egy támadás hanem 4, emiatt meg ugye ugrik a labdabirtoklás "dominancia"amit páran úgy istenítenek). Barca az elmúlt évek nagyszerű teljesítménmyével elért egy hatalmas tőkét mind az ellenfeleknél mind a bíróknál(ez volt a madridnál is 200 után), ahol az ellenfelek eleve görcsölve mennek fel ellene, és a bírók is nehezen hiszik el hogy ha leszerelik messit , xavit vagy iniestát és azok lehuppanak a földre és csapkodják a fűvet, hogy az nem volt szabálytalan, mert a csapból is az folyik hogy az szabályosan lehetetlen (de mondom ugyanez volt pepitában zidanenal, raúllal, r.carlossal ect 10 éve),emiatt is van, hogy a barca sokszor kap emberelőnyt és tizeneggyest illetve ritkán indítják le mert labdavesztés után ha lefekszik a földrea a labdátvesztő játékosuk, akkor 10-ből kilencszer visszafújja a bíró szabadrúgásnak és így nem lehet lekontrázni őket. De ezt persze ki kellett érdemelniük. A kérdés hogy mire ezt a tőkét felélik addigra tudnak-e újítani valamit vagy úgy járnak mint a nagy "galaktikus" reál ami 3 hónap alatt összeroppant és évekig próbáltak ugyanazzal visszakerülni és nem értették miért veri ki őket mindenféle francia csapat meg ilyen Romák meg miért nem fúj a spori faltiot ha elveszik tőlük a zsugát.

ZizuMagic 2011.04.17. 13:46:40

Sziasztok!

Én mióta az eszemet tudom, Real Madrid szurkoló vagyok. Barátaim többsége Barca drukker. Igazán egy dolgot nem értünk, miért nem lehet tisztelni a másik felet. Példaként én elismerem. hogy a Barcelona a világ legnevesebb klubjai között szerepel és jelenleg a világ legjobb csapata, ezt el kell fogadni. Imádom a spanyol footballt és van, volt, lesz olyan eset, amikor nehéz kimondani, de még a Barcának is tudok szorítani, ez olyan esetben fordul elő, amikor európai kupa porondon zajlanak a meccsek és a Real a többi spanyol csapattal egyetemben a Barcán kívül már nem érdekelt abban az adott sorozatban. Konkrétan ilyen meccsek voltak a 2006-2009 es BL döntők. Másik példa két Barca szurkoló haverommal néztem a Real-Tottenham meccset és megkapaszkodhatsz mind hárman a Madridnak szurkoltunk :D. Természetesen egy El Classico teljesen más ott bizony elhangzanak olyan dolgok a meccs hevében, amiket nem teljes mértékben gondolunk komolyan, de ez akkor ott az adott szituációban természetes, mindenkiből előtörnek az érzelmek, de miután vége a meccsnek higgadt fejjel már korrekt módon tudunk viszonyulni egymás kedvenceihez.
Én őszintén remélem, hogy a világ olyan irányba halad, hogy az ilyen gyerekes, kicsinyes, kis unintelligens barmok, mint te egyre kevesebbszer jönnek elő a sötétségből és járatják a pofájukat.
Ha te Madrid szurkoló lennél és a Barcáról írnál, ilyen dolgokat én szégyellném magamat helyetted.

Hala Madrid! Respect Barca! Viva Espana!

Lenny 2011.04.17. 13:47:09

poronyt - javaslom a statisztikák tanulmányozását a hozzászólás előtt.

KelekótyaP 2011.04.17. 13:49:36

@matroid: milyen helyzetek jöttek,
A barca gól egy elkéozelés nélküli rossz előreívelés után egy ifi2 es szintú hiba(luftot fejelt majd a naykánál fgva a lehető leglátványosabban , feleslegesen szabálytalankodó Albiol)után ajándék gól volt(nem úgy ajándék, hogy a író hibázott volna, hanem úgy, hogy a Villa csak becsületből futott egy rossz labdára a védő meg csinált egy nevetséges bakit- a 11es jogos volt). utána volt egy kapufa amit casillas végigkisért kézzel.aztán semmi. Elég volt egy türkish gastarbeiter meg egy csatár aki felugrik a labdákért és bepánikolt a barca védelme. Szerintem jó a barca de tegnap nem az volt a pályán amit ők akartak.
Mondjuk az vagy butaság vagy arrogancia, ha szerinted valaki beszarik csak mert átadja a területet. Nekik jó volt a 0-0 és az 1-0 sem volt rossz. V.P.t egy olyan szituban állították ki amikor jogtalanul fújták vissza gólhelyzetben és amikor valóban nem hallhatta a sípszót. A londoni gól szerintem nem volt szabályos.. De gólok számétól eltekintve a barca nem volt meggyőző sem Londonban sem barcelonában a kiállításig (számomra) és a kiállítás után is meg volt a lehetősége at Arsenálnak 10 emberrel hogy kiverje a barcát csak a dán elcseszte.
Ettől még a barca nem rossz, csak nem látom azt a tanácstalanságot a barca ellen idén mint amiről cikkeznek. Spanyol liga beli meccseiket felejtsük már el. 2 éve az megy hogy a 2 nagy közül ki veri meg jobban a csőd szélén lvő kiscsapatokat.
.Tavaly Milánóban a barcának gőze nem volt mit csináljon. Visszavágón Busquets úgy állítatta ki Mottát ami miatt el kellett volna az uefának tíltania utána

KelekótyaP 2011.04.17. 13:50:25

@Lenny: statisztikák: több madridi kapuralövés. 8 madridi szöglet 0 barca szöglet.

KelekótyaP 2011.04.17. 13:51:56

boccs a gépelési hibák miatt, ez az androidos billentyű nem az igazi nekem:)

Lenny 2011.04.17. 13:51:57

mistinguett - lassan azt hiszem, ez a Mourinho a vén fasz a Gyűrűk urából, az öreg mágus...most csak feltérképezte, mit tud az ellenfél???
A múltkori 5:0 után volt mit neki.
Persze, ez is a taktika része, ugye.
Sőt, legközelebb direkt kikapnak, az is a taktika része lesz, mint legutóbb a csodálatos taktikai utasítása (állítassa ki magát a játékos...= gratulálok.)

Az igazság: labdabirtoklás nélkül egy kamutizenegyesre futotta nekik. Labdabirtoklás nélkül csak talált góllal lehet valamit elérni és ez tegnap összejött. A Madrid örülhetett jobban.
És ez NEM elfogultság. A két 11es között óriási különbség volt, a real-osnak 2 m-re volt az alapvonal, tanítják, el kell esni. Előtte nézd meg, h. a labdához hozzáértek és felgyorsult.

KelekótyaP 2011.04.17. 13:55:13

@ZizuMagic:
Igazad van. valóban a tisztelet hiánya ami a legidegesítőbb (mind a két oldalon vannak ilyenek). Amúgy is azért az már kezd vér ciki lenni mikor Budapesti magyarok katalánabbak meg madridiabbak akarnak lenni mint az igaziak. Pl mikor 16 éves budapesti gyerekek jönnek ilyen dolgokkal hogy persze mi volt mikor Franco tábornok nyomta "őket" meg ilyen marhaságok. Értem én, hogy ha az emnber játszik, akkor élje bele magát amennyire tudja, de a helyén kéne kezelni már a dolgokat.

Lenny 2011.04.17. 13:57:29

Egyetértek Kelekótya, a magyar ne rappeljen és ne énekeljen Reggae-t. Mert nem hiteles.

KelekótyaP 2011.04.17. 14:01:22

@Lenny: milyen kamu 1es?:9 amúgy az legalább egy támadás végén volt míg Villáéhoz smmi köze nem volt a tudatos támadásépítéshez. Azért nehéz lesz úgy normális párbeszédet kezdeni, ha nem tudsz objektív lenni. én is elismerem hogy a barca 11 es jogos volt, csak úgy mint a madridi. kevesebbet rúgott kapura a barca tegnap, a labdabirtoklás tegnap 8az őszi meccsel ellentétben) impotencia volt és nem támadó futtball. de akárhogy cikornyázzák az adatokat a barcások meg madridisták, az eredmény egyértelmű: 1-1, 1-1 jogos tizenegyesből, és egy nagyon kiegyensúlyozott meccsen (labdabitoklásnak semmi köze a kiegyensúlyozottsághoz amíg ugyanannyi gólhelyzet meg kapura lövés van mind két oldalon, szögletekről nem is beszélve). ha pl te úgy mész Rijekába, hogy debrecenen meg kieven keresztűl, én meg lemegyek egyenesen a 7 esen, akkor te nem vagy jobbmmert 300 kmrel többet mész ha ugyanoda jutunk. Felejtsük már el ezt a labdabirtoklás marhaságot. Végig néztem vagy 8 olyan madrid meccset az idén amikor 80 %ban a madridnál volt a labda azt ugyanaz a tanácstalan impotencia volt a játékukban mint tegnap a barcelonáéban.

matroid 2011.04.17. 14:17:44

@KelekótyaP:
vmit felreertettel, en ugy ertettem hogy a real gol utan valtott ritmust a barca. egybol nem 40 passzbol ertek fel a madrid kapujahoz, hanem 3-bol!

a barca meg verheto - mint minden csapat. de az arsenal hidd el tenyleg nem jo pelda. egy nagyon koncentralt barca a visszavagon megmutatta, hogy melyik a jobb csapat.
ha mar ilyen szepen leirtad milyen mak gol volt tegnap a barca-e, akkor mit mondja az arsenalra, amely csapat kapuraloves nelkul lott golt! azon a meccsen egyertelmuen jobb volt a barca - kiallitastol fuggetlenul.

meg egy dolog ami tobbszor hangzot el: tagnap tanacstalan volt a barca. igen az volt, de mint xavi is nyilatkozta, azert, mert nem erre keszultek. ok azt hittek, ezerrel zuzni fog a real, erre bealltak 11 emberrel vedekezni. mivel a barcanak az X is jo volt, igy nagyon nem eroltettek meg magukat. lehet ezt tanacstalansagnak hivni - de lehet "taktikusan az eredmeny megtartasa volt a cel"-nak is.

Lenny 2011.04.17. 14:18:17

Kelekótya - javaslom, inkább egy Madrid-fórumon vitasd meg a Madridnak adott 11est, ellenben a másikkal, ahol kvázi judomozdulatot láthattunk.
Tudatos támadásépítés - nem vagy az Egervári rokona? Vagy a Mészőlyé?
Te, igazad van, nem tudnak ezek a srácok semmit, sem "tudatos támadásépítés"-t (nem nézel túl sok magyar focikommentátort???), semmit...csak pár ponttal vezetik a bajnokságot.
Mondhatnám - a Madrid tudatos "támadásépítése" a C.Ronaldo féle szabadrúgásokra épül???
WTF?
Meg ez a "Tanácstalan impotencia" - dude, ilyen a magyar válogatottnál van, nem itt. Egy megmozdulás Iniesta,Messi,Xavi részéről és összeszxrják magukat a madridiak a lelátón. De persze, igazad van... nem tudnak semmit.

KelekótyaP 2011.04.17. 14:26:11

hát ha az tanácstalanságot okoz náluk, hogy nem úgy jön ki az ellenfél, ahogy ők azt előre elvárják és nem tudják azt lereagálni azzal, hogy változtatnak a taktikájukon az elég komoly gond nem?
Szal ez az azért voltunk tanácstalanságok mert nem hittük volna hogy ennyire "gyávák" hozzáálás ez csak ilyen jólhangzó menősködés annak elkendőzésére, hogy meglepték őket és nem tudtak ezzel mit kezdeni. Sosem szimpatikus számomra, hogy ha valaki nehéz helyzetbe kerül és nem tud vele megbírkózni, akkor megpróbál olyan indokot felhozni ami arról szól, hogy az ellenfél túl "ciki" volt és ilyen kikancsitok a szurkolók felé, hogy végülis azért voltunk ma szarok mert kurva jók vagyunk logiokiai gubancban végződik. Pl Xavi lenyilatkozta, hogy ők győzni akartak de mikor az nem sikerült akkor rögtön nem is akartak annyira győzni, Ez butaság. A madrid is akármit mond nyerni akart, csak kimaradtak a helyzetek, de nekik volt egy stratégiájuk egy erős csapat ellen ami érvényesült is végig. most az lényegtelen hoigy kinek izlése szerint az szimpatikus-e vagy sem. Mouval szemben én nem hiszem hogy ha Alvest kiállítják, akkor azzal nyert volna madrid tuti, illetve ha nem tetszik neki hogy mindíg kiállítanak valakit, akkor fegyelmezze meg a játékosait mondjuk tavaly az interből valóban bírói hiba volt kirakni mottát , ott busqetset kellet volna sárgával jutalmazni színészkedésért), de pl Tavaly Ramos és m ost Albiol is jogosan kapott pirosat. Bár az tény hogy Alvesnek is járt a második sárga de az ott a 80. percben már inkább csak rontotta volna a madrid helyzetét mert a barca behúzódott volna védekezni és nem lett volna a madridnak úgy szétzilálni a barca védelmet ahogy azt meglepetésemre meg tudta tenni az utolsó 20 percben.

tarr 2011.04.17. 14:27:58

ez az egész blog gusztustalan és bicskanyitogató...

KelekótyaP 2011.04.17. 14:30:04

@Lenny: na ez igazi vérprimitív magyar virtus. Az hogy a tegnapi 11 es nem volt tudatos támadásépítés szerintem abból egyértelmű, hogy szerintem nem tudnak ezek a srácok semmit (hiába írtam le hogy az egyik legjobb csapat), a lényeg hogy ha a kromanyonnak felolvasod a háború és békét akkor abból csak azt érti amikor tűzről meg kőről van szó. A madridi elfogultsággal nem vádolható Gardi sem tartotta jogtalannak a madridi 11-est és elismerte hogy kiegyensúlyozott meccs volt,de lehet neki is egy madridista fórumon kéne ezt megvitatnia mert te biharbasznádról nagyobb barcás vagy mint ő. Mert persze az igazság az fórum függő, olyan aki szerint a barca 11es jogos volt az ne is írjon madridista fórumon. Szégyen.

tarr 2011.04.17. 14:32:36

poronyt: fantasztikus hozzászólás és méltó válasz a cikkre, a locsolórendszeres részre külön felhívnám a figyelmet, mert akkora gerinctelenséget amit a barca akkor csinált még nem láttam a sportban...

Lenny 2011.04.17. 14:33:18

Na, kelekótya - az a vérprimitív magyar virtus, ahogy reagálsz.
Ekkora butaságokat írsz:
"...A madrid is akármit mond nyerni akart, csak kimaradtak a helyzetek, de nekik volt egy stratégiájuk egy erős csapat ellen ami érvényesült is végig...."
- ezzel azt sejtetve, hogy a Barcelona egy rakás szxr, elképzelés és "tudatos támadásépítés" nélkül?

Reagálok a stílusodban: u. ez a csapat mi az anyádért vágott mindenféle tudatosság nélkül nektek 5öt ősszel?

KelekótyaP 2011.04.17. 14:33:22

a barca támadósora az egyik legjobb de attól tegnap még impotens és tanácstalan volt a támadásépítésük. De te biztos ilyen karakter fejlesztő programokon nőttél fel és 3 as erősségű elfvarázsló vagy, és ott mindenki mindig hozza amit a karaktere erőssége predesztinál, emiatt nem érted meg hogy a foci az nem matematika, ahol összeraksz egy csapatot x képességű játékosokból és azok ha nagyobb az összegük mint az ellenfélnek akkor minden körülmények között minden nap ugyanazt a teljesítményt hozzák. Néha menjél ki a levegőre.

KelekótyaP 2011.04.17. 14:35:26

@Lenny: "...A madrid is akármit mond nyerni akart, csak kimaradtak a helyzetek, de nekik volt egy stratégiájuk egy erős csapat ellen ami érvényesült is végig...."
- ezzel azt sejtetve, hogy a Barcelona egy rakás szxr, elképzelés és "tudatos támadásépítés" nélkül?
ez csak neked sejteti ezt. Azért rúgott 5őt ez a csapat a madridnak ősszel mert akkor a madridnak rossz volt a stratégiája a barcelonának meg működött a sajátja,Épp ez a bizonyíték arra hogy tegnap nem működött te ökör..

KelekótyaP 2011.04.17. 14:36:48

amúgy értsed már meg hogy az idő az egy váltoó dimenzió. az hogy 6 hónapja tudatos játéka volt az ellenfél stratégiájára a barcának az nem jelenti azt hogy tegnap is az volt mint ahogy a tegnapi töketlenség sem zárja ki hogy szerdán valami működő tervet tudnak kiötleni a tegnapi meglepetésre.

jjulie 2011.04.17. 14:39:46

jelenleg kétféle foci van, az egyik a barcáé, és az összes többi, a barcáé utánozhatatlan, mivel más alapokon nyugszik, egy sereg olyan eleme van, ami teljességgel egyedi

ha megnézzük hogy játszott otthon az ukránok ellen, és előtte pár nappal a bajnokin, az is erről, a különböző felfogásról szól: a bajnikin épp hogy nyertek 2:1-re, majd egy sokkal magasabb szinvonalat hoztak 3 nap múlva

olyan ez mint ahogy a Federer csinálja, nem egy egy meccset nyer, hanem egy sorozatot, az első fordulóban csak annyit ad ki magából amennyi a továbbjutáshoz kell, ezt láttuk tegnap a barcától

nyakam rá, hogy a kupadöntőt egy ezerrel veszélyesebb barca fogja játszani, egy tegnapihoz hasonló, magából többet kiadó, de mégiscak ad hoc csapatjátékra képes madrid ellen

karikaV43 2011.04.17. 15:05:24

@SPU: nagyjából egyetértek,bár Pepe tegnap is favágó volt csak most láncfűrész helyett baltát vitt.Mú egy senki,mindenki jön itt az eredményeivel,de egyik csapata sem játszott szerethető focit,mindenhol sportszerűtlen favágó az ellenfelet teljesen semmibe vevő volt a hozzáállása,mind neki mind a játékosainak.
Pep legalább minden ellenfelét tiszteli és a játékosai is.Tegnap egyébként nyerhetett volna a Real de a Barca is.
Ez a meccs egy tipikus box meccs első menete,egyik fél sem akart nagyon neki menni a másiknak,a Bl-ben szerintem komoly csata várható engem is aggaszt egyébként az előre játék tartós bénasága.Villa,Pedro elég gyengék elől és Messi sokszor önző ami eddig nem volt így,a tegnapi meccsből túl sok következtetést kár volna levonni.

s,mf,a 2011.04.17. 15:43:00

Én Reál drukker vagyok, de tetszett a cikk. Már a címből nyilvánvaló volt nekem, hogy nem komoly az egész. Vegyék már tudomásul azok, akik hőbörögnek, hogy 1-1 lett a meccs, és senkinek nem ez a blog lesz az elsődleges információforrása :-)
A Barcának mázlija volt, a végén kaphattak volna még, a bíráskodás meg sztem korrekt volt. A 30-70es labdabirtoklás semmit nem jelent, mivel a Barca nem tudott semmit csinálni a labdával, a madrid meg hagyta hogy 6000-et passzoljanak 25-50 méterre a madridi kaputól, ami lássuk be, hogy a Barca esetén nem veszélyes: idézze már fel nekem valaki, h mikor lőtt a barca gólt a 16oson kívülről... Mindemellett nekem nem a barca játéka a szép foci, úgyhogy soha nem fogok nekik szurkolni, kivéve ha német csapattal játszanak :D

Pampák Bikája 2011.04.17. 16:06:20

@karikaV43: nem akarom Messit agyonvédeni (nyilván nem szorul rám, meg aztán ki vagyok én, hogy éppen erre legyen szüksége), de ami az önzőséget illeti, érdemes lenne még egyszer - akár csak ebből a szempontból - újra végignézned a tegnapi meccset. Kezdődött ugye azzal, hogy Mourinho, Özilt kihagyva, Pepére bízta Messi kontrollját - ami kezdetben eredményes is volt. Aztán Messi hátrébb húzódott, és innen ingázva, vagy átlósan cselezve tört befelé, illetve ebből a pozícióból próbált passzolni esetleg kényszerítőzni. Ha a kiugratások, a kényszerítőpasszok valamint az egyéni betörési kísérletek arányát nézed, ezek aránya nagyjából 1/3-1/3 volt. Ez már önmagában cáfolni látszik az "önzőség" vádját. Ráadásul az első félidőben sokáig éppen az "önző" Messi-húzások (egy jó lövés, egy nem elég magasra sikerült pörgetés/emelés) jelentették az igazi gólveszélyt. Arról nem is szólva, hogy korántsem árt, ha egy védő állandóan kétségben él a tekintetben, hogy az a nyomorult csatár mi a túróra készül - mikor az egyéni és az összjáték minden műfajában meglehetősen erős. (Az eddigi közel 20 Messi-assziszt is az egyénieskedés teóriádat gyengíti.)

matzio 2011.04.17. 16:21:28

Ősi Barcelona drukkerként mondom, hogy ilyen cikket nem lenne szabad közre adni! Nem az a baj, hogy az író szégyelheti magát, hanem az, hogy ránk Barcelona drukkerekre és a Barcara hoz szégyent! A barcelona a tiszteletadás, a megbecsülés egyik zászlóshajója a modern labdarúgásban, nehogy már egyes nagyképű szurkolók tiporják ezt szét.
Felesleges ilyeneket írni, ez nem jó!

karikaV43 2011.04.17. 16:27:38

@Pampák Bikája: nem a tegnapi meccsre gondoltam,de mostanában nagyon sokszor rúgja el pedig van jobb helyen is társa.Szeretem Messi játékát talán a társak kicsit enerváltak,bár a szezon érdemi része most jön,remélem az utóbbi két hónap az altatás és rápihenés volt és most be kapcsolják a rakétákat.Mert Villa,Pedró,Piqué,Maxwell, nagyon adósak a jó játékkal és bizony ez így csak fél csapat.Puyol nagyon hiányzott ez tegnap is látszott.

matroid 2011.04.17. 19:10:28

majd egy nappal a meccs utan (lehiggadva) en arra jutottam, hogy igazabol ez egy szar meccs volt.
persze ha valaki olasz foci fan, az vegig onanizalhatta a meccset, de aki a spanyol foci hive, az "nem ilyen filmekre szeret beulni".

en ugy gondolom, mindket csapat tartalekolt, minimalis kockazatot vallalt, mivel tudtak jol, hogy itt barmilyen eredmeny szuletik - nagy jelentosege nem lesz. magyarul - meggyalaztak az el classico hagyomanyat.
nem ezt mondanam, ha ez egy roma-lazio meccs lett volna, de egy realtol otthon igenis batrabb focit var az ember, ha meg mar ilyen toketlen a madrid, akkor legalabb a barca mutathatott volna valamit.
en abban bizok, hogy ez tenyleg csak kostolgatas volt, szerdan mar tobbet mutatnak abbol, amiert messze a vilag ket legjobb csapatanak tartjak oket!

matroid 2011.04.17. 19:13:23

@karikaV43:
en biztos vagyok benne, hogy ez pihenes a hajrara.
szerintem sokan nincsenek tisztaban azzal, hogy a sahtar magabiztos kiverese mekkora fegyverteny. az egy nagyon jo csapat - es a barca ott bele is adott apait-anyait. es mukodott a zenekar.

a tegnapi real kevesebb gondot okozott a barcanak, mint a sahtar a visszavagon - igaz a konkret eredmeny nem ezt mutatja.

robot_ 2011.04.17. 19:51:31

Nem. Az első menet X volt. Nem a Barcáé.

Saba Beowulf 2011.04.19. 06:54:41

@melchi zadok:
Jól van, srác. Szépeket írsz, továbbra is sok sikert a hasonlóann építő jellegű gondolatokhoz! És bocsáss meg, hogy az ilyen hozzászólásaid után nem fogadom el tőled, mi is az irónia...

FYI: az az irónia, amit poronyt írt második hozzászólására.

Sok sikert és peace! Különbözőek vagyunk, én ezt elfogadom.

négyfolyó 2011.04.20. 12:00:48

@poronyt: ööö...csak érdeklődnék: a Santiago Bernabeu-ban egy dönttlen a Madriddal... ez lenne a rossz nap? mert akkor mégiscsak a Madrid a nagyon szar :)
Nem erről beszélsz.Hanem sorok közt azt próbálod bizonygatni,hogy bizony a Madridnak sima ügy a Barca :)
Az a helyzet,hogy tetszik,nem tetszik, a Barca senkinek nem sima ügy. Én speciel nem voltam Barca drukker. A spanyol VB cím óta vagyok az, mikor rájöttem,hogy pont azt a focit játszotta a válogatott,mint amit a Barca: szép,taktikás focit. És nem bunkerfocit,amit Murinho ráeröltetett a realra is. Mert persze lehet nyerni bunkerfocival is meccset,bajnokságot,Bajnokok Ligáját,VB-t. De minek? Én,mint néző, utáltam a "szép" régimódi angol focit is,ahol 3ajtós szekrény méretű védők darálták az ellenfelet,közben meg 40-50 méteres passzokkal,2m feletti játékosok fejeléseivel nyertek meccseket. Az is szar volt. És az is szar,mikor saját pályán védéekezel ezerrel,közben az labdabirtoklási arányod 30-70% az ellenfél javára,végül nagy nehezen összenyögsz egy döntetlent. És amikor (mondjuk a multkori 5-0 szem előtt tartásával is) lelúzerezik a Real-t,meg vagy sértődve. Szerinted mi az a csapat, aki euro százmilliókértösszerakott egy csapatot, utána meg 5-0ra kikap egy hosszú évek óta saját nevelésű focistákkal játszó csapattól,illetve alig nyög ki saját pályán egy döntetlent,úgy,hogy a Barca nyugodtan leszarhatta a meccset,így is 8 ponttal vezet... Mi ez,ha nem lúzerség? és újfennt mondanám: a real egy világklasszis csapat(tele sztárjátékosokkal). Csak épp a Barca az esetek nagytöbbségében klasszisokkal jobb nála. Mert lehet,hogy ez mind nem igaz,de akkor még nagyobb gáz,hogy hazai pályán, a Barcának nem nagy súllyal bíró meccsen, a Madrid hosszú-hosszú percekig nem hogy gólt nem lő, vagy kapura nem rúg, de labdához se képes érni.csak nézi,ahogy a Barca passzolgat,mintha edzésen lenne,miközben mondjuk Puyol hiányzott rendesen a védelemből.
És ha ez a Barca amúgy sokkal szarabb a realnál,akkor ez ultra-mega-gáz a Realra nézve. Ezzel szemben,ha a barca sokkal jobb csapat jelenleg,mint a real, akkor ez egy becsületesen,mindenki képességei és érdekeltsége szerint lejátszott meccs volt, és ennyire futotta a realtól.
Meg lehet nyugodtan sértődni.
Szóval kis önkritika,és belátás nem ártana... :)
peace

poronyt 2011.04.20. 12:03:32

@négyfolyó:
kérlek idézd már azokat a sorokat, ahol bizonygatom ezt...
hát igen én kérek elnézést, hogy nem tudom én saját magam mit akarok gondolni és köszönöm azokat a támogató megjegyzéseket, ahol ebben a problémámban kisegítenek és megmondják nekem mit kell gondolnom...
jó azért, hogy vannak még jó emberek a földön....

négyfolyó 2011.04.20. 12:23:53

"poronyt 2011.04.17. 11:18:38
Ha valakit elver a barca, jó jócsapat de mi jobbak voltunk, ha valaki elveri a barcát, akkor most ők voltak a jobbak..
ha a reál veri el, csalás és rohadt köcsögök csak szerencséjük volt (vagy épp most, a barca szúrta el), ha a barca nyer, akkor kevesek vagyunk mint mackósajtban a brummoggás..."
Persze az iróniát vedd ki...és egyből oda lyukadunk ki,hogy a madrid milyen qrvajó,és mekkora marhaság azt állítani,hogy a madrid gyengébb a barcánál :)

négyfolyó 2011.04.20. 12:28:11

@poronyt: "ha a reál veri el, csalás és rohadt köcsögök csak szerencséjük volt (vagy épp most, a barca szúrta el), ha a barca nyer, akkor kevesek vagyunk mint mackósajtban a brummoggás."
GYakorlatilag,tetszik,nem tetszik,konkréten az a helyzet,hogy a Barca jobb csapat,per pillanat,mint a real. Ez van. És jelen esetben,ha a Barca teljes csapattal játszik,nincsenek kényszer cserék,illetve tétje van a meccsnek, a madrid nem rúg labdába. Pont. :) Mikor nincs tétje a meccsnek, és Puyol szerű játékos is hiányzik a keretből, akkor "csak" egy döntetlenre futotta, a Bernabeu-n,úgy,hogy a labdabirtoklási arány szinte végig 70-30% volt a barca javára.
De azért nyugodtan háborogj :)

robot_ 2011.04.20. 12:31:40

@négyfolyó:
a Madrid gyengebb a Barcanal az utobbi 2-3 evben. pont.
De nem sokkal, es Spanyolorszagban nekik van legtobb eselyuk hoyg megfogjak, tehat nem "ertelmetlen faszsag" ugyszolvan, ha valaki a Madridnak drukkol. Ennek ékes bizonyiteka hogy a Barca es szurkoloi eszuk agaban sincs egy hasabot se pazarolni arra sehol, hogy "a Barca marpedig jobb mint a Malaga" meg ehhez hasonlok. Ebbe tehat kar belemenni.
ugyanakkor "poronyt"-nak abban igaza van _szerintem_ hogy a BArca oldala tenyleg naprol napra tele van egy esetleges X vagy nagyon ritka bukta utan folyton ilyenekkel, hogy "Domination without victory", vagy pl "Dominated on the pitch, but without any reward" tehat ez a kompenzalos szoveg elegge igaz a Barca-ra, bár eppen a Madridra is.

négyfolyó 2011.04.20. 12:40:07

@robot_: erről beszélek. kb 2007-8 óta jobb a Barca. Hogy mennyivel, ez nagyon relatív. Brazilok mindig azt vallották: mindig rúgjunk egy góllal többet :) az mindig elég,hogy jobb legyél.
Az se f.szság,ha bárki a csajágaröcsöge alsónak drukkol,nem hogy a madridnak. Soha nem is állítottam,hogy faxság lenne.
Persze van drukker barca oldalán is, aki hüllyeségeket beszél:) lehet,hogy én is. Jelen esetben poronty olyasmikkel példálózik,amik nagyon nem állják a helyüket. ennyi.
Természetesen nem a Malagát fogja ekézni sem az újságíró, sem a drukker,versus Barca,hanem a Madridot,mint az állandó riválist. De ez érthető.
És igen: a Barca per pillanat jobb a realnal... Mindez annak fényében,hogy nagyrészt saját nevelésű sztárjai vannak,míg a madrid összevásárolt csomó nagyképű sztárjátékost, azért igazán nem elhanyagolandó tény.
Amúgy meg peace :)

robot_ 2011.04.20. 12:50:00

@négyfolyó:
én amugy nem haragszom, meg ilyenek, marmint ezt a "peace"-re mondtam, szoval reszemrol ez csak beszelgetes:
Sztem tok sok a szereny meg alazatos jatekos most a Madridban. En kifejezetten nagykepunek a CR-t tartom, bar sokat-sokat javult azert, ha oszintek vagyunk, Ramos is nagykepu, de inkabb bunko, Özil, Khedira, Di Maria, Xabi A., Casillas.. sztem ezek mind ilyen halkabb szavu, normalis jatekosok. Sztem a Madridban igazan most csak az edzo nagykepu. De az osszevasarlas az valo igaz.
Azt hogy a Madrid-al valo osszehasonlitast kiemeltem, az csak azert volt mert azt irtad, hogy "Nem rug labdaba." Ezt én meg tulzasnak ereztem a szo kepletes, es szo szerinti ertelmezese szerint is. Ezert irtam, h kb pont a Real az egyetlen ami labdaba rug barmilyen ertelemben is a Barca mellett.

Barca-Madrid

Az év futballeseménye, oda-vissza és még kétszer egymás ellen a világ két legjobb csapata. Vigyázat! Szándékosan elfogult írásokat tartalmaz!

Friss topikok

  • haszán: @gömbgilisz legalább kétgólos real-győzelem lesz holnap (2011.08.13. 22:51) Iker a négy meccs madridi MVP-je
  • robot_: @grayman89: fuj bazmeg, elolvastam vegig az ömlengésed... bazmeg... egyszeruen a vilag egy jobb h... (2011.05.07. 14:53) Alvessel nem nagyon törődtek a társai
  • flea: @nlght84: tehát ha jól értem, te azt állítod, hogy a lesszabály célja a bejátszott terület, illetv... (2011.05.05. 16:05) Végre mi játszunk fehérrel
  • Pampák Bikája: @Guss Grissom: mutogatni való kis pöcs fagy fiacskám. Zsidózni persze nem itt kell, hanem a te csa... (2011.05.05. 15:10) Mourinho már megint csalni fog
  • karikaV43: Mi lenne ha a realisták saját blogjukba trollkodnának.Elég volna gratulálni és ennyi,mit bíróztok ... (2011.05.04. 21:15) Rutinmunka

Linkblog

Archívum

süti beállítások módosítása